|
|
|
|
 |
Éhesló
2004-11-28 17:56:04
|
2722
|
Helló,
már talán írtam róla (na nem a miniszer védelmében), hogy a sereg évtizedek óta a legrosszabbkat húzza, ha vezető káderekről esik szó.
Talán nem egészen véletlenül.
A honi politikai elit (a régi is és újak is) soha nem bízott a honvédségben, mindíg egy nehezen kezelhető, vezethető, saját érdekei szerint zakatoló társaságot látott bennünk. ráadásul egy erős és független hadsereg jelentős veszélyt jelent nem csak a hazai politikai elitre, hanem arra a globális hatalomra is amlyik az országot és vezetését szeretné rövid láncon és sovány koszton tartani. Ezért aztán lehet itt bármilyen politikai kurzus, a lényeg megmarad: a honvédelmi képességek csíráját is el kell pusztítani, a fegyvere erő csak a birodalom csapatainak kezében lehet, a szolganépek legfeljebb kisegítő feladatokra lehetnek alkalmasak, önálló haderőt nem engedélyeznek számukra.
A "kitűnő" miniszterek sorában a jelenlegi csak egy szomorú folytatás. A helyzetünk reménytelenségét demonstrálja, hogy feminin vonásait és beteg lelkét nem is szégyelli a beosztott állomány előtt (ilyen magasról szarik minden korábbi, jelen és jövőbeli "honvéd" arcára).
Kíváncsi leszek a következőre, eléggé nehéz lesz aláteljesíteni....
Üdv, Éhesló |
|
A hozzászólás:
 |
fenrir
2004-11-28 12:11:12
|
2720
|
Üdv!
Tipp ingyenes újság (Sz-Sz-B megyei kiadás) 2004. nov.26:
Fő cim: "Soha nem játszott műanygkatonával- Juhasz Ferenc honvédelmi miniszter nem szereti a fegyvereket"
Utolsó kérdes a cikkben:
"Tipp:- Gyermekkorában gyakran játszott fiús játékokkal, vagy műanyagkatonákkal?
J.F.: -Nem. Valószínűleg nem hiszi el, de gyermekkorom óta, sőt amióta az eszemet tudom, tartózkodom a katonaságtól. Igazából fegyverem, puskám, kardom sem volt. Azok a játékok, amelyek általában a férfiúi léthez szükségesek, kimaradtak az életemből - soha nem vonzottak. Katona sem szerettem volna lenni, részint az egenruha, részint azok a korlátok miatt, amelyek a pályát jellemzik. ..."
Akkor mit keres a honvédelmi miniszterium élén?!? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|