|
|
 |
devereaux
2004-09-20 12:07:06
|
529
|
Kedves Ikaljan!
Nagylelkűen eltekintek a rasszistázásodtól. Ezt mindig azok hajtogatják, akik másképpen nem tudnak érvelni. Te tudsz. Azt hiszem legalábbis.
No szóval!
-off-
Elöljáróban elnézést, hogy sokáig nem voltam, de kiszedtek egy pár napra, mert nevén neveztem egy olyan embert, akit nem lett volna szabad és ezt a modik nehezményezték. De lehet, hogy más helyett szedtek ki.
-on-
Egyáltalán nem arról írok, amit te az írásomba beleolvasol. Arra kívánok csupán rámutatni, hogy amíg a muszlimok a nem-muszlim országokban teljes joggal követelik a mindenféle jogaikat, addig sok helyen, ahol ők a janik, nem annyira kívánják ezt másoknak biztosítani.
Ráadásul, akik nagyon kívánják a saját jogaikat itt biztosítva látni nem nagyon iparkodnak azt eléreni, hogy a másutt élő muszlimok is így tegyenek a nem-muszlimokkal.
Amit én javallok, a következőképpen fogható fel. Legyen reciprocitási elven működő jogbiztosítás. Amennyiben a muszlimok azt kérik, hogy számukra legyenek mindenféle jogok, akkor garantálják, hogy ugyanezen jogok másokat is megillessenek MINDEN muszlim országban. Ellenkező esetben őket sem illetik meg mindazon jogok itt. Ilyenkor szokott előjönni az a közhelyes válasz, hogy "bezzeg pár muszlim országban mennyire okés, csak kevés szigorít be." Én meg azt mondom erre, hogy amíg fennáll a szigorítás akár egyetlen országban is, addig fennállhat az a lehetőség is, hogy itt sem minden országban érvényesül a feneketlen liberalizmus. Mondjuk Hollandiában nyugodtan lehetsz muszlim, Lengyelországban meg megkorbácsolnak, ha nyilvánosan muszlimkodsz. Ugye milyen csúnya dolog? Szerintem te nem tartod annyira csúnyának, hiszen szépen és nyugodtan leírtad, hogy bezzeg ittésitt lehet, másutt pedig nem. És nem is tartottad kivetnivalónak a dolgot. Akkor ezek szerint ha ittésitt a muszlomokkal bánnának rosszul, de másutt pedig jól, az ugyaolyan elfogadható lenne számodra. Vagy tévedek?
Most pedig majd jönni fog az az érv, hogy "jaj, mi muszlimok kicsi, szürke verebek vagyunk ahhoz, hogy beleszóljunk a nagypolitikába!" És erre csak az a válasz, hogy ha majd Franciaországban pl. még jobban szigorítanak, akkor a ti tiltakozásotokra az a válasz jöhet, hogy "jaj, mi kicsi..." Az ember tehetetlenül széttárja majd a kezét és azt mondja, hogy "megértem, de nem tehetek ellene semmit."
Ha a muszlimok annyira szeretnék, hogy rájuk is minden jól kiterjedjen, akkor azt kell elérniük - BÁRHOL ÉLJENEK IS -, hogy a muszlim országokban (bármelyikre) élőkre is kiterjedjenek azok a jogok, amiket ők másutt élveznek. Ha Franciaországban tudnak milliós tüntetéseket szervezni a saját érdekükben, akkor talán el tudják azt is érni, hogy a muszlim országokban is tüntessenek a nem-muszlimok megkülönböztetése ellen.
Ha pedig akad akár egyetlen olyan ország is, amelyik bekeményít, akkort minden további lelkiismeret-furdalás nélkül másutt is keménykedhetnek a muszlimokkal is. Amíg a muszlimok nem érik azt el - nem számít, miképpen tervezik, csak tegyék -, hogy a muszlim országokban élő nem-muszlimoknak is járjanak jogogk, addig nekik nincs joguk itt követelőzni és legfőképpen sunyi módon a kis, szürke veréb póza mögé bújva mutogatni a tehetelenséget.
Addig sajnos az a véleményem, hogy kettős mérce forog fenn. Majd ha látok milliós muszlim tüntetést pl. a szaúdiak ellen és látom, hogy történnek lépések a változás felé, módosítom az álláspontomat. Addig nem.
Javallatok: Szabad vallásgyakorlat itt - és ott. Lelkiismereti szabadság itt - és ott.
Ellenjavallatok: Amíg valahol is tiltják a szabad nem-muszlim vallásgyakorlatot, addig a muszlimoknak nincs joguk szólni az őket ért korlátozás miatt. Amíg a szabad vallás/felekezetválasztás nem engedélyezett, addig nincs muszlim "hittérítés" itt sem. Satöbbi, satöbbi.
Ezeket pedig a muszlimoknak kell elérniük a saját területükön, mert ennek hiányában nem hivatkozhatnak az itteni jogok mások általi biztosítására.
