|
|
 |
lépcsömászó
2004-04-19 16:56:56
|
65
|
Szia, eltérítő!
Hát, az mindenképpen lényeges ok, hogy nem elég alapos a kivizsgálás, ill. van egy csodaváró légkör, amely minden megszűnt náthát csodálatos gyógyulásnak minősít. Egyszer kíváncsiságból elmentem az egyik gyülekezetbe, az egyik tanúságtétel arról szólt, hogy az illetőnek elmúlt a fogfájása.
Tegnap vezetés közben a rádióban végighallgattam egy pünkösdi Istentiszteletet, két tanúságtétel volt, az egyik arról szólt, hogy egy édesanya egészségben világra hozta a gyermekét, noha a várandóssága közepén vérezni kezdett, és volt egy rémes vérömlenye, aminek a sikeres szüléshez föl kellett szívódnia. A másik arról szólt, hogy az illetőnek állandóan orvoshoz kellett járnia a lábfájása miatt, de elmúlt.
Nem akarok tiszteletlen lenni, mert mindkettő alapvetően fontos dolog, és hiszem, hogy fontos volt, hogy az illetők Istenhez kiáltottak a nyomorúságukban. Azt viszont határozottan tanúsítom, hogy ilyesfajta dolgok rendszeresen történnek katolikusok esetében is. A "csoda"-jelző használatával azonban lényegesen óvatosabbak vagyunk, mert van olyan egyházi tapasztalatunk, hogy nagyon sokan igyekeznek mindenféle csodákkal hitelesíteni fura tévtanításokat, vagy egyszerűen csodák állításával akarak a figyelem középpontjába kerülni.
Jogos kritika lehet ugyanakkor, hogy mi meg a másik irányban vittük túlzásba a dolgot, annyira kritikusak vagyunk, hogy az már az Istenbe vetett bizalom rovására megy. Különösen nagy a hálátlanság kísértése: előre nézve csodának tűnik számomra, ha valami nehéz helyzetből kimászom én, vagy akiért imádkozom, ha viszont sikerül nekem, vagy neki, akkor úgy kezelem, mint "szerencsét". |
|
A hozzászólás:
 |
elterito
2004-04-19 16:03:51
|
64
|
| Isten csodáit nem lehet kieröltetni, de vannak igei feltételei, amelyek esetén nagyobb számban előfordulnak. Gondolkoztál azon, hogy újjászületett keresztények körében miért több a csoda? |
|
Előzmény:
 |
lépcsömászó
2004-04-19 10:30:34
|
63
|
Szia, eltérítő!
Hát, a szememben bizony eretnekség a "két teremtés" fölvetése, tudniillik Isten Mindenhatóságának a dogmájába ütközik.
Ne feledd, korábban azt írtad, nem csak az embert, hanem az Édenkert állatait is új teremtő aktussal formálta Isten Ádám teremtése után.
Az biztos, hogy Isten nem teremtett bűnt, csak szabad akaratot. A bűn, vagyis a rossz szabad választása új helyzet, amire Isten egy új teremtő aktussal, és egy új teremtési folyamat elindításával válaszol: Jézus föltámasztásával, és utána az egyházzal, ami úgy kapcsolódik Jézushoz, mint a szőlővesszők a szőlőtőhöz.
A teremtés oldaláról nézve a dolgot: amíg nincs bűn, addig nem lehet szó újjákezdett teremtésről. Addig a teremtés egy, megszakítatlan folyamat, ami elvezet az ember teremtéséhez, lényegileg a szabad akarathoz.
A bűnbeesés után ez a teremtés véget ér, ill. abba torkollik, hogy az Isteni Gondviselés egyenlőre létben tartja a bűnbe esett világot.
Isten igazi válasza azonban nem ez, hanem az új ég és az új föld teremtése, aminek a kezdőpontja Jézus Föltámadása. Mindenki, aki megkeresztelkedik, és ezzel Jézus szövetségébe kapcsolódik, ebbe az új teremtésbe kapcsolódik be, új teremtménnyé lesz.
A zsidó néppel kötött első szövetség, és az ezen belül leírt csodák is ennek az új teremtésnek a részei.
Ami a csodákat illeti, ha alapos kivizsgálás után is megállnak, akkor hiszem őket. Van bennem persze bűnös irígység is: ha XY meggyógyult, akkor YZ, aki nekem sokkal fontosabb ember, miért nem gyógyult meg? Egyszer Jeanne d'Arc életét olvastam, és akkor hasított belém az irígység, hogy miért pont ebben a háborúban támasztott Isten szabadítót, és miért pont a francia népnek? Nekünk pl. a törökök ellen miért nem? Nagy titkok ezek, és néha kísértésbe esem miattuk, de alapvetően hajlamos vagyok megnyugodni Isten bölcsességében. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|