Keresés

Részletes keresés

alomhajos Creative Commons License 2004-09-05 19:59:23 406
Nem vette el az eszemet a gyűlölet, csak végképp kialakult egy határozott álláspontom az iszlámmal kapcsolatban. Az, hogy hónapok óta nem írsz a fórumra, aztán meg az első reakciód az én személyem piszkálása, jól minősít téged. Úgy látom ebben a tragédiában számodra az volt a legfontosabb, hogy közöld velem, hogy így meg úgy vette el az eszemet a gyűlölet. Egészségedre.

“A terroristáknak ugyanis az a céljuk, hogy a demokratikus társadalmi értékrendbe és emberi jogokba vetett hitünket ássák alá, félelmet, gyűlöletet és gyanakvást keltsenek. Nálad tehát bizony célt értek...”

Úgy látom hülyének nézel ezzel a sablonszövegekkel. Nem a terroristák érték el céljukat, hanem a ti hallgatásotok és képmutatásotok. Az iraki háború előtt emberek tízmilliói vonultak az utcákra Európa szerte és csendben, kezükben gyertyákkal tiltakoztak egy hazug, illegális (az ENSZ által nem engedélyezett) háború ellen.
Ez az amit nem látok részetekről. Nem látom azt, hogy Európa szerte muszlimok ezrei vonulnának az utcákra és tiltakoznának a vallásotok nevében elkövetett gyermek-mészárlások ellen. Nem látom azt, hogy az iszlám országokban a vallási vezetőitek békedemonstrációt vezetnének. Nem látom azt, hogy itt Budapesten muszlimok vonulnának fel az orosz követség elé és gyertyákat gyújtanának az áldozatok emlékére.

Úgyhogy mielőtt nagypofával nekem mondanád azt, hogy nálam bizony célt értek a terroristák, kérdezd meg magadtól és httestvéreidtől, hogy TI mit tettetek azért, hogy a terroristák ne érjék el a céljaikat.
Mert bizony ti a cinkos hallgatásotokkal támogatjátok a terroristákat.

“...mert te is éppúgy általánosítassz, mint a terroristák: minden muszlim rossz, "genetikailag" agresszív stb. “

Ezt egy szóval sem mondtam, mindenkit megillet az ÁRTATLANSÁG vélelme, amit mondtam azt a vallásotokra mondtam. De lásd be: évtizedek óta a ti vallásotok képviselői robbantanak repülőket, vonatokat és mészárolnak le ártatlan civileket. Miért várod el tőlünk, hogy olyan qrva megértőek legyünk, amikor ti nem tesztek semmit ellene?!

[i[“Ugyanezt most jónéhány iraki muszlim is elmondhatja a keresztényekről, akinek a gyerekét lebombázták az amerikaiak.”

És igazuk van. Bushmajom hazug politikája és háborúja több tízezer ártatlan ember életébe került és az emberek rá kellett döbbenjenek, hogy a demokráciát is ki lehet játszani politikai hatalommal. Jogosan merül fel a kérdés bármely arab országban, hogy vajon valamilyen “van sapka-nincs sapka” indokkal mikor fogja megszállni őket az Egyesült Államok és néhány csatlósa?

“Valószínűleg elmondták azok is, akiket a keresztes lovagok üldöztek annak idején. Kicsit inkább gondolkodj el azon, hogy a keresztény kultúra milyen értékeken alapszik, és hogy az általad mondottak azok mennyire passzolnak ehhez az értékrendhez, és mennyire a terroristákhoz.”

Hagyjuk most a történelmet, mert én is mesélhetnék arról, hogy Allah nevében, hogyan égették fel és mészárolták le a muszlimok délkelet-európát.
Csakhogy tudod van egy kis különbség: eltelt 500 év és mi már kiléptünk a VALLÁSI sötét középkorból, ti pedig még benne éltek.

áh.
KanOne Creative Commons License 2004-09-05 19:46:38 405

"Ugyanezt most jónéhány iraki muszlim is elmondhatja a keresztényekről, akinek a gyerekét lebombázták az amerikaiak."

 

Az nem számít terrorcselekménynek, az csak a szükséges rossz a terror elleni harcban.

Felesleges időpocsékolás a hasonszőrű olvtársakkal diskurálni, egyorrúak.

És unalmasak.

:)

enf Creative Commons License 2004-09-05 15:13:59 401
Az amerikaiak iraki bombázásának semmi köze nem volt a kereszténységhez úgyhogy nem kellene idekeverni! Az égvilágon senki nem mondta a hogy a kereszténység nevében bombáztak le meghatározott(!) célpontokat. A terroristák ellenben minden akciójukat az iszlám nevében teszik és ezt ők maguk is erősen hangoztatják.
A hozzászólás:
Nargile Creative Commons License 2004-09-05 15:07:25 400
Álomhajós, neked elvette az eszedet a gyűlölet, kicsit vegyél már vissza magadból légyszíves. Először is, nincs másik nickem, mindig ezen a nicken szólok hozzá, csak éppen már hónapok óta most néztem fel először az index fórumra, amiről egyébként éppen az olyan türelmetlenül vagdalozó emberek szoktattak le, mint te. Másodszor nem személyeskedtem én semmit, csak a tényeket közöltem veled. A terroristáknak ugyanis az a céljuk, hogy a demokratikus társadalmi értékrendbe és emberi jogokba vetett hitünket ássák alá, félelmet, gyűlöletet és gyanakvást keltsenek. Nálad tehát bizony célt értek, mert te is éppúgy általánosítassz, mint a terroristák: minden muszlim rossz, "genetikailag" agresszív stb. Ugyanezt most jónéhány iraki muszlim is elmondhatja a keresztényekről, akinek a gyerekét lebombázták az amerikaiak. Valószínűleg elmondták azok is, akiket a keresztes lovagok üldöztek annak idején. Kicsit inkább gondolkodj el azon, hogy a keresztény kultúra milyen értékeken alapszik, és hogy az általad mondottak azok mennyire passzolnak ehhez az értékrendhez, és mennyire a terroristákhoz. Tudod az kevés, hogy "áh"...
Előzmény:
alomhajos Creative Commons License 2004-09-04 19:11:49 367
Utánaolvastam a hozzászólásaidnak.

Látom jó néhány hónapja nem szóltál hozzá ezen a nicken, valószínűleg más nicken nyomulsz a fórum, ahhoz viszont gyáva vagy, hogy a mindennapi nickeden puffogtasd az ál-bölcsességeidet. Nem kis sunyiságra vall - szóval ennyit rólad, ha már elkezdtél személyeskedni.

áh.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!