Keresés

Részletes keresés

byers Creative Commons License 2004-09-30 01:35:05 550

Szerintem annak az oka hogy az arab térségben lévő országok elmaradottabbak azért az iskolázatlanság a felelős.Indoklom is hogy miért!

Europában a szabadság (demokrácia) igazi kezdete egybe esik avval az időszakkal amikor az emberek tömegesen tanultak meg irni olvasni. Ez tette lehetővé hogy az eszmék gyorsan terjadjedhettek, az informácio áramlás viszonylagos"gyorsasága" elösegitette a demokratizálodást.

Persze ez egy nagyon hosszú és mondhatni véres fojamat (volt) ami még napjainkban sem felyeződőtt be teljesen. Fontos momentum hogy ehez kellet az aktuális kormányzat cselekvése is, néha belátásbol, néha kényszerből.

Az Europai kormányok belátták hogy a hatalmukat legnagyobb esélyel akkor örizhetik meg ha az emberek akaratát érvényesítik.(vagy megpróbálják).

Ebben a folyamatban a romai katolikus egyház mintegy kiváró (de inkább a régi rendet támogató) álláspontra helyezkedett. (de erely ekkor már nem is lett volna beavatkozni érdemlegesen ebbe a folyamatba) Tudom hogy amit most leirok az nagyon sok emberben megütközést kelt de Marx gondolati a kapitalizmusrol és a szocializmusrol mintegy generátorai voltak ezeknek a változásoknak.

 

Az arab országokban (de sok egyébb elmaradott régioban) evvel szembe még alig néhány évtizede van érdemben iskola rendszer és nagy az irástudok aránya. Történelmileg sem szerencsés helyzetből indultak.(Török birodalom részei voltak)

Az I. világháboru utánn a török birodalmat szétdakabolták. A határokat pedig vonalzoval huzták meg. Népeket téptek több részre, népeket degradáltak kissebséggé. A második világháború utánn a zsidok tömeges beköltözése izrael területére (ez a fojamat már az 1920-as években megkezdődött) valoságos katasztrofává nötte ki magát. A hidegháború alatt a két Szuper hatalom sakk táblának nézte az egész világot és benne a közel-keletetis.(itt teroristákat támogatott ott kormányokat, diktátorokat).Ez a politikai instabilitás nem kedvezett egy demokratikus rendszer kialakuásának. Ahol valamilyen fejlödés elindult ott a belső ellenállást kihasználva (ami a vallásoságbol is táplálkozott) az ellenpolusu világrend destabilizálta a kormányzatot. A hatalom megtartása ebben a térségben nem a nép szaván (szavazatain) mullott, hanem az alkalmazott eröszakon.

De ami a legmegdöbbentöbb komoly igények nem is merültek fel a demokratikus változásokra és ez (viszautalva a megállapításomra) az analfabetizmusnak volt köszönhető.

 

Hogy mi lehet a megoldás?

Az arab országokban egyre növekszik az iskolázotság. Az internett elterjedése is kezd nagymértékben expanzionálni. Ezek jó előjelek mert az informáciok könnyű aramlása elöfeltétele a változásnak.Mégis az Eurpai példa nem tekinthető leutánozható mintának hiszen egy más tösténelmi korszakban folyt le. Azt elvárni hogy Europai tipusu demokráciák jölyenek létre a közel-keleten álomkergetés.

Valami olyanra kellene törekedni amit nevezhetnénk "Iszlám demokrácia"-nak.

Ennek a mikéntjének az eldöntése nem az USA és az EU dolga. Erre a választ maga az arab világ kell hogy megadlya. Mindenesetre az olyan országokat (Jordánia,Egyiptom) ahol a demokrácia már nagyobb mértékben felbukkan támogatni kell erkölcsileg és ha szükséges anyagilag is. Az Arab Ligának pedig tul kéne lépnie salyát szerepét és a kölcsönös marakodás és nyilatkozatok elfogadása helyett a demokratizálódás folyamatát kellene elősegítenie.

Az emerijogok mindanyiunk közös kincsei törekednünk kell hogy mindenhol a világon erőre emelkedjenek.

