Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
ikaljan Creative Commons License 2004-07-30 15:12:32 110

Kedves kukuriq!

 

"Szoval, Isten szerintem csak egy konyvet adott,
es csak egyik konyv tartalmazza az igazsagot.

Ez a feltetelezes pedig azt jelenti, hogy a harom konyv kozul
ketto biztos, hogy nem Istentol jott, hanem csupan kamu."

 

Nos (többek között) ez az a pont, ahol a muszlimok egy picit máshogy látják a dolgot. Szóval az iszlám szerint Isten a prófétáin keresztül küldte el a kinyilatkoztatásokat. A Korán összesen 25 ilyen prófétát említ név szerint, (köztük pl. Noét, Ábrahámot, Mózest, Dávidot és Jézust) azonban az szintén benne van a Koránban, hogy Isten minden néphez küldött prófétát.

 

Éppen ezért az iszlám elfogadja a pl. a Tórát, vagy az Evangéliumot (sic!), mint Isten által leküldött. könyveket (ezért is nevezi a zsidókat és a keresztényeket a könyv népeinek)

 

Mindazonáltal az iszlám szerint a különbözö próféták által közölt kinyilatkoztatásokat az emberek, különbözö mértékben, de eltorzították. Ez nem feltétlenül rossz szándék volt (bár az is lehetett), sokszor egyszerüen csak a fordítások során bekövetkezö tozulások (mondjuk arámiról görögre), vagy a szóbali közlésben bekövetkezö kisebb torzulások, amelyek azonban sokszor lejátszódva, már az értelmet is eltorzították, illetve különbözö változatok kialakulásához vezettek. (pl. evangélium négy változata, + apokrifek sokasága)

Az iszlám ezért is fordított nagy figyelmet (Mohammed idejétöl kezdve) az eredeti szöveg teljes megörzéséhez. (Evvel magyarázható pl. az, hogy a fordításokat az iszlámban már nem tekinik Koránnak, vagy a Korán, kívüláló szemében tényleg furcsának tünö nagyon erös tisztelete.) - igy is elég dolgon lehet vitatkozni az értelmezéssel kapcsolatban, de a muszlimok legalább egyazon szövegröl vitáznak. (Ez is éppen elég)

 

 

Előzmény:
kukuriq Creative Commons License 2004-07-30 08:25:46 106

Azt vettem eszre, hogy a Biblia, a Koran es a Mormonok konyve kozott
eleg sok hasonlosag van. Mind a harom csoport azt vallja a sajat
konyverol, hogy nem emberi forrasbol jott, hanem Isten adta,
Isten szava es hozzatenni vagy elvenni belole tilos.

 

Termeszetesen, ha a teologiat osszehasonlitjuk, akkor mind
a harom rendkivul kulonbozik. De ha csak a tortenelmi
leirasokat hasonlitjuk ossze, akkor elegge hasonlitanak.

 

Azt gondolom, hogy ha Isten ad egy konyvet, akkor Isten nem fogja
magat megcafolni oly modon, hogy ir egy masodik konyvet, ami
nem egyezik az elozovel. Sot, utana Isten nem fog kiadni
egy harmadik konyvet, ami ellenkezik az elozo kettovel.

 

Szoval, Isten szerintem csak egy konyvet adott,
es csak egyik konyv tartalmazza az igazsagot.

Ez a feltetelezes pedig azt jelenti, hogy a harom konyv kozul
ketto biztos, hogy nem Istentol jott, hanem csupan kamu.

 

Na de melyik az a ketto?
Ugy tunik nekem, hogy a Koran es a Mormonok konyve csupan
a Biblia utanzata. A Mormonok konyveben rengeteg badarsagot
osszehordott az iro - olyan nagy okorsegek vannak benne leirva,
hogy barmely jozan tortenesz rajon, hogy a konyv nagy resze hazugsag.
Olvastam rola eleg sokat. A Korant nem ismerem annyira, de
arrol is hallottam egy par dolgot, hogy nem allja meg
a tortenelmi tesztet.

 

Szoval, maradt nekem a Biblia.
A Bibliarol azt gondolom, hogy Isten szava.

 

A Biblia is tartalmaz eleg vad dolgokat. Pl Isten azt parancsolta
a zsidoknak, hogy menjenek be egy varosba es oljenek meg mindenkit
kicsitol nagyig allatokat es embereket mind. Az volt az oka ennek,
mivel egyreszt az a nep gonosz volt, masreszt pedig Isten odaadta
a foldet Izraelnek. Dehat az a helyzet, hogy ezt felre lehetne
magyarazni es azt mondhatna valaki, hogy "He, ha Isten regen ilyen
parancsot adott, akkor miert ne adhatna ma is hasonlo parancsot?"

