Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
ikaljan Creative Commons License 2004-10-05 14:29:29 608

Kedves haliho!

 

1. Bizánc-Marokkó téma. Nem az a kérdés, hogy Marokkó meddig állt bizánci befolyás alatt, hanem az, hogy az Ommajád, majd pedig az Abbaszida kalifátus egésze átvette a perzsa és bizánci közigazgatást, és uralmi struktúrát, ez pedig azután több száz, évig meghatározta pl. Marokkó társadalmi berendezkedését is.

 

2. Bizánccal kapcsolatban annyi valóban igaz, hogy ott az egyház  különösen Justinianus után, a birodalom hanyatlásával egyre inkább önálló hatalmi struktúrává vált. Azonban a világi hatalom megosztására mindez semmiképpen sem igaz. (Egyébként felhívnám a feigyelmedet, hogy a makedón dinasztia, és pl. a Mohammed idején uralkodó Heakleitosz uralkodása körüli időszak a bizánci történelem két egészen eltérő szakasza. A VII. században alapvetően a Constantinus és Justinianus által kiépített, a dominatusra, és a római birodalom örökségére támaszkodó, alapvetően görög kulturájú társadalom volt.

A törést éppen a VII-VIII. század hozta, egyfelöl a muszlim hódítással, másfelől a szláv beáramlással, amely következtében a birodalom akkoriban nemhogy területeinek 80%-át elvesztette, de a megmaradó részből, a balkán is többségében szláv népességű területté vált. Ekkor alakult ki, a szláv, szabad harcosok, és a római nemesség összeolvadásából az a típusú nemesség, amely a mekedón dinasztia alatt már autonóm erőként léphetett fel. (de ez a muszlim hódítás idején még sehol sem volt.)

 

3. Stabil dinasztiák? Éppen ez az amiről beszéltem. Az Abbaszida dinasztia ugyan jó 500 évig fennállt, azonban a IX. századtól hatalmuk csak formális volt. (A gondolatmenetem eredetileg onnan indult ki, hogy míg a szakrálisan alátámasztott királyságok Európában azonosak voltak a tényleges államisággal, az arab területeken a szakrálisan megalapozott állam - a kalifátus - a IX. századtól kezdve de facto fikcióvá vált. A tényleges államalkulatok viszont igencsak instabilak voltak.

 

4. Nos, ez már csak azért is vicces, mert az iszlám terjeszkedése a korábbi, nagyhatalmi háborúk sújtotta (perzsia-bizánc) területeken kialakította a pax islamicát, ahol a bár a hatalomért gyakran folytak harcok, de a XI. századig (keresztes háborúk) a köznépet ez nem igen érintette. Egyébként belemehetünk olyan dolgokba, amely a kereszténység és az iszlám "vérességét" vizsgálja, de szerintem nem érdemes. Ugyanis nyilvánvalóan fel lehet vetni, hogy a kereszténység egy olyan társadalmi rendszerben született, ahol az államnak a világtörténelem talán legstabilabb hatalma alakult ki. Így a kereszténységnek -  nem volt más lehetősége arra, hogy ha fent akart maradni - békésnek kellett lennie. Ahogy azonban lehetősége nyilt a hatalom megragadásásra, IV. sz. elég esztelen, és széles körre kiterjedő vérengzésbe kezdett.

Az iszlám evvel szemben egy kaotikus, permanens háborúk által sújtott korban született, ahol de facto nem létezetett államhatalom. És ebből a kiindulási pontból megalkotta a pax arabicát, miközben nagyfokú vallási toleranciát gyakorolt, többek között a keresztényekkel szemben is.

(Szóval lehet vitatkozni, hogy az én vallásom sokkal békésebb, mint a tied, bibibiii, de én látom túl sok értelmét.)

 

folyt. köv.

Előzmény:
haliho Creative Commons License 2004-10-05 08:39:10 604

 

 

Kedves Ikaljan!

 

Tegnap este megpróbáltam felfrissíteni egy-két dolgot a hiányos történelmi emlékeimbõl, és ennek alapján méginkább kétséges számomra az, amit Te felvázoltál az iszlám társadalmak megrekedésének okairól, valamint "az iszlám a béke vallása" állításodról.

 

Vegyük sorban ujjhegyre a dolgokat.  A bizánci vonalat próbáltam átnézni, lásd a tegnapi hsz váltásunk Marokkó, Líbia stb ügyben.

 

1. Kétségtelen, hogy Észak-Afrika is egy ideig a Bizánci Birodalomhoz tartozott, de... 710-750 tájt már egész Észak-Afrika az Arab-birodalom hódításának esett (bizánci és teszem hozzá keresztyén) szempontból áldozatul. Bizánc ugye dallamra Kr. u 400-tól 1450-ig állt fent, pl Marokkó ugyan kb 200 évig a birodalom része volt (messze a perifériáján), de utána villámgyorsan az arab, muszlim hódítók alá került. Nehezen védhetõnek tartom, hogy akár politikai kultúráját is Bizáncból eredeztessük. (A perzsa hatást még kevésbé ... esetleg arab, muszlim közvetítéssel).

