nono! az irodalom, ha jól csinálják, ugyanúgy gondolkodás és kreatívitás mint az egyeneltek :-)
tényleg ne menjünk abba bele, hogy melyik tárgy a legfontosabb. Mindegyik fontos.
Az középiskola meg azért van, hogy biztos alapokat adjon. Mindenből.
Nem lehet minden gyerek mindenben tehetséges, de épp az volna a cél, hogy amiből tehetséges, abból ki kell hozni a maximumot, amiben meg nem, ott is fejleszteni kell a készségeit, legalább annyira, hogy ne legyen hozzá totál hülye (mert lehet hogy később építeni kell rá, és jó az országnak ha művelt népek lakják).
Ezt a gyerek lelki alkatától függően lehet porszosan, vagy lehet liberálisan.
De nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy melyik rendszer a jobb: az én középsikolámban, ami pedig egy vidéki, nem túl ismert, nem igazán kiemelt, egyszerű kis középiskola volt, a tanáraink maguk is tudták, még ugyanazon az osztályon belül is, hogy melyik gyerekkel nagyjából hogy kell bánni.
Szerintem az egész nem elsősoban módszertani, hanem pénzkérdés. Ha elég pénz van a tanárok tisztességes fizetésére (annyira hogy ez a mostani kontraszelekció megszűnjön), meg rendes, korszerű eszközökre, könyvtárra, satöbbi, akkor mindjárt magasabb lenne a színvonal.
Szeritnem ez a világon mindehol így van: minél több pénz jut átlagosan egy gyerek oktatására, annál magasabb a színvonal.
Magyarországon is addig volt magas a szint, amíg aránylag kevés ember járt középiskolába. Ne értsetek félre, nem ezt sírom vissza, sőt, de ha ötször annyian érettségiznek mint ötven évvel ezelőtt, akkor reálértéken ötször annyi pénzt is kéne az oktatásra költeni, hogy ne zuhanjon meg a színvonal. És nincs az a módszertan, ami ezt helyettesíthetné.
Így marad a teljes vakrepülés: egy-két elitgimnáziumot kivéve szinte ott tartunk, hogy a gyerekek későbbi műveltsége, sikere, végzettsége iskolafüggetlen (elég baj, de így van) és majdnem kizárólag a családi háttér meg a saját otthoni tanulása/veleszületett tehetsége dönti el.
Egyébként: a liberális nevelés nem egyenlő azzal, hogy nem követelnek a gyerektől semmit. Ahogy a poroszos magolás sem mindig garancia az alapos tudásra (sőt!).
Az igazság, mint mindig, valahol a kettő között van. A bankszámlán :-) |