Keresés

"...az élen megpróbálta bizonyítani a hűségét"

Az nem lehet, hogy valami olyasmi irracionális bizonyítási, igazolási vágyról van szó, mint pl. a Redl ezredesben megfogalmazott lojalitás a saját érdekek önmegsemmisüléshez vezető negligálása mellett, vagy a háború utáni koncepciós perek azon vádlottai esetében, akik olyan mértékben kívánták az eszméhez való ragaszkodásukat, hűségüket bizonyítani, hogy, tudatában önnön vesztüknek, bevállalják a nem létező árulás elismerését is? (Vagy miben Martinovics hitt a vallomásával, hogy akkor "feloldozást". kegyelmet nyer "apuci"-tól?)

Vagy mint az erős asszimilációs kényszer alatt "szenvedők" esetében, mikor annyira bizonyítani kívánják, hogy ők már az új nemzet részei, hogy a volt honfitársaikkal durvábban bánnak, mint új hazájuk régi állampolgária - de mégsem tudnak "belépni" Kánaánba. (én e tőről származónak érzem a hazalátogató amerikás magyarok itthoni megnyilvánulásait is, mikor enyhén szólva fikázzák a közállapotokat, és állandóan bezzegelnek.)

Szerintem ez egy olyan pszichés állapot, amit nehéz racionálisan elfogadni, de mivel tapasztalható, ezért el kell ismerni, hogy van ilyen. Akik ilyen helyzetbe kerülnek, már nehezen "jönnek vissza" - az efajta "szeretetlenség" szerintem számos öngyilkosság okozója is.

1. Jakobinus szervezkedés.

Nyilván nem M. taltálta ki őket Mo-n.

Inkább arra gondoltam, hogy ő csinált a sok amatőrből profi szervezetet, "a szakma szabályai szerint". Márpedig a szakma az áruló kezében is szakma (bárkit is árul el).

Tetszik az a felvetésed is, hogy a titkosszolg. megpróbálja igazolni létjogosultságát.

Létezik ilyen ma is, de a dolog természete miatt ezt a hozzánk hasonló kívülálló nem bizonyíthatja. Hát igen, nincs új a Nap alatt.

(Vö. még marketing: kelts fel egy igényt, majd elégítsd ki)

2. Elszakadás Ausztriától.

Igen, Lipót és Ferenc a "kevésbé tehetséges" vonulat képviselője a Habsburg-házban.

Miért pont 1809-ben kellett volna elszakadni?

A Napóleoni háborúk miatt? Szerintem Mo. (a nemesség, de akár az egész ország) nem sokat kapott volna N.-től, reformerestől, nemesestől.

Félek, hogy az élet igazolta Mo. nemességét, hogy Ausztria mellett maradt.

Ami meg a társ-i modernizációt illeti. Ennek belső gátja is volt: a magyar nemesség, aki még megélt a régi berendezkedésből, nem volt a kés a torkán. És (nagysúlyú képviselőinek, ill. a vármegyéknek) csak egyensúlyoni kellett a különállás (Ausztriától; vö. függetlenség) és szolgálat(megalkuvás) között.

Ugye nemzetközileg versenyképes hadsereget Mo önmagában már nem tudott kiállítani - viszont a Császárságban túl nagy volt a súlya ahhoz, hogy mindent ellenére lehessen csinálni. Tehát az egyensúlyozás követelménye Ausztriában is megvolt. Ezt szerintem mindkét fél belátta 1703-1711 után.

A fejlődés szükségességét hozta volna  a XIX. sz., csak hát kellett volna a tehetség néhány kulcspozícióban II. József után is.

Az 1848 "eszkalálódása" háborúvá annak köszönhető, hogy mindkét fél mindent vagy semmit-re akart végül játszani, az egyensúly+lassú fejlődés helyett.

Kérdés, hogy gondolt ezekből valamire is Martinovics, azonkívül, hogy meg akart élni a szakmájából (szervezkedés, bomlasztás - tetszőleges oldalon)

Rev

"De akármi is volt M., nem lehet, hogy a jakobinus mozgalom túlnőtt rajta? Nem lehet, hogy tiszta "jószándékból" (a császár iránt) a birodalom számára nemkívánatos erőket szabadított fel?"

Ugyanabba a társulatba állt be, amit előtte már háromszor próbált sikerültelenül feljelenteni. Jól tudta, milyen nézetei vannak az ott lévő embereknek, a kiadott röpirataik erről később elég világosan nyilatkoztak. Sokkal inkább arról lehet szó, ami a korban bevett szokásnak számított: titkosügynökök beépítésével  megszervezni az összeesküvőket egy bizonyos szintig, nyíltan uralkodóellenes röpiratokat terjeszteni a nevükben, majd miután leleplezték őket, példát lehet statuálni azok előtt, akiknek szintúgy csípik a szemüket Habsburg őfelségék, de egyébként jóval jelentősebb erőt képviselnek az összeesküvőknél, esetleges későbbi szervezkedésük pedig sokkal több kárt okozna (amire a napóleoni háborúk alatt lett is volna aztán lehetőség).

Martinovics túlbuzgósága egyáltalán nem volt meglepő, állás hiányában megpróbált beférkőzni a király jóindulatába. A régi, kirúgott titkosügynök-gárda Gotthardieval az élen megpróbálta bizonyítani a hűségét, ehhez végezniük kellett egy kis maszek munkát.

"És még egy kérdés: Mennyire volt kívánatos a jakobinus mozg. Mo.-n?"

Utólag nézve, az egész ún. "jakobinus-mozgalom" egyedül arra volt hasznos, hogy Magyarországon elfojthassanak minden reform-és uralkodóellenes mozgalmat. Az az újító szellem, amit II. József elindított és ami 1790 után további előreható gondolatokat váltott ki a nemesség jó részéből, megszűnt. Lett helyette egy Habsburg-király által irányított, talpnyalókra épülő, bürokratikus állam, amely elszalasztotta a lehetőséget 1809-ben, hogy elszakadjon a birodalomtól. Ha idáig legalább idáig eljut az ország és a reformfolyamatok nem Széchenyiék idején, hanem már korábban megindul, másként alakul az ország későbbi történeleme, szabadságharcostúl, világháborústól, trianonostúl.

Csaka tankönyvekre, meg a jó történelemtanárokra tudok hagyatkozni.

Azt, hogy I. Ferenc nem tartott igényt M. szolgálataira, pl. elég apróbetűsen emlegetik.

Hogy M. sértődöttségből átállt, vagy kettős ügynök volt, nincs eszközöm eldönteni, Tudtommal a szakmai (történész) álláspont az előbbi. A történész és a titkosszolgálati gondolkodásmód eltérő, itt is. Kettős ügynököket ui. iratok alapján nehéz elemezni - márpedig itt a történész iratokból dolgozik. (Régészet meg nem jön szóba...)

De akármi is volt M., nem lehet, hogy a jakobinus mozgalom túlnőtt rajta? Nem lehet, hogy tiszta "jószándékból" (a császár iránt) a birodalom számára nemkívánatos erőket szabadított fel?

És még egy kérdés: Mennyire volt kívánatos a jakobinus mozg. Mo.-n?

Egyfelől modernizálni kellett, ennek egyik eszköze egy efféle mozgalom is.

Másfelől kissé az az érzésem, hogy az élet inkább igazolta a Szent Szövetséget (Metternich, Wellington, stb, meg a koronás statiszták), mint Franciao. forradalmát (gironde-ostól, jakobinus diktatúrástól, Bonaparte -ostól)

Rev