 

2. A nagyobb baj még csak nem is az idõ rövidsége. Ugyanis Bizánc egyáltalán nem mutatja számomra azt az abszolút egyeduralkodói képet, amit Te felfestettél.  730-787 közt intenzív küzdelem folyik a császár és az egyház közt az egyházi vagyonért. 867-1056 közt az ún. makedón dinasztia folyamatosan próbál a szabad parasztokra támaszkodva küzdeni a nagybirtokosok valamint a világi és egyházi nemesség ellen. Tehát szó nincs valami kontrollálatlan hatalomról.

 

3. Meglehetõsen stabil dinasztiák alakulnak ki ugyanakkor muszlim részrõl, pl az Abbaszidák 750-tõl jó 500 éven át uralkodtak. (Ez európia léptékkel meglehetõsen stabilnak számítható, hol van ma már a Morva birodalom, de nézd meg egy animációban Lengyelország vitustáncát Európa térképén.)

 

Tehát szvsz az 1. és 2. pont alapján állítható, hogy az arab/muszlim társadalmak belemerevedése valamiféle kontrollálatlan egyszemélyi despotikus uralomba, nemigen vezethetõ le Bizánc alapján.

 

4. A még nagyobb baj (iszlám szempontból) még csak nem is ez szvsz. Az tûnt fel, a történelmet tanulmányozva, hogy az iszlám terjeszkedése rögtön a születésénél mennyire véres, agresszív - összevetve mondjuk a keresztyénség indulásával. Ezért írtam az elején, hogy nagyon megkérdõjelezõdött nekem a "béke vallása" békéssége.

 

Mohamed ugye 600-630 közt alapítja meg az iszlámot. Ezek után belsõ (Mekka stb) és külsõ háborúk során folyik a terjesztés. Az arab birodalom hódító hadjáratok során elfoglalja Egyiptomot, majd egész Ëszak-Afrikát, terjeszkedik a Perzsia és India felé. 710-re egész Észak-Afrika az Arab-Birodalom része lesz. Tehát 100 év alatt egy - a tatárokéhoz hasonló - robbanásszerû katonai expanzió terjeszti el az iszlámot. Tehát az erõszakos harc és terjeszkedés, már Mohamed életében (vagy közvetlenül azután) megkezdõdik, és folyik pár száz éven át. Így közzvetlenül a forrásnál igen sok vér keveredett a növekvõ folyó vizébe.

 

Vessük ezt össze a keresztyénség elsõ 200-300 évével, amit azóta is hitbelileg, példaként keresztyén aranykornak tekint az összes felekezet. Mint közismert a keresztyénség úgy terjedt el, hogy semmi politikai hatalom nem állt mögötte, sõt folyamatos üldözésnek, gyakran igen kemény üldözésnek volt kitéve. Az elsõ vezetõket, az apostolokat, szinte kivétel nélkül kivégezték. (Ezen közben Pál pl felszólítja a híveket, hogy imádkozzanak a hatalmon levõkért...) A terjedésének útján - minden túlzás nélkül - a vértanúk kínjai, halála adja a kilométerköveket.  Az én felfogásom szerint (amit nem kevesen osztanak), a deformáció akkor kezdõdött, amikor az elterjedtsége miatt politikai karriert is kezdett jelenteni, hogy valaki keresztyén. Ez csak jóval késõbb (300-400 évvel Krisztus után) jelenik meg, az egyházon kívûlrõl, abba behatolva, és ez ellen lépnek majd fel a reformációban (kétségtelenül nem olyan szelíden, mint az õsegyház). 

 

5. Szóval nekem - kicsit tanulmányozva az általad felvetett kort - az a benyomásom alakult ki, hogy a megmerevedés egész máshonnan jöhetett a muszlim társadalmakban.

 

A gyors katonai expanzió nyilván nem tarthatott örökké. Nyugaton az arabok elérték az óceánt, délen ott terpeszkedett a Szahara, észak-nyugaton a frankok megállították az elõrenyomulást (Poitiers). Bizánc még egy jó darabig képes volt ellenállni, keletet nem néztem meg, de gondolom, hogy Indiában is elõbb-utóbb elakadt a hódítás. Észak-keleten utóbb megjelennek a tatárok. Nekem az a benyomásom, hogy a muszlim társadalmak megrekedése, ha ez valóban abban a korban következik be, amikorra Te teszed, sokkal inkább a katonai hódítás, az agresszív terjeszkedés megrekedésével hozható összefüggésbe.

 

Üdv:

 

haliho

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!