 

Szoval, a Bibliaban is vannak olyan reszek, amelyek felreerthetoek.
Nem tagadom. De a Biblianak a lenyege az Uj Szovetsegen
talalhato, amely azt tanitja, hogy
szeretni kell az embereket,
a baratot es az ellenseget is egyarant, es meg kell bocsatani
mindenkinek meg ha ezerszer is vetkeznek ellenunk, mivel Isten is
megbocsat nekunk. Ha pedig nem bocsatunk meg masoknak,
akkor Isten sem bocsat meg nekunk.

 

En beleegyeznek abba, hogy a Bibliabol toroljuk azokat a reszeket,
amelyek Istent egy vad ember-vadasz uralkodonak festik le, mivel
velemenyem szerint Isten nem ilyen. Tehat felolem osszeallithatnanak
a Bibliabol egy uj modositott kiadast.

 

Ha pedig a Bibliat atirjuk, akkor a Koranbol szinten ossze kene
allitani egy modositott kiadast. Sot, at kellene nezni az osszes
vallas szent irasat es torolni beloluk a vadsagot, az
anti-szemitizmust es a tomeg-gyilkolasra valo batoritast, mindent
ami buzdithat valakit arra, hogy megolje a masik embert.

 

Ez szerintem nagyon fontos lenne, csak egy baj van: Nincs olyan
ember vagy szervezet, aki megbizhato lenne ezzel a munkaval, mert
minden ember es minden szervezet reszrehajlo es ugy szeretne
modositani a szoveget, hogy a sajat filozofiajaval egyezzen.

 

Szerintem az a jo, ha egy orszagban mindenki a sajat hitet
gyakorolhatja teljesen szabadon uldozes es fenyegetes nelkul.
De ehhez az kell, hogy mindenkinek a vallasa tisztelje a masik
vallasat, mert ha valaki abban hisz, hogy az a dolga, hogy
a masikat megolje, akkor az ilyen helyen nem mukodik a vallasi
szabadsag, mivel ha szabadsagot adsz az ilyen embernek, akkor
az korbemegy es megol mindenkit, aki nem a sajat nezeteit vallja.

 

Szoval, a vallasoknak muszaj toleralniuk egymast egy nagyon

minimalis szinten, ami azt jelenti, hogy: NEM SZABAD MEGOLNI

VAGY ULDOZNI A MASIK VALLASU EMBERT.

 

"Hogy a Koránból ki kéne vágni, cenzúrázni kéne?
... persze... az embernek meg ki kéne húzni a fogait,
mert haraphat vele, le kéne szakítani a körmeit,
mert karmolhat vele, és egyébként is, minek a kéz,
amikor ölhet vele, minek a láb, ha rughat vele....
kb ennyi a hozzászólásod értelme."

 

Nem egeszen. Latom, nem erted, hogy mit akartam mondani.

 

MINDENKINEK JOGA VAN AHHOZ, HOGY HIGYEN, AMIT AKAR ES
JOGA VAN AHHOZ, HOGY GYAKOROLJA A HITET EGESZEN ADDIG,
AMIG AZ NEM SERTI A MASIK EMBER ELETET VAGY JOGAIT.

 

A muszlim orszag vezetoi nem ertenek egyet ezzel a
gondolkodassal, mivel sok olyan orszag letezik, ahol
nem legais a keresztenyseg. Amint megtudjak rolad, hogy
kereszteny vagy es nem muszlim, rogton mesz a bortonbe.
Ez pedig szerintem nem helyes.

 

Az embereknek joguk van elni, ha pedig ezt a jogot valami iras
serti, akkor azt az irast modositani kell. Az eletet, szabadsagot,

az emberek jogait tisztelni kell.

 

Persze, a kezzel olni lehet. De attol meg nem kell levagni a kezet,
hanem az agyat kell rehabilitalni, mivel az AGY iranyitja a kezet.
Ha valaki a kezet gyilkolasra hasznalja, akkor annak az agyaval
van a problema, nem pedig a kezevel. Ezert az ilyen embert bortonbe
szoktak tenni vagy ki szoktak vegezni.

 

Sajnos, ha valaki abban hisz, hogy meg kell olnie a masikat,
akkor az tenyleg elegge sulyos baj. Nehez javitani...

Ha pedig ez a hite nem csak a sajat kitalalasa, hanem a szent

irasbol olvasta, akkor az rendkivul komoly problemat jelent.

Ha pedig pelda van arra, hogy egy bizonyos irast olvasva

tobben is gyilkosokka valnak, akkor az azt jelenti, hogy tenni kell valamit

azzal az irassal. Vagy javitani kell azon a szent irason vagy pedig eltorolni,

valamelyik a ketto kozul.

 

Egyebkent senki sem valaszolt az elozo kerdesemre:

 

Osama bin Laden miert utalja a zsidokat?


Mi rosszat tettek a zsidok neki?

 

 

-- Kukuriku

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!