|
|
 |
Kis Ádám
2004-07-08 09:39:21
|
51
|
Kedves sehs!
Kicsit folytatva az előbbi hosszabb hozzászólásom, szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy a "Normális körülmények között nem mondunk olyat, ami nem jelent semmit", egy, a lényeget illető korlátozást tartalmaz. A kifogásolt írásjeleket nagyon ritkán mondjuk, például ha nagyon precízen betűzzük egy szó kiejtését (pl. a, mint Aladár; l, mint László; kötőjel; K, mint Károly ... azaz Al-Kaida). Ezeket írjuk, azaz ez a probléma alapvetően az írott nyelv problémája.
Ezzel függ össze az esetlegessége is a dolognak: az e-mail, az on-line, az off-line a forrásnyelvben (angol) is keveredik, tehát, amikor magyarul ragaszkodunk a kötőjelhez, túlprecizírozzuk.
Ugyanez vonatkozik például a tulajdonnevek kötőjelezésére is: a Móricz-cal szabályos formát az ejtésnől nem lehet felismerni, azaz ez a kötőjel sem "hangzik".
Viszont van szabály, ami megszabja a helyét.
Azt hiszem, rendszerszerűen úgy lehet a két dolgot megkülönböztetni, hogy vannak algoritmikus és alaki írásjelek.
Ezek között van az e-mailénál problémásabb is, például Karinthy ismert verscíme: Ki kérdezett? Vagy még jellegzetesebb Ady:
<P class=vers>Hallom, ahogy lelkemben lépked S az ő bús "Ádám hol vagy?"-ára Felelnek hangos szívverések.
Ez ugyan az ellenpontja annak, amit írtál, hiszen ezek nem egytagú, hanem többtagú izék, azaz szó szerepében megjelenő mondatok.
Kis Ádám |
|
 |
rumci
2004-07-08 03:09:19
|
48
|
| Aha. |
|
A hozzászólás:
 |
sesh
2004-07-08 03:00:50
|
47
|
> Ez szerintem képtelenség. Minden nyelvi jelnek van jelentése.
Nyilván. Normális körülmények között nem mondunk olyat, ami nem jelent semmit. Valami olyasmire gondoltam, mint ami az AkH. 176. végén van: Az olyan nevek, ill. névrészek, amelyekben a mai magyar nyelvérzék nem ismer föl közszói jelentést (akár magyar, akár idegen eredetűek), egyelemű tulajdonneveknek számítanak. Ennek mintájára: az idegen kifejezések a magyarban "egytagú izék". Ennek már van valamicske értelme? |
|
Előzmény:
 |
rumci
2004-07-08 02:46:32
|
46
|
„az olyan karaktersorozatok, amelyeknek a magyarban nincs jelentésük, mégis használjuk őket”
Ez szerintem képtelenség. Minden nyelvi jelnek van jelentése. A morféma a legkisebb jelentéses egység, a legkisebb nyelvi jel, morfoszemantikailag tagolhatatlan, azaz nem lehet a hangalakját olyan kisebb részekre bontani, amelyeknek a jelentéséből az egész jelentése levezethető lenne. Na már most: normál körülmények között egy ilyen tagolhatatlan izét per definitionem nem tagol kötőjel vagy szóköz. Igen ám, de mi van akkor, ha egy A nyelvben tagolható (ráadásul explicite jelölten is tagolt) izé átkerül egy másik nyelvbe? Hát az nyelv jó eséllyel nem tudja felbontani az egészet, de meg van lőve a már megmerevedett kötőjellel, szóközzel, jóégtudja micsodával. Valahogy célszerű ilyenkor jelölni, hogy ez az izé tulajdonképpen nem kötőjel vagy szóköz, csak olyan, mintha az lenne. Homonim írásjelek? Mint a vár meg a vár. Véletlenül egybeesnek. (Persze van valami távoli rokonság köztük, de ez már nagyon halvány. Ezek az ún. álhomonimák, amely elnevezés szinkrón szemmel értelmetlen, csak történetileg releváns. Ezért talán szerencsésebb mondjuk a lámpás mn.-et és lámpás fn.-et említeni példaként.) Ez okozza, hogy a látszólag egyforma dolgokat az írás másképp kezeli. Zavarban van a zavarba hozó jelektől, mint ahogy zavarban van a beszélő is, ha olyan homonimapárral van dolga, amelyek közül az egyik igen gyakori, a másik meg igen ritka. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|