Keresés

Részletes keresés

petey t Creative Commons License 2004-09-29 11:11:47 9

"De akármi is volt M., nem lehet, hogy a jakobinus mozgalom túlnőtt rajta? Nem lehet, hogy tiszta "jószándékból" (a császár iránt) a birodalom számára nemkívánatos erőket szabadított fel?"

 

Ugyanabba a társulatba állt be, amit előtte már háromszor próbált sikerültelenül feljelenteni. Jól tudta, milyen nézetei vannak az ott lévő embereknek, a kiadott röpirataik erről később elég világosan nyilatkoztak. Sokkal inkább arról lehet szó, ami a korban bevett szokásnak számított: titkosügynökök beépítésével  megszervezni az összeesküvőket egy bizonyos szintig, nyíltan uralkodóellenes röpiratokat terjeszteni a nevükben, majd miután leleplezték őket, példát lehet statuálni azok előtt, akiknek szintúgy csípik a szemüket Habsburg őfelségék, de egyébként jóval jelentősebb erőt képviselnek az összeesküvőknél, esetleges későbbi szervezkedésük pedig sokkal több kárt okozna (amire a napóleoni háborúk alatt lett is volna aztán lehetőség).

 

Martinovics túlbuzgósága egyáltalán nem volt meglepő, állás hiányában megpróbált beférkőzni a király jóindulatába. A régi, kirúgott titkosügynök-gárda Gotthardieval az élen megpróbálta bizonyítani a hűségét, ehhez végezniük kellett egy kis maszek munkát.

 

"És még egy kérdés: Mennyire volt kívánatos a jakobinus mozg. Mo.-n?"

 

Utólag nézve, az egész ún. "jakobinus-mozgalom" egyedül arra volt hasznos, hogy Magyarországon elfojthassanak minden reform-és uralkodóellenes mozgalmat. Az az újító szellem, amit II. József elindított és ami 1790 után további előreható gondolatokat váltott ki a nemesség jó részéből, megszűnt. Lett helyette egy Habsburg-király által irányított, talpnyalókra épülő, bürokratikus állam, amely elszalasztotta a lehetőséget 1809-ben, hogy elszakadjon a birodalomtól. Ha idáig legalább idáig eljut az ország és a reformfolyamatok nem Széchenyiék idején, hanem már korábban megindul, másként alakul az ország későbbi történeleme, szabadságharcostúl, világháborústól, trianonostúl.

A hozzászólás:
rev251 Creative Commons License 2004-09-28 19:47:31 4

Csaka tankönyvekre, meg a jó történelemtanárokra tudok hagyatkozni.

Azt, hogy I. Ferenc nem tartott igényt M. szolgálataira, pl. elég apróbetűsen emlegetik.

Hogy M. sértődöttségből átállt, vagy kettős ügynök volt, nincs eszközöm eldönteni, Tudtommal a szakmai (történész) álláspont az előbbi. A történész és a titkosszolgálati gondolkodásmód eltérő, itt is. Kettős ügynököket ui. iratok alapján nehéz elemezni - márpedig itt a történész iratokból dolgozik. (Régészet meg nem jön szóba...)

 

De akármi is volt M., nem lehet, hogy a jakobinus mozgalom túlnőtt rajta? Nem lehet, hogy tiszta "jószándékból" (a császár iránt) a birodalom számára nemkívánatos erőket szabadított fel?

 

És még egy kérdés: Mennyire volt kívánatos a jakobinus mozg. Mo.-n?

Egyfelől modernizálni kellett, ennek egyik eszköze egy efféle mozgalom is.

Másfelől kissé az az érzésem, hogy az élet inkább igazolta a Szent Szövetséget (Metternich, Wellington, stb, meg a koronás statiszták), mint Franciao. forradalmát (gironde-ostól, jakobinus diktatúrástól, Bonaparte -ostól)

 

Rev

Előzmény:
petey t Creative Commons License 2004-09-28 17:30:41 3
A lényeg nagyjából az, hogy van egy ürge, aki mint hazájáért életét áldozó ember került be a történelemkönyvekbe, a közvélemény ezen felül gyakorlatilag nem tud róla semmit. Az én szülővárosomban, Móron például Martinovicsról utca is el van nevezve, de gondolom, a nagy számok törvénye alapján ez nem feltétlenül kézenfekvő egy tizenötezres településen. Az eddigi történelemírás nem nagyon hántotta le róla a sztereotípiákat, az tehát a minimum, hogy egy internetes fórumon beszéljünk róla.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!