|
|
 |
Phaedra11
2004-03-07 12:34:40
|
276
|
Ajaj. :)
Dehogy bonyolítom. Éppenséggel tisztítom az elmém. Azt hittem, ismerem magam, amikor olyan erős késztetéseket kellett most megfogalmaznom, amiket eddig csak megjelenési formáiban vettem észre, nem pedig magát a gyökeret. (Eh, értelmes lett ez a mondat? :) Olyasmikre kellett rájönnöm, miért vagyok egyszerre kishitű és maximalista, miért nem bízom az emberekben, mennyire nem tudom elfogadni, ha nem én irányítom a dolgokat, miért félek attól, hogy sodortassam magam mások vagy a körülmények adta keretek között. Sokat tudtam már magamról, de nem követtem ennyire vissza, ahogy fentebb írtam, egészen a gyökeréig.
Ha ennél a fa példánál maradok, a pánik nem más, mint állandóan összerezzenni a fa meg-megmozduló árnyékától. Nem a lényegre figyelek, viszont állandóan figyelek, és ez éppen eléggé elveszi az időm attól, hogy magát a fát vegyem szemügyre. Pedig akkor nem millió kis levél képét kellene néznem, hanem egyetlen nagy és megismerhető, kezelhető, mondhatni nyesegethető problémát. Most mi történik? Meg kell néznem egy-egy kis levél mozgását, de 3-4 után már elfogadja az ember, hogy a többi is így működik. Nem hiszem, hogy a fát ki kéne vágni, nem szedhetem ki a gyermekkoromat, a kamaszkoromat, a rossz emlékeket, de sétálhatok úgy a kertben, hogy nem megyek percenként fejjel a törzsének.
(De rohadt lírai lettem, bocs. :)
P. |
|
A hozzászólás:
 |
Olvasószem
2004-03-07 12:21:29
|
273
|
Eszerint a pánikbeteg játsszon bonyolultsági versenyt saját elméje ellen?
Az elme sorra tárja eléd problémáit, mindig új és új köntösbe bújtatva. Erre te összeírsz, megjegyzed, megszámolod, sorra veszed, esélyt számolgatsz, naplót vezetsz. Saját fegyverével, a bonyolult, részletes, elemző gondolkodással próbálod legyőzni az elmét.
Az elme felfigyel erre. Még bonyolultabbá és kibogozhatatlanabbá teszi kis játékait. Válaszul te is még bőszebben vezetsz naplót, számolsz esélyt, keresel okokat. Amíg bírod "szusszal". Hiszen az elme is tőled vonja el az energiát, mi több, a te lépéseid is az elméd lépései. A kar harcol gazdája ellen, a hullám az óceán ellen.
Nem mondom, hogy nem használhat szükséghelyzetben, amit leírtál. Sok csatát megnyerhetsz ezzel. De a háborút csak tovább szítod. Ha tovább bonyolítod azt, ami egyébként is túl bonyolult, hová vezet? |
|
Előzmény:
 |
Phaedra11
2004-03-07 11:53:54
|
270
|
Kedves Jégkirálynő!
Nagyon nehéz nap lehetett, főleg hogy észre sem vették rajtad az állásinterjún. Az, hogy úgy fess, mint egy egészséges, nyugodt ember (picit izgulós), rengeteg energiádba került. Talán most nagy baromságot csinálok, de mivel te nem tudsz elmenni a Kálvária térre, ezért arra gondoltam, két olyan trükköt, amit a terápián tanultam, leírok. Azért aki tud, menjen el, ne vak vezessen világtalant. :)
Szóval az egyik annyi, hogy össze kell írni, milyen szorongások zavarnak a legjobban. A pánik mindig szorongásból növi ki magát. (Légszomj, elájulok, infarktust kapok, ilyesmi.) Aztán sorra kell venni, először a leginkább zavaróval kezdve, hogy hányszor esett már meg veled, vagy mekkora esélye van, hogy megessen. (Nekem az infarktus volt ilyen, és hát röhejes volt, amikor összeírtam a mellette szóló érveimet. A légszomj lesz a következő, de az is gyanús, hiszen egyszer sem fulladtam meg eddig. :) )
A másik a szorongásnapló. Minden nap jegyezni kell, mikor milyen szorongás kapott el, mennyire erős, milyen napszakban, milyen szituációban, mire gondoltál akkor, és mit éreztél. (Minden felsorolt adatot.) Megdöbbentő, ahogy az ember átlátja egy hetét, és felismeri, mik ismétlődnek, illetve belegondol, miért éppen az a szitu zavarta. Nem tudom, kinek mi, nekem a tehetetlenség, a várakozás, a feleslegesség érzete, a kicsiség érzése. És csak akkor történt, amikor volt időm, tehát jófajta, lekötő munka, esti program közben sosem. A megértés máris segít a következő alkalommal, tegnap ahogy mentem egy találkozóra, és szorongtam, belegondoltam, mi zavar, és hirtelen már nem a fizikai tünetekre figyeltem, hanem megpróbáltam megragadni a lelki okot. Ettől persze nem oldódott meg ez utóbbi, de nem is konfliktusmentes életre vágyunk, hanem szorongásmentesre. Ez utóbbi ugyanis lehetséges. :)
Legközelebb, amikor megyek a doki nénihez, megkérdezem, riportolhatom-e ide a dolgokat, nem akarok hályogkovácskodni (hátha csak rontok a dolgokon), és ha igen, akkor szívesen leírok mást is, ha hasznosnak találjátok.
P. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|