Keresés

Részletes keresés

Tgold Creative Commons License 2004-06-07 14:09:25 244
Ha tudja - márpedig tapasztalatból nyilván te is tudod - hogy ennek a jó érzésnek kb. annyi köze van a valósághoz, mint a délibábnak, akkor az ember már nem felhőtlenül happy. Főleg, ha az is az eszébe jut, hogy ezzel a nagy szépséggel, rengeteg ésszel hányszor oldhatta volna meg a világ összes problémáját (nem beszélve a saját dolgairól), ha csak egy kicsit is tovább tartana. De valahogy nem szokott olyan sokáig tartani. Sőt a legtöbb bipolár ilyenkor vadítja el a családját, a barátait magától. Hasonlít a dolog egy kicsit az alkohol hatására. Amikor valaki csak mértékkel iszik és csak jó kedve lesz tőle és tőle is csk jókedve lesz mindenkinek, addig nincs semmi baj. De ha már nem tudja mit csinál az x-ik pohár után, az már senkinek sem cool. És egy bipolár az ritkán mértéktartó. Ha mértéktartó, akkor talán nem is bipolár, hanem egyszerúen depis, akinek vannak nem depis időszakai.
A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2004-06-07 13:36:32 243
"azért még nincs az én vagyok a legszebb, legokosabb érzés."

miért, szerintem az cool.

Előzmény:
Tgold Creative Commons License 2004-06-06 08:32:56 242
Szerencsére nem az én tapasztalatom, hanem a pszichiáteremé, hogy van akinek semmilyen gyógyszer nem használ. Van akinek brutális dózisban kell szedni valamit, hogy hasson. Van példa mindenre, csak olyan nincs, ami mindenkinek jó. Meg az is nagyon ritka, hogy magától elmúlik. Az viszont nagyon valószinű, hogy idődebb korban a depressziós fázisok egyre mélyebbek és hosszabbak lesznek. Már nem lehet kivárni a végét. Aztán az ember - ha szerencséje van - elkezd szedni valamit (én Zoloftot és Liticarbot) és kiderül, hogy működik, nem igaz, hogy leszedál, egyszerűen ott tart egy olyan munkapontban, ami közel van a hipomán fázishoz, de azért még nincs az én vagyok a legszebb, legokosabb érzés.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!