Keresés

Részletes keresés

-Árnika- Creative Commons License 2004-03-07 02:29:52 267
Gratulálok az álláshoz! Ha így is megkaptad, semmi okod pánikra :))

Nekem legutóbb (bár nem vagyok kifejezetten pánikbeteg, néha valami pánikféle jön rám a szokásos tünetekkel, de - legalábbis látszólag - teljesen függetlenül a körülményektől) érdekes módon az segített, hogy rátok gondoltam, arra, hogy ezt hányan élték és élik még át, és élik túl. Aztán beértem a munkahelyemre, és hirtelen nagyon boldog lettem, mert egy kedves munkatársam visszajött külföldről, aznap láttam alőször. Ez persze sokat segített...

A hozzászólás:
Olvasószem Creative Commons License 2004-03-06 17:46:25 266
Lehet, hogy még mindig kisebb rossz elkésni egy állásinterjúról, mint pánikrohamban beállítani.

Az a nénike tud valamit...

Előzmény:
Jegkiralyno Creative Commons License 2004-03-06 11:48:00 265
Csak meg akarom osztani tegnapi elmenyemet...ami egyebkent felert egy masszivabb remalommal.

Egy allas interjura kellet rohannom es a buszmegalloban vettem eszre,hogy nincs nalam Xanax... Onnantol kezdve elkezdodott a panik. Vissza nem setalhattam a lakashoz, mert egyebkentis kesesben voltam mar. Inkabb felszalltam a tomott buszra... szedules, ajulas felelem, hohullamok, stb stb.
Ez csak tovabb fokozodott a metron. Aztan a londoni belvaros egyik legforgalmasabb kornyeken az epulet megkeresese es talalata a felhomalyban. Az az erzes, amikor mesz, latsz mindent, de olyan, mintha nem is te latnad... Olyan, mintha a szemed egy kamera lenne es sokkal tavolabbrol szemlelned a dolgokat, minth ahogy azok egyebkent vannak. elveszettseg es felelem erzet, nincs nalam xanax... Nem baj, tulelem, nem ez az elso eset... semmi sem fog tortenni. semmi sem fog tortenni...
Megtalalom a lakast, felmegyek. Altalaban epuletekben, kulonosen csaladi otthonokban biztonsagban szoktam magam erezni. Hat ez most elmaradt. Interju megy, en pedig kezdek keptelen lenni figyelni a beszelgetesre. Kezd minden nagyon kodos lenni es homalyos. Mocorgok a szofan, nem talalom a helyem. Probalok neha kozelebbre vagy tavolabbra fokuszalni a szememmel, mint a beszelgeto-partner szeme. Sikerul is, de felek,hogy eszreveszi es az nem a legjobb beajanlo.
Ket es fel oran keresztul interju. Azt hittem, sohasem szabadulok meg. Megkapom az allast, azt mondjak imadnivaloan aranyos vagyok. Nem akarom hozzafuzni,h latnanak csak panikroham nelkul... de ez sem egy olyan dolog, amit a leendo munkaltatojaval megosztana az ember,hisz az nem biztos,hogy szivesen venne tudomast a dologrol.
Kinn vagyok, sotet, fenyek, RENGETEG munkabol szabadult ember es oriasi nyitott ter.
Szuggeralas a mar latszodo metro allomashoz,hogy jojjon mar kozelebb. Eszre sem veszem, de szinte mar futok, pedig nincs sietsegre okom.
Aztan jon a remalom. A mozgolepcsok nem mukodnek...le kell setalni. Hosszu es meredek. Elkezdek setalni. Ne nezz le, ne nezz fel. Leizzadok egy pillanat alatt es leulok a lepcson. De tudom,h ott sem lesz konnyebb a helyzetem,hisz le KELL jutnom.
Hosszas percek alatt(masoknak pillanatokba tellett) levonszolom magam. Metro. Olyan tomott,hogy alig ferek ra. Halistennek a legtobb ember leszall a kovetkezo megallonal. Leulok. Abszolut levegomentesseg. Huhh
Metrorol leszallok, varok a buszra vagy tizenot percet (5 perc seta gyalog, de egyszeruen nem mertem mar setalni, plusz a stressztol remegtek a labaim). Leulok a neger nenike melle a buszmegalloba. Folyamatosan remegnek a labaim. Ramnez a szelid szemeivel es osz hajaval, aztan ranez a labamra es kerdezi:"Nehez nap kedves?"
Mosolygok egy picit. "Igen. Nehez es hosszu nap!"
O is mosolyog es megpaskolja a terdem "mar sotet van, mindjart vege..." mosolyog. Valahogy megnyugszom. Tudom,h ott van velem, holott eletemben nem lattam meg es valoszinuleg sosem fogom ujra latni. Jon a busz. Felszallok. Neni kovetkezonel leszall. "bye darling!"

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!