|
|
 |
wipala
2004-03-07 21:03:03
|
290
|
"...az ember húgyhólyagjának elvileg a napi 1-2 ürítés is elegendő lenne, minden ezen felüli az idegek játéka, tehát irányítható.
Hát igen, de hogyan irányítható? És mi irányítja? Miért vizelt be a húgom tizennégy évesen éjjelente? Miért kényszerült arra, hogy zörgős nejlonon aludjon két éven keresztül? Miért nem ébredt fel arra, hogy pisilnie kell? Meg a többi gyerek, akik éjjelente bepisilnek? Engem ez érdekel. Ha nem vagyok tudatomnál, mi irányítja az idegrendszeremet? Honnan tudhatom, mi történik majd? |
|
 |
wipala
2004-03-07 20:43:33
|
289
|
Azért félek az ájulástól, mert én már ájultam el nyilvános helyen. Akkor még nem tudtam, hogy pánikbeteg leszek/vagyok. Pedig azt hiszem, akkor kezdődött az egész. Évekkel ezelőtt. A barátommal voltam. Éreztem, hogy egyre jobban hullámzik körülöttem a világ, éreztem a keserű ízt a számban, fekete felhők vonultak a szemem elé, és fokozatosan éreztem, hogy megvakulok. Ekkor hirtelen megrángott a fejem, hogy a barátom, aki mellettem ült, észrevette. Mi a baj? kérdezte. Rosszul vagyok, motyogtam. Rádöbbentem, hogy nem hallom a saját hangomat. Ő sem értette, meg kellett ismételnem. Akkor felugrott, vitt kifelé, de már későn. Nem láttam semmit, botladoztam, valakire ráestem, aki sikítozni kezdett. Arra emlékszem még, hogy kapaszkodok a barátomba, aztán filmszakadás. Mire magamhoz tértem, két idegen arc hajolt fölém, körülöttem, a járdán, emberek. Az egyik arc orvos volt. A másik azt kérdezte: "Drogos?" mire az orvos: "Talán csak epilepsziás". Ekkor vettem észre, hogy a földön fekszem, és kicsit rángatózom, de már egyre lassabban. Megpróbáltam felülni, segítettek, közben egyre nagyobb tömeg lett. A barátom magyarázta az orvosnak, hogy nem drogozom, és tudtával epilepsziás sem vagyok. Valahogy végre felálltam, hazafelé indultunk, de sokáig tartott, amíg kitisztult a fejem. A tömeg meg bámult utánunk, néhányan a fejüket csóválták.
Azért írom le mindezt, mert amikor a pszichológusnál voltam tavaly, és elbeszéltem neki ezt a jelenetet, könnybe lábadt a szemem. A pszichológusnő megkérdezte: és ez ennyire riasztó önnek még mindig, hogy könnybe lábad a szeme, ha visszagondol rá? Igen, mondtam. S meg tudja magyarázni, miért? Gondolkoztam, aztán azt mondtam, hogy bizonyára azért, mert sajnálom magamat, hogy olyan világban élek, ahol ha egy fiatal összerogy az utcán, rögtön drogra gyanakodnak. És ez szomorú, mert így nem biztos, hogy segíteni fognak, ha egyszer megint megtörténik. És egyáltalán, rossz érzés, hogy az embert körbeveszik, és csóválják a fejüket, hogy jé, itt egy drogos. Mi a francot tudnak rólam? Nem tudnak semmit, de azért szerintük drogozom. És itt dühös lettem. Most is, ahogy leírom.
Valószínűleg, ha nem ájultam volna el akkor, ma másképp tudnám felfogni, hiszen nem lenne előzetes élményem. Simán szoronganék, de én is úgy tudnék rágondolni, hogy "na és, mi történik, ha meg kell kérnem valakit, hogy adja át a helyét?" De a tapasztalat már megtörtént. És ezt már nem tudom kitörölni. A realitástól félek, nem olyantól, amit csak elképzelek, hogy megtörténhet |
|
A hozzászólás:
 |
Phaedra11
2004-03-07 20:18:00
|
288
|
wipala, ilyen félelem bennem is van. A vizelési gondok a pánik meg a szorongás részei. És erről is beszéltem a doki nénivel. Sőt a közeti dokival is, aki elmagyarázta, hogy az ember húgyhólyagjának elvileg a napi 1-2 ürítés is elegendő lenne, minden ezen felüli az idegek játéka, tehát irányítható. Még nem hiszem el, de gyakorolom.
Igen, ott a szégyen, és a szociális fóbia, de azt nézd, miért van ez. Miért zavar, ha néznek, mi történhet? Lenéznek? Kinevetnek? Lealacsonyodsz, ha segítséget kérsz tőlük? Vagy éppen ők alacsonyodnának le? Mindenképpen önértékelési probléma áll mögötte, tapasztalatból mondom, és ez megoldható. Enyhíthető. És amikor az ember először érzi, hogy egy jól végzett meló után sokkal kevésbé szorong, kellemes fáradtság ömlik el rajta, nem ideges kimerültség, és nem is érdekli a tömeg a metrón, mert észre sem veszi, akkor ráérez, hogy ez lehetne másképp is.
Valahol erre van az út. A pánik csak a szorongás kiteljesedése. A szorongás pedig a nem helyénvalóság érzéséből fakad. Hülye közhely, de a helyet kell megtalálni, ahol pont jó az ember.
Megint nagyot papoltam. :) Megyek is tévét nézni, 8 nő a Dunán.
P. |
|
Előzmény:
 |
wipala
2004-03-07 19:49:14
|
286
|
| Én azt a választ adnám, hogy azért, mert szégyellem magam. Igenis szégyellem azt, hogy rosszul leszek, mert akkor mindenki engem néz. És utálom, ha engem néznek valamiért. Erre mit mondana a dokinéni? Szociális fóbia, na. Először ezt kell legyűrni, hogy ne féljek az emberektől, aztán jöhet a pánikbetegség. És olyan félelmeim is vannak, hogy ha rosszul leszek és nem tudok menekülni és elájulok, még össze is vizelhetem magam, hiszen nem tudom, mennyire tudja az ember ilyenkor agyilag kontrollálni magát. Erre is azt mondaná a dokinéni, hogy na és? Pisild csak össze magad mások előtt? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|