Keresés

Részletes keresés

Juczkó Creative Commons License 2004-03-09 08:42:52 304
wipala! Te már az első ájulásos rohamodból tudtad, hogy pánikos vagy, vagy elmentél előbb kivizsgálásra?

Mondjátok, férfiak is járnak erre a topicra? Ő közöttük gondolom, kevesebb a pánikbeteg.
(Én apámtól örököltem a hajlamot, ő rohant ifjabb korában egy pohár vízzel a kezében, keresztül a városon, hogy orvoshoz jusson, mert annyira dobogott a szíve és száradt a szája, hogy azt hitte infarktusa lesz.)

Olvasószem! Kösz, rendkívül sokat segítettél a virág (fa) nyelven írt tanácsokkal! Eddig is az érzelmeimre, meg néha a megérzéseimre hallgattam- de már az eszemre is szeretnék. Nem tudom, hány embernek sikerült effajta "megvilágosodást" elérnie, pusztán elmélkedés útján. Buddtha-ból is csak egy volt. :-/

Phaedra11 Creative Commons License 2004-03-09 00:53:12 302
Megnéztem, és átérzem, de gondolj arra, hogy legalább most, ha másképp szeded a gyógyszereket, szabályozhatod a tüneteket.
Egyébként anno én is utánanéztem az orbáncfűnek, és jól beszartam, mert a hyperici mellé rengeteg mindent nem javasolnak, olyan alapvető dolgokat, mint a kávé, a joghurt, a füstölt dolgok, a csoki, talán a cigi. Bevallom, azóta sem szedem, olyan fontos nekem a reggeli kávé-cigi, pedig kiderült, hogy az egész üveg tinktúrában nincs annyi hatóanyag, mint amit azokban a kutatásokban napi adagként írtak. (És a tinktúrához nem is mellékeltek semmilyen tiltást, olyasmit sem, hogy összeférhetetlen más gyógyszerrel!) Szóval érdemes utánaolvasni, és a gyógyszertárban is tudnak segíteni, ha esetleg mindkettőhöz ragaszkodsz.
A Kálvária teret egyelőre kihagytad? Hátha az is segíthetne, ott is vannak pszichiáterek, ők be tudják lőni a gyógyszeradagot is, amellett, hogy a pszichológussal megy a terápia.
Még valami a ma estéhez. Nem csak a színház miatt aggódtam, de ráadásul olyan emberrel találkoztam előtte, akit addig sosem láttam, csak itt a fórumon beszélgettünk. Olvasószemről van szó. Az az érdekes, hogy sok minden apróságon lehetett aggódni, a találkozó miatt, a színházi ülőhely miatt, a tömeg miatt, végül egészen sok akadályon átmentem, csak az utolsónál buktam el. De akkor sem volt igazi pánik, inkább csak erős szorongás, amit próbáltam csitítani, csak éppen így értelmét vesztette a nézőtéren ülni, mivel a darabra már nem figyeltem. Akkor kijöttem, mászkáltam, végül bementem a munkahelyemre netezni (lásd előző feliratom), és a darab után még beültünk Olvasószemmel beszélgetni. (Szépen visszamentem.) Jó érzés volt, hogy tudja rólam a pánikot, habár segíteni közben nem tudott, mivel a zenekari árokban gitározott, de attól nem féltem, hogy milyen szégyen bevallani, hogy kijöttem. Egy picit csak. :)
Ja, és hogy hízzon a mája - úgysem fog -, tényleg sokat tud a pánikról, és nagyon más szemszögből látja a megoldást. Nem tudom, van-e egyetlen üdvözítő segítég, mindenesetre a terápia hatására legalább elmentem, és meghallgathattam egy másik verziót. :) És fontos verziót.
Ti gondoltatok már arra, hogy személyesen találkozzatok/unk?
P.
A hozzászólás:
wipala Creative Commons License 2004-03-09 00:28:44 301
Szerintem már az is valami, hogy egyáltalán elmész színházba. Én sikernek könyvelném el. Hej, ha eljuthatnék végre moziba...

Egyébként éppen most megint parázok (aki kíváncsi, nézzen át az Önerőből topikba), és ha itt is előjött az orbáncfű-téma, akkor okuljatok.

Előzmény:
Phaedra11 Creative Commons License 2004-03-08 20:18:18 300
Dicsőségesen megfutamodtam. :)
Csak hogy tanuljatok belőle, és hogy megszabaduljak az emlékétől:

Elmentem ma színházba, régen voltam, meg aztán mostanában tényleg jobban éreztem magam, egyszóval nagy volt az arcom. Egyedül mentem, miért is ne. Rendben, az sikerült, hogy a biztonság kedvéért szélére kerüljek, az első percek izgalma után szépen lenyugodtam, érdeklődve figyeltem a darabot. Aztán egy jelenetnél, amikor nagyobb fény árasztotta el a nézőteret, konstatáltam, hogy a jegyen szereplő erkély kitétel azt jelenti, hogy az erkélyen ülök, alattam a 3 méteres szédítő szakadék, és én tulajdonképpen tériszonyos vagyok. Na, innentől kész voltam.... Kijöttem, egy ideig töprengtem, mi legyen, visszamenjek-e, de rettenetes volt elképzelni, hogy megint odaülök valami vadidegen mellé, aki csak azt látja, hogy néha fészkelődöm, néha pedig lehajtott fejjel meditálok. Azt hiszem, legközelebb csak társasággal megyek, és egyszerre elég lesz a tömeget, bezártságot legyűrni. Maradok a földszinten.

Már csak az a kérdés, siker ez vagy kudarc? Mindenesetre sikernek érzem, mert egy csomó eddig tabu dologra képes voltam, csak túl sok volt egyszerre. Lehet, hogy ezért is vágtam bele, mert könnyen bele lehetett bukni? Kissé el is keseredtem, tényleg elfeledkeztem arról, hogy mennyire nem bírom a magasságot, csak éppen régen kiiktattam az életemből mindent, ami rákényszerített volna átélni. Újabb feladat.
Hát ennyi, a darab még most is megy...
P.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!