Szia! |
|
 |
Mumu
2004-09-01 17:52:41
|
326
|
| Azt hiszem sok mindenben igazad van ami a mi velemenyalkotasunkat illeti.De most azert ne terj ki a kerdes elol:eliteled-e azt ami most a franciakkal -akik ugye nem tamogattak az USA-t,a nepali szegeny munkasokkal es most az iskolas gyerekekkel tortenik vagy sem ? |
|
 |
marinr
2004-09-01 16:24:32
|
323
|
"Én itt élek ebben a társadalomban. És függetlenül attól, hogy mi történik Irakban, Thaiföldön, Csecsenföldön, meg fogom védeni azokat a jogaimat, és mások jogait is, amiket az Egyetemes Emberi Jogk Nyilatkozata biztosít számomra, többek között a szabad vallásgyakorláshoz való jogot is Akinek pedig ez nem tetszik, tehet egy szivességet."
Lassan a testttel. Te sem gondolod, hogy a végtelenségig tolerálunk egy "vallásnak" nevezett arab törzsi ideológiát, ami mással nem képes felhívni magára a figyelmet, csak brutális gyilkosságokkal, terrorral, fenyegetődzéssel, izraeli és orosz gyerekek felrobbantásával. A Nyilatkozatot nem azért fogadták el, hogy "vallásgyakorlás szabadsága" alatt szabadon terjedjen egy fasisztoid ideológia, ami gyökeresen szemben áll az emberi jogokkal.
"Szóval ti igencsak könnyen szórjátok az olyan véleményeket, hogy mit kéne csinálni evvel a népcsoporttal, avval a vallással. A történelem azt igazoplta, hogy az ilyen gondolkodás semi jóra nem vezet."
Gondolom tisztában vagy azzal, hogy ha lenne gyűlöletbeszéd-törvény, simán be lehetne tiltani az iszlámot a Korán keresztény- és zsidóellenes passzusai miatt. TE ne beszélj, akinek a "vallása" másról sem szól, csak hogy az "igazhívők" mit csináljanak ezzel a törzzsel vagy azzal a vallással. |
|
 |
marinr
2004-09-01 16:13:34
|
322
|
A muszlimok hőstettei előbb-utóbb visszaszállnak az ő fejükre. Ma Kathmandu, holnap talán Párizs, egyszer majd nálunk is. Okosabban tennéd, ha az arcoskodás és rasszistázás helyett szép csöndben magadba szállnál.
Na, egy jó hír:
 |
|
A hozzászólás:
 |
ikaljan
2004-09-01 14:56:32
|
321
|
Kedves devereaux!
Elsöként hozzászólásod második felére reagálnék.
Szóval, ne haragudj, de szerintem ez egy vagy nagyon nem átgondolt, vagy nagyon kifejezetten rasszista megközelítés.
Arról van tehát szó, ha mondjuk Szaudiban üldözik megölnek egy keresztényt, te követeled, hogy mondjuk itt Magyaroszágon öljenek meg egy muszlimot?
ha Afganisztánban valaki lerombol egy Buddhaszobrot, akkor
Ha valaelyik afrikai diktátor ugy dönt, hogy kiirtja az ottani keresztényeket, akkor te kiirtanád az európai muszlimokat?
Ha Ruandában kiirtották a muszlim kisebbséget, jogosnak tartod ugyanezt megtenni a szudáni keresztényekkel?
Ha Franciaországban betiltják a kendöviselést, akkor mondjuk Algériában, Tunéziában, Csádban, Indonéziában, Libanonban stb. stb. tegyék kötelezövé mindenki számára?
remélem nem gondolod komolyan.
Én itt élek ebben a társadalomban. És függetlenül attól, hogy mi történik Irakban, Thaiföldön, Csecsenföldön, meg fogom védeni azokat a jogaimat, és mások jogait is, amiket az Egyetemes Emberi Jogk Nyilatkozata biztosít számomra, többek között a szabad vallásgyakorláshoz való jogot is Akinek pedig ez nem tetszik, tehet egy szivességet.
"Mondjuk úgy, hogy a komoly ellenzők itt kevésbé komolyan ellenzik az iszlám nyomulását, mint az ottani komoly ellenzők a kereszténységét. Nem is említve az együttélést."
Hát evvel azért nem feltétlenül értek egyet. Szerintem értelmetlen ittröl, vagy ottról beszélni. Ha Magyarország és Szaud Arábia viszonylatáról beszélsz, valszeg igazad van. De ha mondjuk Fülöp szigetek, Törökország, vagy Görögország, Albánia viszonylatot nézed, a helyzet megfordul.
P.S. Azért lenne egy megjegyzésem az itteni hozzászólók jelentös részéhez, többek között hozzád is kedves devereaux. Szóval ti igencsak könnyen szórjátok az olyan véleményeket, hogy mit kéne csinálni evvel a népcsoporttal, avval a vallással. A történelem azt igazoplta, hogy az ilyen gondolkodás semi jóra nem vezet.
|
|
Előzmény:
 |
devereaux
2004-09-01 12:11:42
|
320
|
Mondjuk úgy, hogy a komoly ellenzők itt kevésbé komolyan ellenzik az iszlám nyomulását, mint az ottani komoly ellenzők a kereszténységét. Nem is említve az együttélést.
Én csak azt tudom mondani, hogy a viszonosság alapján kellene rendezni a dolgokat. Ha a muszlim országok azt kívánják látni, hogy Európában az iszlámot elfogadják és terjedését/terjesztését nem akadályozzák, nekik is lehetővé kellene tenniük, hogy pl. az iszlám országokban a kereszténységet elfogadják és terjedését/terjesztését nem akadályozzák.
Egyelőre egyoldalú a dolog. Itt van hajlandóság. Ott nincs. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|