|
|
 |
wipala
2004-03-07 19:49:14
|
286
|
| Én azt a választ adnám, hogy azért, mert szégyellem magam. Igenis szégyellem azt, hogy rosszul leszek, mert akkor mindenki engem néz. És utálom, ha engem néznek valamiért. Erre mit mondana a dokinéni? Szociális fóbia, na. Először ezt kell legyűrni, hogy ne féljek az emberektől, aztán jöhet a pánikbetegség. És olyan félelmeim is vannak, hogy ha rosszul leszek és nem tudok menekülni és elájulok, még össze is vizelhetem magam, hiszen nem tudom, mennyire tudja az ember ilyenkor agyilag kontrollálni magát. Erre is azt mondaná a dokinéni, hogy na és? Pisild csak össze magad mások előtt? |
|
A hozzászólás:
 |
Phaedra11
2004-03-07 19:10:41
|
285
|
Úgy tűnik, inkább a tempóddal van gond, nem tudom, hogyan halad az ember a könyvvel, de mintha nem kerestél volna minden kérdésre választ. Mondok egy példát: tulképpen miért zavar, hogy nem tudsz elszabadulni a metróban? Mi történhet?
Én azt a választ adtam, hogy bizony mások előtt leszek rosszul, helyet kell kérnem, esetleg összerogyok. Erre a doki néni azt kérdezte: És akkor mi van? Tényleg, mondtam magamban, és akkor mi van? Történt már velem ennél szörnyűbb dolog is, ráadásul még sosem kellett másnak átadnia nekem a helyet.
Ekkor kezdtem el gondolkodni, és arra lukadtam ki, hogy félek ezektől a vadidegenektől, egyszerre nem bízom bennük, mondhatni, lenézem őket, és emellett jobbnak tartom őket, mint saját magamat. ("Csupa rendes ember,/csupa ronda állat,/mind nagyobb egy fejjel,/mind különb tenálad." ahogy az URH mondja.)
Ennél tovább nem mesélném el, mindenesetre a többi szitu is errefelé vezetett, mindig valami vélt vagy valós konfliktus a "többiek" és közöttem. Na, ha ez jut eszembe egy szívdobogásnál, máris elfeledkezem a szívemről. Kell talán egy külső ember, aki ezeket az evidens kérdéseket felteszi, és katalizátorként hajt előbbre. De lehet, hogy a kedvesed is segíthet. Ő elolvasná a könyvet?
P. |
|
Előzmény:
 |
wipala
2004-03-07 16:04:42
|
283
|
Pontosan erről van szó. Ha nem noszogat senki, szarok az egészre. Aszongya (5. lecke, "A torzult gondolkodás nyolc általános formája" vagy mi), hogy írjam fel: amikor szorongok, mit érzek, pontosan milyen jelzőket használnék, mik jutnak eszembe, hány percig tart, ilyesmi, és erre melyik tanult válaszformát alkalmazom, melyik önközléses nyugtatás jut eszembe, melyik használ, mi a végeredmény stb. És ezt mindennap.
Az első nap leültem, hogy végiggondoljam, aznap mikor szorongtam, mire gondoltam, mi volt erre a válasz és az önközléses forma. Semmi. Aznap nem szorongtam, mert bevettem szépen a bogyókat, és a barátom vitt dolgozni. Az egyetlen dolog az volt, hogy amikor mentem el a munkahelyemről, sokan voltunk a liftben, és eszembe jutott, hogy mi lenne, ha most megállna, beragadnánk, de mire végigfutott az agyamon, már lenn is voltunk, úgyhogy nem gondolhattam semmire.
Másnap: a barátom nem ért rá elvinni, úgyhogy magam mentem el. Általában villamos, metró és újra villamos kombinációjával érek el a munkahelymre, ez mintegy ötven percet jelent, attól függően, mire mennyit kell várni. A metróban szoktam szorongani, mert onnan "nehéz szabadulni". Általában az utolsó előtti megállónál kezdek beparázni, vagyis amikor már az utolsó állomáshoz közeledünk. Ez nem tudom, miért van. Ilyenkor laza pánikszindróma jön, akármit csinálok. Nos, a gondolat: "francba francba gyerünk már most meg mér lassít a picsába picsába picsába hogy nem tud gyorsabban menni húzzon már be az állomásra hogy takarodhassak végre gyerünk már na végre már lassít jön az állomás na már jobb gyerünk gyeerüüüüünk ne totyogj már végre itt a peron na akkor most kifelé végre nyílnak az ajtók de jó usgyi hát végre kint vagyooooook". Nos, valami ilyesmi. Akkor este füzet elő, hogy ezt feljegyzem. Na és mi volt az önközlés? (Bátorító önközlések pl: "Ez nem veszélyes, csak kellemetlen. Túl fogom élni, túléltem már rosszabbat is. Meg tudom csinálni, épp most csinálom meg. Ez csak az az agyi reflex, mint Pavlov kutyáinál: beindult bennem a csengő. Gyakorlással kioltódik." Szóval ami a könyvben is van, és amit magamra nézve bátorítónak véltem kiválasztani és megtanulni.) Tehát gondolkozom erősen: semmi. Mivel bátorítottam magam? Semmivel. Na akkor: miért nem? Mert... hát mert elfelejtettem. Megbénultam vagy ilyesmi. Rövid idő volt, azt sem tudom ilyenkor, fiú vagyok-e vagy lány.
Harmadnap: ugyanaz a helyzet, három megálló a metróval, másodiknál ajtó becsukódik, következik a "francbaaa gyerünk már miért totyog" stb enyhe pánikérzés az utolsó megálló felé. Jelenség ugyanaz, este füzetke elő, töprengek. Miért nem jutnak eszembe azok a francos mondatok? A relaxálásnál tanultak olykor bejönnek, de azokat csak akkor tudom alkalmazni, amikor van idő rá, tudom, hogy most ez van, és hamarabb jut eszembe, melőtt a pánik lebénítana. Hát ez az. Füzetecske üresen marad, illetve az a megjegyzés kerül bele: "Túl gyorsan érkező pániktünetek miatt lebénul a gondolkozási folyamat. Önközlés elmarad." Ennyit erről a részről. Másfél hete elő sem vettem a könyvet, mert szerettem volna ennél a résznél sikert, és a könyv azt tanácsolja, hogy ne lépjünk tovább, amíg valamit el nem érünk.
Eegen, szóval erről van szó, ti. hogy kell a dokinéni, mert egyedül nem haladok. Ja. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|