|
|
|
|
 |
Reventlow
2004-09-22 20:28:07
|
8
|
Azt hiszem valahogy így van. Kijelentették 1962-ben, hogy " leraktuk a szocializmus alapjait" , ami alatt az ipar és a szolgáltatások után a mezőgazdaság kollektivizációját értették. Vagyis azt, hogy nincs már olyan társadalmi réteg, aminek kellő gazdasági függetlensége lenne az esetleges politikai függetlenséghez. De hogy ez mit jelentett az eredeti marxi gondolatokhoz képest, azt már nemigen fejtegették.
Van aztán olyan gondolat, hogy a létező szocializmus pl. Svédország.
Ha jól emlékszem , a "fejlett szocializmust" építettük kegyetlenül , a kommunizmust már mégsem merték emlegetni. Pedig egész vonzó ötlet. "Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint"De hát a SZU Brezsnyev alatt a kommunizmust építette, annyit meg itt is tudott a nép, hogy az nem tűnik vonzónak. Pedig még a himnuszuk szövegét is megváltoztatták emiatt. Az lehetett a "létező kommunizmus". |
|
A hozzászólás:
 |
Qedrák
2004-09-22 10:47:59
|
7
|
Szerintem az a kifejezés, hogy "létező szocializmus" egy fiktív történelmi fogalom. Ez inkább a kommunista országok egyfajta öndefiníciójaként lehet tekinteni, de ez az öndefiníció hamis, mert ha megnézzük a szocialista gondolkodók eszméit, akkor szembetűnő a különbség. Ez a kifejezés inkább arra volt jó, hogy úgy érezzék, hogy egy bizonyos ponton már túlléptek az államfejlődésben a szocialista blokk országai. Csakhogy ez nem igaz, mert semmilyen pontot nem léptek át, a "létező szocializmus" kihirdetésekor. Tehát "létező szocializmus", mint állami rendszer nem létezett. |
|
Előzmény:
 |
Tartós Tej
2004-09-13 15:45:22
|
-
|
Létezik-e a létező szocializmus? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|