|
|
 |
Agyas Bubu
2004-07-27 23:12:01
|
87
|
| Végre egy ember, aki kimondta az igazságot!
Régebben a topicban tettem egy mellékes megjegyzést, most kifejtem véleményemet.
Ti sem hihetitek, hogy 1945/49 és 1989 között itt nem lehetett megélni! Arra remélem gondoltok, amikor a Kádár rendszert szídjátok, hogy éppen a volt pártfunkcionáriusok és volt káderek, akik akkor is, most is jól élnek, tiporják sárba az előző rendszert (pl. Csurka, Kövér, Pokorny stb...). Nem akarok agitálni, nem vagyok MSZP párttag, de kimondom az igazságot.
A rendszer a '80-as években a kis-hidegháború légkörében kezdett el bomlani. Balszerencsére éppen az olajár-robbanás idején/után, amikor a magyar ipar nem tudott átállni extenzív fejlődésről intenzívre. Voltak kísérletek és nagyon okos arcok jelentek meg a politika színpadán (Németh Miklós, Horn Gyula).
Nekem azzal van bajom, hogy még 20-30 évnek bőven el kell telnie ahhoz, hogy objektívan és szélső(jobbo)s hangoktól mentesen lehessen beszélni arról az emberről és rendszeréről, aki Magyarország második virágkorát hozta el. Kádár megítélése és utóélete olyan, mint Mátyás királyé (akit mindenki tisztel). Tudjuk, hogy halála után a Hunyadi névis szitokszóvá vált, de azt is, hogy aztán mégis aranykorként kezdték emlegetni a Hunyadiakat. Ez lesz Kádárral is.
Véleményemet, fenntartom. Ha Kádár '80-as évek elején meghal ma minden ember Csurkától egészen Torgyánig büszkén beszélne róla. Szerintem a sors kegyes volt vele, mert sem szellemiekben sem fizikailag nem élte meg rendszere végső agóniáját.
Megjegyzés. Arról senki sem beszél, hogy Kádár apánk 1951-55 között az ÁVH foglya volt. Kegyetlenül megkínozták, leszakították a körmeit, stb. Rendszere meghaladta személyiségét, a "forradalom felfalta saját gyermekét" lett a veszte.
Eddig az emberről beszéltem, most nézzük a rendszerét. Történelem óra:
1956-ban Hruscsovéknak 2 választásuk maradt. 1.) Visszajön Rákosi-Gerő-Hegedűs; ezt senkise akarta. 2.) Kádár. Jól választottak. Miért. 1957. május 1. Nagyapám kint volt a Felvonulási téren, voltak kb. 2 Millióan. Hol volt itt diktatúra?
Kivégeztek kb. 227 embert. Ennyi havonta meghal pl. autóbalesetben. Ezzel nem akarom senki emlékét megbántani, de a hasam háborog, amikor okt. 23-án elmondják, hogy a rohadék ÁVÓsok meg a ruszkik lőttek. A Köztársaság téri eseményekről soha nem beszélnek. 38 kiskatonát mészároltak le, köztük Mező Imrét, aki 54-ben szabadult. Arról sem beszélnek, hogy 56ban senki nem akart kapitalizmust. Mindenki, még a kormány is a valódi szocializmusért tette le hitét. Ez volt a Rákosi-féle sztálini modellel a végső szakítás, hogy a működő szoc. beindítsák. Senki nem akart kapitalizmust, demokráciát – ezt módszeresen elhallgatják.
Őszinteség. Marosán teljesen őszíntén elmondta a Csepeli munkásoknak, hogy ő adta ki a parancsot, hogy lőjjenek. Nem történt semmi. Vállalta a felelőséget.
1962-re Kádár megteremtette a rendszer alapjait és módszeresen felszámolta '52-'54 hagyatékát. Beindultak a reformok. 1964-ben megbukott Hruscsov. Utódja Brezsnyev érthetetlenűl állt elődje után. Nikita politikája olyan ellentmondásos volt, hogy 1968-ig a Kremlben sem tudták milyen irányvonalat kell követni. A '70-es évek Kádár fénykora. Nem részletezem. 1979-84 között, a legrosszabb időben kezd megmerevedni és bomlani a rendszer. Nem állítom, hogy ma is működne, de bízom benne, hogy még megérem a humanista "létező szocializmus" megalakulását.
