Kedves pls!
Ha te azt akartad írni, hogy... miért nem azt írtad. Akkor könnyű lett volna bizonyítani, hogy egyáltalán nem analóg a két helyzet. Mert amíg a tárgyas összetételek esetén ismerve a szabályt, nem nehéz dönteni, az -ó, -ő végű melléknévi igenév esetén olyan sok a környezeti ismeretigény, ami egy átlagos nyelvhasználótól nem várható el, és bár a különírás minden esetben tipikus hiba (a tárgyas összetétel esetében is), a melléknévi igeneves esetben ez sokkal általánosabb, és sokkal kevésbé műveltségfüggő.
Írod a következőt:
"Erre írtam vmi kis példát, de részedről az "Aranyt vagy Aranyat olvasok-e" kitételre úgy válaszolni, hogy nem olvasásról, hanem írásról beszélünk e rovatban, eléggé gyermeteg megnyilvánulás"
Gondolod? Semmi kételyed magadban, hogy esetleg Te nem érted, hogy mi a különbség a két eset között? Én arról próbáltam írni, hogy olyan szabályokat adjunk az embereknek, hogy ők tudjanak helyesen írni, épp ezért teljesen indifferens az a példád, hogy mit olvasunk. Ráadásul a példád az alapvető nyelvi kompetenciát érinti, nem úgy, mint az izzólámpa - [izzó lámpa]. Ha olvassuk a példáidat, az a kérdés, hogy értjük-e. Ha írjuk, az a kérdés, hogy az érti-e, aki minket olvas. Hát, ha neked ez mindegy....
Ami a kétes egybeírások esetét illeti, egyetértek, számos felülvizsgálandó eset van a melléknévi igeneveseken túl.
Azok, amelyeket tipikusan elhibáznak.
Ebben az évben közel 2000 oldal szöveget szerkesztettem (javítottam). Sajnos, még a nyomdai korrektorok sem képesek ezeket a hibákat javítani, mert szakszöveg esetén a szemantikai szempontokat csak az képes érvényesíteni, aki érti is a szöveget.
Ide illik a svéd lakótelepépítés analógiája: oda építik az utat, amerre az emberek járnak. Amit az emberek maguktól nem írnak egybe, ott a szabályon kell elgondolkodni.
Kis Ádám |