Kedves Jégkirálynő!
Nagyon nehéz nap lehetett, főleg hogy észre sem vették rajtad az állásinterjún. Az, hogy úgy fess, mint egy egészséges, nyugodt ember (picit izgulós), rengeteg energiádba került. Talán most nagy baromságot csinálok, de mivel te nem tudsz elmenni a Kálvária térre, ezért arra gondoltam, két olyan trükköt, amit a terápián tanultam, leírok. Azért aki tud, menjen el, ne vak vezessen világtalant. :)
Szóval az egyik annyi, hogy össze kell írni, milyen szorongások zavarnak a legjobban. A pánik mindig szorongásból növi ki magát. (Légszomj, elájulok, infarktust kapok, ilyesmi.) Aztán sorra kell venni, először a leginkább zavaróval kezdve, hogy hányszor esett már meg veled, vagy mekkora esélye van, hogy megessen. (Nekem az infarktus volt ilyen, és hát röhejes volt, amikor összeírtam a mellette szóló érveimet. A légszomj lesz a következő, de az is gyanús, hiszen egyszer sem fulladtam meg eddig. :) )
A másik a szorongásnapló. Minden nap jegyezni kell, mikor milyen szorongás kapott el, mennyire erős, milyen napszakban, milyen szituációban, mire gondoltál akkor, és mit éreztél. (Minden felsorolt adatot.) Megdöbbentő, ahogy az ember átlátja egy hetét, és felismeri, mik ismétlődnek, illetve belegondol, miért éppen az a szitu zavarta. Nem tudom, kinek mi, nekem a tehetetlenség, a várakozás, a feleslegesség érzete, a kicsiség érzése. És csak akkor történt, amikor volt időm, tehát jófajta, lekötő munka, esti program közben sosem. A megértés máris segít a következő alkalommal, tegnap ahogy mentem egy találkozóra, és szorongtam, belegondoltam, mi zavar, és hirtelen már nem a fizikai tünetekre figyeltem, hanem megpróbáltam megragadni a lelki okot. Ettől persze nem oldódott meg ez utóbbi, de nem is konfliktusmentes életre vágyunk, hanem szorongásmentesre. Ez utóbbi ugyanis lehetséges. :)
Legközelebb, amikor megyek a doki nénihez, megkérdezem, riportolhatom-e ide a dolgokat, nem akarok hályogkovácskodni (hátha csak rontok a dolgokon), és ha igen, akkor szívesen leírok mást is, ha hasznosnak találjátok.
P. |