 

Vélemények?

ikaljan Creative Commons License 2004-09-29 17:00:09 544

Mielőtt a gyaratosítás, beavatkozás, stb. részbe kezdenék, egy másik téma:

 

Szóval ahogy kivetted, te párhuzamos fejlődésként fogod fel az iszlám és az európai kultúra egymásmellettélését, aminél egy idő után az egyik kultura "elszaladt" a másik meg megrekedt.

 

Én egy picit másként látom a dolgokat. Szval én azt látom, hogy az iszlám, mint kultura a VII. századtól valami félelmetesen gyors fejlődést produkált. (hasonlót Európa XIX. sz-i fejlődéséhez). Ez a fejlődés, részben részben az előbb felvázolt tendenciának (és még sok mindennek) köszönhetően folyamatosan lassult, és lényegében a XII-XIII. század tájékán, már valamiféle stagnáláshoz közeli állapotba került (a stagnálás nyilván nem a társadalom minden szegmenségben egyszerre következett be, szóval itt nem az évszám a lényeges, hanem maga a tendencia)

 

Csakhogy a mindennapi élet területén az ez idő alatt felhalmozott előny többek között Európával szemben olyan nagy mértékű volt, hogy az adott kultúrában ezt nem érzékelték válságnak, így nem éreztek indíttatást a reformra (néhány dolog, ennek szemléltetésére: alfabetizmus abbaszida korban 90% körüli, de még az oszmánok alatt is 70-80%. közfürdők, kórházi ellátórendszer stb. stb., csomó olyan dolog, ami Európában a csak a XVIII-XIXI. században kezdett elterjedni.

 

Ergo arról van szó, hogy a közel-keleti társadalmak a XIII. századig felhalmozott kulturális tőke-előnye (huhú micsoda kifejezés :-)) az európai kulturával szemben egészen a XVII-XIX. századig megmaradt. (ugye attól függ, mely szegmenseket nézzük) noha maga a fejlődés már jó 4-500 évvel korábban megállt.

 

Amikor viszont átfordult ez az egyensúly, és a közel-keleti népek számára nyilvánvaló lett, hogy többé már nemhogy nincs meg az a kulturális fölény, amit a nyugattal szemben lveztek, de kifejezetten hátrányba kerültek (Napoleon egyiptomi hadjárata), azonnal számos reformelképzelés, mozgolódás indult meg.

 

No de erről majd később

 

 

ikaljan Creative Commons License 2004-09-29 16:37:57 543

No, akkor a második (a lényeget érintő) témáról:

 

Az európai  és a közel-keleti (bizánci, vagy perzsa típusú) egyszemélyi uralmi formák között jelentős különbség van.

Európában az uralkodónak sohasem volt olyan hatalma, mint keleten.

Eleve korlátozta azt a világi hatalomtól független egyházi hatalom, másik oldalról pedig a szabad nemesi réteg. - Ezek az erők még az abszolút uralkodókat is

 

Keleten, így pl. az Abbaszida, vagy az oszmán birodalomban e korlátozó társadalmi erők nem léteztek, hiszen

-az iszlámban nincs teológiai értelemben nincs papság, és szociológiailag sincs egy központosított papi hierarchia. (ha párhuzamot akarok keresni, leginkább az észak--amerikai protestantizmusra hasonlít a közösségek szerveződésének módja - bár egy picit sántít a hasonlat)

-az iszlám társadalmakban nincs nemesség, jogilag minden muszlim egyenlő.

 

Ergo abban a pillanatban, amikor az uralkodó a keleti társadalmakban ténylegesen egyszemélyi hatalomra tett szert, hatalmában de facto lényegében senki nem korlátozta, kizárólag, ha a -szigorúan a saját klientúrájába tartozó ember - hiszen ő nevezett ki tisztségekre, javadalmakra embereket - eltették láb alól.

 

A másik fontos szempont a kalifátus és a királyság intézményének összehasonlításából adódik.

