Keresés

Részletes keresés

Imen Creative Commons License 2004-09-03 17:05:49 351

"Beszlanba tart Izmail Hazrat Sangarejev vallási vezető, az orosz iszlám egyház egyik vezetője, és ha szükséges, felajánlja magát túszként a gyerekekért cserébe. A vezető elítélte, hogy az Iszlám zászlaja alatt terrorista cselekményeket hajtsanak végre, és felhívta a figyelmet arra, hogy Mohamed proféta még akkor is megtiltja a gyerekek, öregek és nők bántalmazását, ha azok "az ellenség oldalán állnak". (Novosztyi) "

 

Nem hiszem, hogy Ikaljanon kéne leverni a port, annál is inkább, mert ezeknek az iszonyatos dolgoknak aztán nem a terroristák, hanem világszerte mi muszlimok isszuk meg mindig a levét. Isten tudja, hogy miért méri ránk ezeket a nehézségeket, de amikor végre elcsitulnak a bajok, mindig jönnek mások. Én is, és azt hiszem  beszélhetek Ikaljan és valamennyi igazhitű muszlim nevében, mélységesen fel vagyunk háborodva  a történteken, csakúgy mint te. Azonban míg te ezek után nyugodt szívvel kiléphetsz az utcára, addig mi ugyan ezt nem tehetjük meg, mert az ilyen szörnyűségek után - mint az iszlámos topicokban is látható - előveszik a legelső embert, akik a kezük ügyébe kerül. Legyen az bárki, csak valakin ki lehessen élni a haragot. Nem hinném, hogy ezekért a pokolravaló őrültekért minket kéne hibáztatni, mivel mi ugyan annyira elítéljük ezeket a szörnyűségeket, mint minden más jóérzésű ember.

Az iszlám legnagyobb ellenségei éppen ők, akik aláássák vallásunkat. Minden egyes csepp vér a fejükre száll majdan. Minden gyalázat amit okoztak feljegyeztetik.

 

A hozzászólás:
enf Creative Commons License 2004-09-03 16:11:56 350
Minden józan értékitéletű embernek elfogy a türelme. Főleg hogy te még akkor is amikor hittestvéreid angolosan távoznak ismeretlen számú halott kisgyereket vérbe fagyva hátrahagyva is csak a magad igazát véded abszolót zéró toleranciával arra nézve hogy egyes embereket megráz és felkavar a fent említett bestiális kegyetlenkedés. Teheted is mivel te nem tartozol közéjük.

Előzmény:
ikaljan Creative Commons License 2004-09-03 14:20:45 348

marinr!

 

Nem csodálkozom azon, hogy a te "igazságérzetedet simogatja" templomok és mecsetek felgyújtása, másoknak nem vétö emberek meglincselése.

Régóta sejtem, hogy a te logikád azonos a terroristák logikájával.

 

Megöltek 12 nepálit? Felgyújtani, megölni a muszlimokat! Ja, hogy azok ártatlanok, és több, mint 800 éve konfliktus nélkül élnek Nepálban muszlimok és buddhisták? Nem számít.

 

Megöltek 1,5 millió csecsent? Halálra az összes orosszal! Ja, hogy Iskolás gyerekekröl, tanítónénikröl, színházlátogatókról van szó? Nem számít.

 

Felrobbantottak egy buszt? Lerombolni, megölni, lerakétázni, bezárni! Ja, hogy az áldozatok nagy része egyszerü civil? Nem érdekes.

Lerombolták, lerakétázták, megölték? Azonnal felrobbantani egy buszt! Ja, hogy ott gyerekek, nök, öregek utaztak? Nem számít.

 

A lényeg a simogató igazságérzet!

 

Testvéreid sokfelé vannak a világon. Különböző nemzetiségüek, vallásuak, börszinüek. De egy közös bennetek. Mindenhol csak halált, haragot, pusztulást és keserüséget hagytok magatok után.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!