Ennyit szerettem volna elmondani. |
|
 |
kavkaz
2004-07-15 12:44:02
|
75
|
Ott bicsaklik ki a A saját családját, szüleit, nagyszüleit köpi le, aki azt igyekszik bizonyítani, hogy 1989-ig ebben az országban nem lehetett élni, nem történt semmi pozitív. érvelés, hogy én például saját szüleimtôl, nagyszüleimtôl tanultam meg, hogy mi volt a kádár rendszer. Amit itt leírtam, azzal ôk is egyetértenek/értenének. Mert ôk is így tekintettek rá. És ôk se kollaboráltak a rendszerrel. Ha csak a nagyapámra tekintek, akkor látom, hogy 56 után elment vagonrakodónak egy pályaudvarra és következetesen annak is maradt élete végéig, csak hogy véletlenül se lehessen ráfogni azt a borzalmas vádat, hogy egy kicsinyt is kollaborál egy zsarnoki rezsimmel és mert idealista volt és ragaszkodott hozzá, hogy ô egy becsületes munkás egy magát ordas hazugsággal szocialista munkáspártnak hazudó párt uralma alatt. Azért tette ezt, mert 56 után emigrálni se akart, hiszen itthon volt és nem neki kellett volna eltakarodnia innét. Soha, a rendszerváltásig nem fogadott el semmit az államtól két "kiválló dolgozó" kitüntetés kivételével. Mert csak ennyi volt igaz akkor. Ez az a példa ami elôttem áll a zsarnokság elitélésekor. A becsülethez nem gyomron keresztül vezet az út!
Ha ilyet írnák le a zsarnokról: a maga lehet?ségeit tekintve a legnagyobb magyar, akkor köpném szembe a saját felmenôimet.
ui. Kikérem magamnak, hogy a mindent összemosó posztmodern idiotizmus nevében egy mondatban említsék I. (szent) Istvánt, Corvin Mátyást és a zsarnok kádárt.
Ostobának lenni most tényleg szabad. Örülj neki, a diktatúra alatt kötelezô volt, ha érvényesülni akartál.
Üdv! |
|
 |
Qedrák
2004-07-15 12:14:06
|
72
|
"Kopátsy véleménye szerint azért fogják néhány évtized múlva Kádárt nagy politikusnak tekinteni, mert az ő regnálása idején alakult át az ország egy nagyon elmaradott struktúrájú, nagyon vidéki Magyarországból a Nyugat-Európai országokhoz hasonló struktúrájú országgá."
Ez szvsz elég nagy marhaság. A rendszerváltás környékén vissza kellett bontani a felépített szocializmust, mert az egy kapitalista rendszerben nem működött volna. Az hogy Nyugaton nagy politikusnak fogják-e tekinteni Kádárt, elég nagy túlzásnak látszik. Szerintem a nyugatiak is tisztában vannak vele, hogy ki verte le az '56-os forradalmat. Kádár nem ey nyugati típusú országot hozott itt létre, hanem egy sajátos szocialista környezetben jól meglévő társadalmat. |
|
A hozzászólás:
 |
Tgold
2004-07-15 12:01:30
|
71
|
Igaz-e, hogy Kádár hírneve, értékelése közvetlenül István király és Mátyás király után következik a közvélemény tudatában?
Alighanem igaz.
Mondhatni-e, hogy a maga lehetõségeit tekintve "a legnagyobb magyar"?!
Még néhány évtized és kiderül.
Személyisége - persze nem a terror idején - puritánsága, mélyen beette magát az emberek tudatába. Különösen a mai hiteltelen, nagyokat mondó, össze-vissza hazudozó politikai elithez képest Kádár emléke jogosan kezd pozitív fényt kapni.
A Kádár és kora címû könyv írója, Kopátsy Sándor nem ma, hanem 1992-ben írott Beszélgetések Adyval címû könyvében írta:
Aki nem tudja, hogy Kádár az adott körülmények között a lehetséges legjobb megoldás, éppen olyan ostoba, mint az, aki azt hiszi, hogy Kádár azt is tudta volna, mit kellene akkor csinálnia, ha nem volna gúzsba kötve.
Elolvastam a topik hozzászólásait - van köztük olyan, amelynek a szerzője annyira infantilis, hogy nem lehet komolyan venni. A saját családját, szüleit, nagyszüleit köpi le, aki azt igyekszik bizonyítani, hogy 1989-ig ebben az országban nem lehetett élni, nem történt semmi pozitív.
Kopátsy véleménye szerint azért fogják néhány évtized múlva Kádárt nagy politikusnak tekinteni, mert az ő regnálása idején alakult át az ország egy nagyon elmaradott struktúrájú, nagyon vidéki Magyarországból a Nyugat-Európai országokhoz hasonló struktúrájú országgá. Amire neki 150 évük volt, azt 40 év alatt megcsinálták a rossz emlékű komcsik. Szent István keze talán kevésbé volt véres ? Vagy Mátyás királyé ? Egy olyan korban, amilyen a XX. század volt aligha lehetett volna első számú vezető egy erőszakmentességet hirdető ember.
Ostobának lenni persze szabad. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|