Az európai királyságok, bár szétszabdalták Európát, valamiféle személytől független szakrális tartalmat vettek fel. (Ld. a magyar koronához tartozó országok). Ez pedig garantálta azt, hogy az egyes államalakulatok uralkodó, vagy akár dinasztiaváltás, sőt egy esetleges hódítás során is megmaradjanak. Ez a kvázi szakralitás az közel-kelti társadalmakban a kaltifátusban nyilvánult meg. A gyakorlatban azonban a kalifátus intézményének hanyatlásával a tényleges hatalom az emire kezében öszpontosult, az innentől kezdve az emirségek váltak tényleges államalakulatokká. Mivel viszont az emir elvben a megbizatását személyesen a kalifától kapta (és tisztséget, nem pedig rökölhető birtokot), ez avval járt, hogy egy egy emir halálakor azonnal beindult az általa igazgatott területek megszerzéséért a harc, és tartós államalakulatok nem jöttek létre.

 

 

A hozzászólás:
haliho Creative Commons License 2004-09-29 15:23:03 542

 

 

Szia Ikaljan!

 

1. Kösz, hogy belekezdtél.

 

(Zárójelben: A kiinduló helyzetértékeléseddel mindamellett nem értek egyet. Az, hogy itt ugye európai muszlimok és nem muszlimok szólnak elsõsorban hozzá, az természetesen igaz.

Mindamellett nem egy összehasonlítást megértem már az ide író magyar muszlimok részérõl, amelyekben az európai-keresztény hagyományt a muszlimmal összevetették a muszlim javára döntve el a kérdéseket (bezzeg Tuniszban, Egyiptomban, Iránban...). Gondolom, ha ebben az összefüggésben nem volt gond az általad felvetett információhiány, akkor a túlsó oldalt is meg lehet vizsgálni.

 

Ráadásul az elõzõ hozzászólásodban magad is tettél számos "ez köztudott" kezdetû általános megállapítást. Másrészt amennyire sikerült (pl általatok) megismerni a muszlim vallást , az határozottan állítható, hogy legalábbis törekvésében jóval inkább a társadsalom formálására, irányítására törekszik,mint a mai kereszténység. Tehát a társadalmak esetleges csõdjében is nagyobb a vallási elem felelõssége, mint a mai keresztény társadalmakban, ahol inkább az vethetõ fel, hogy az egyházak nagyrészt kivonultak a társadalom és politika alakításából.

 

Ugyanakkor az általad felvetett nagyhatalmi beavatkozási politika - megítélésem szerint - még kevésbé a valfil témája, itt a világpolitika, a nagyhatalmi erõviszonyok játszanak - sokszor vallástól függetlenül.

 

Még egy ellenérvem van a hatalmi beavatkozási politika, mint mentség ellen: az európai és egyéb társadalmak is állandóan ki voltak téve a nagyhatalmi beavatkozásoknak, Magyarországon elég azt hiszem Trianonra utalni, de az összes európai népnek megvoltak a maga trianonjai. Példa: a napóleoni háborút lezáró békerendszer 100 évre lényegében kiiktatta Lengyelországot. Ezeket valamilyen szinten fel tudta dolgozni a társadalom, megítélésem szerint ebbõl önmagában nem vezethetõ le egy szociológiai csõd. Itt is igaz valamelyest a "kihívás-válasz" képlet, mindenkit érnek kihívások, ha egy társadalom rosszul reagál, akkor belerögzül egy szerencsétlen állapotba.)

 

2. Érdekes számomra az indításod, de nem világos az összefüggés. Magad is utaltál rá, hogy ez nem speciálisan muszlim jelenség, Európa is ismerte a diktátor, az abszolút uralkodó fogalmát. Sõt szvsz az általad ismertetett idõszakban (VIII század), de még késõbb is igen sok példát lehetne erre hozni Európában is. (Nézzük meg, hogy akár egy-egy erdélyi fejedelem milyen önkényuralmi módszerekkel végzett az ellenfeleivel hol anyagi, hol politikai okokból, akár a XVI-XVII században, tehát jó hét-nyolcszáz évvel késõbb.) Sõt volt idõ a középkorban, amikor a muszlim társadalom szociológiailag jobban látszott produkálni az európai keresztény társadalmaknál.

