A manuális vakuzás nem egy mágia, nekem valószínűleg azért sem, mert annakidején se a Szmena, se a Zenit nem kényeztetett el, bár az utóbbin már volt fénymérő, persze még nem TTL :-)
Egyébként főleg a régebbi, kimondottan manuális obikon szokott lenni egy táblázat vagy tárcsa amivel könnyedén megadható a munkablende, ha nem megy elég gyorsan az osztás. Ha esetleg nincs rajta egy vakun, és a kézikönyvében sincs benne, akkor is könnyedén elkészíthető. A vaku-automata annyiban jobb, hogy ott egy távolság-tartományhoz kell csak megadni a munkablendét, mert a vaku érzékelője a visszavert fény mérése alapján képes leszabályozni a villanást. Már ha a téma nem csapja be, mert ez ugye nem TTL mérés. Ha jól működik, a kényelmesebb használaton kívül az is előnye hogy nem minden villanás lesz teljes, így tovább bírja a táp, és gyorsabban is lesz újra villanásképes.
A G2-n kipróbált egyik vakura nem emlékszem, az is kölcsön volt. Amit a 300D-n is kipróbáltam az a Metz mecablitz 34 CS-2 digital vakum volt, amit éppen az 'univerzalitása' miatt vettem, elsősorban slave vakunak a kompaktom mellé (azon se papucs, se PC csatlakozó). A maga módján nem olcsó, de tud slave módot első vagy második villanásra, és középérintkezős vagy PC kábeles manuális vagy vaku-automata módban is működik.
Ha te kimondottan master vakut szeretnél, inkább egy nagyobb, elforgatható és dönthető fejű vakut ajánlanék, és/vagy jó nagy kulcsszámút hogy elbírjon egy kellemes lágyító előtétet, különben nagyon 'vakus' portrékat fogsz lőni, ami nem igazán előny... A lágyító előtéttel és hasonlókkal egyébként nincs feltétlen sok gond, ha tudod kb. hány F vesztesléget okoz, egyszerűen annyival korrigálni kell a fentebb említett táblázatot. Az indirekt vakuzás azért macerásabb, mert ott nem nagyon tudod előre, mennyi lesz a veszteség, bár digittel nem gond a próbálgatás ha van rá idő és táp az aksikban/elemekben. |
