Szia Ikaljan!
Bizánc érdekesebb eset. Véleményem szerint ugyanis az, amit mi bizánci birodalomként ismerünk, és a nyugati történelemtudat egységesként fogja fel, alapvetöen három, jól elkülöníthetö civilizációs fázisra oszlik.
Érdekes az elemzésed, meg kell valljam,hogy ezen a szinten Bizáncról nem tudok veled vitatkozni, lehet, hogy igazad van, lehet, hogy nincs. Mindenesetre érdekes, és elgondolkoztató.
Ugyanakkor arra szeretnék rámutatni, hogy szvsz kettõs mércével mérsz. Amikor Bizáncról szólsz, akkor így szól a történet:
Ezt követte az arab hódítás, és a szláv beözönlés, amelynek következtében egy mind kulturálisan, mind vallásilag teljesen átalakult társadalom jelentette Bizáncot. Fontos azonban , hogy euz az átalakulás nem valami belsö fejlödés következménye, hanem egyszerüen annak köszönhetö, hogy a népesség, kis túlzással, szinte teljes egészében kicserélödött. (ergo a görög kultura helyett szláv nyelvü, kulturájú népesség jelent meg Bizáncban)
Ugyanakkor Észak-Afrikában a folytonosságot hangsúlyozod (pl a bizánci örökséget, ami ezer évre meghatározta a politikát), miközben szintén egy teljesen más kultúrájú és nyelvû népesség jelent meg. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy azért a centrumban mintha maradtak volna hellyel-közzel görögök, akik aztán a XX sz. elejéig az Oszmán Birodalomban éltek. Tudtommal a törók nemesség nagy része is ezen a részen eltörókösödött görögökbõl állt. Szóval a népességcsere nem tudom, hogy igaz-e a fõvárosra is ebben a mértékben, gyanítom, hogy nem. Konstantinápolynak viszont valszeg nagy szerepe volt a politikában, pláne, ha igazad van a centralizált, kontrollálatlan önkényuralom teóriáddal.)
Nos, én a reformációt, nem feltétlenül az új lendület, korszakának fogom fel. Sokkal inkább egy olyan, szellemi, társadalmi válságnak, méginkább e válság felismerésének, amelynek következtében az európai társadalom az új, a válságból kivetezö megoldási kísérletek egész sorával próbálkozott. (Van Churchillnek egy jó? mondása Amerikára, amelyet szerintem nyugodtan lehet a reformáció kori Európára is vonatkoztatni: "Amerika mindig megtalálja a jó megoldást. Miután az összes többi lehetöséget kipróbálta."
Azért Amerikát lehet szeretni vagy nem szeretni, de elvitatni tõle az új lendületet szvsz nemigen lehet. Az, hogy Nagy Britannia poros gyarmatából a világ elsõ (és jelen pillanatban egyedüli) nayghatalmává vált, a technológia és technika rakétaszerû fejlõdését produkálva, a népessége (ráadásul rengeteg kultúrát befogadva,integrálva) mondjuk százszorosra nOtt ez alatt, relative kevés komoly konfliktus mellett, ha ez nem lendület, akkor nem tudom, hogy mi az. Megintcsak zárójelben, én is ismertem ezt a Churchill mondást, csak nem Amerikára... Vagy rosszul ismerem, vagy széles körben többféleképpen is idézik Winstont. Ha viszont Európára alkalmazod ezt a kiváló mondást, akkor felteszem a kérdést: mi az a jó megoldás szerinted, amit végül a reformáció korabeli Európa megtalált? Mik voltak az összes többi lehetõségek, amiket kipróbált?
Üdv:
haliho
PS: Ugyan nem a velem folytatott vita része, de nem anakronisztikus Pinochettel jönni 2004-ben? Amennyiben aktualitásokkal akarunk jönni... Hasonlóképpen azt hiszem Zimbabwe sem a legjobb példa mainapság (ott azért azt hiszem nem tagadható, hogy a fekete/fehér ellentét volt a meghatározó). |