 

Tehát a jó ideig tartó párhuzamos fejlõdés, amiben egy idõszakban a muszlim társadalamak akár elõnyben is voltak, miért alakult oda, hogy mára - általad is nyilvánvalónak nevezett módon - a muszlim társadalmak sok szempontból általános válságba kerültek? Van-e ebben szerinted szerepe a muszlim vallásnak? Ha nincs, akkor mi az ok? Ha van, akkor mi ez a szerep?

 

Üdv:

 

haliho

 

 

Előzmény:
ikaljan Creative Commons License 2004-09-28 16:02:33 541

Hm... kedves halihó

 

Előrebocsátom, hogy szerintem ennek a topicnak elvileg nem ez a célja (merthogy nem nagyon illene a val/fil. topicba, de még mindig érdemesebb ilyen témákkal foglalkozni, mint hőzöngeni.

Másik dolog, hogy ha jól sejtem ez egy európai topic, ahova jobbára európaiak írnak. (Sőt, még az ide író muszlimok túlnyomó része is európai.)  Tehát, ha egyetéresz a felvetésemmel, akkor itt elvileg inkább az nyugat mit tehet témával kéne foglalkoznunk.) - Annál is inkább, mert én speciel muszlim vagyok, de az un. muszlim országokban én is idegen vagyok,  és hiányosak az ismereteim ezekről az országokról, és röhejesnek tartanám, az itt megszólalók nagy részének pedig valszeg. még ennyi fogalmuk sincs az ottani társadalomról, történelemről.

Egyszóval röhejesnek tartanám, ha mi itt megpróbálnánk megmondani a frankót olyan társadalmaknak (merthogy nem egy társadalomról beszélünk), amelyekről jó esetben is csak felszínes ismereteink vannak.

 

/Szvsz. éppen ez a nyugati mentalitás egyik nagy problémája. Hogy mindig mindenki megmondja a frankót. Még akkor is, ha halvány gőze sincs az egész kérdésről./

 

Mindazonáltal ok. Kezdjünk bele egy ilyen beszélgetésbe!

 

Hm.. elég nagy témának tűnik. De kezdjük az elejéről. Most nyilván csak egy-két témáról lehet szó.

Szerintem rendkívül fontos, és hosszú távon tragikusnak bizonyuló problémája a muszlim (és itt elsősorban az iszlám központi magjáról, tehát az Ommajád és Abbaszida kalifátus területén lévő társadalmakról beszélek) társadalmaknak, egészen a VIII sz-ra nyúlik vissza. Ez pedig a központi, egyszemélyi hatalom egyre nagyobb mértékű kiterjedése. A korai demokratikus és karizmatikus vezetési formákat bevezető medinai rendszer helyébe fokozatosan a bizánci és perzsa hagyományokat követő egyszemélyi vezetés lépett. Itt nem alapvetően az egyszemélyi vezetéssel volt a gond, hiszen  nyugaton is elterjedt a királyság intézménye, hanem avval, hogy az uralkodó kezdeti időkben a kalifa, majd a kalifai hatalom meggyengülése után az egyes emirségek urai, lényegében korlátlan jogokat élvezhettek. -

Ez annál is érdekesebb volt, mivel az iszlámból alapvetően következő (részben vallási alapon szerveződő) közösségi autonómiák e rendszerrel együtt éltek. Mindazonáltal az egyszemélyi hatalom  egyre inkább elnyomta ezeket a közösségeket, és amikor az autonómia és a egyszemélyi vezetés szembe került egymással, nem is volt kérdéses, hogy az egyszemély vezetés kerekedett felül.

 

A másik, fontos következmény, hogy az egyszemélyi hatalom még a központi államapparátust is maga alá gyűrte, így az uralkodóváltások igen gyakran az államalakulatok megszűnésével is jártak.

 

Ezek a problémák azért fontosak, mert, bár  a VIII. századtól, a XI. századig kiteljesedő folyamatól beszélünk, mind a mai napig meghatározza a Közel-kelet politikai arculatát.

(Ebből a szempontból érthető, miért rázta fel az egész Közel-keletet az iráni forradalom.)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!