Keresés

Részletes keresés

J.G. Creative Commons License 2004-03-03 21:21:51 251
Első kérdésem az lenne, hogy ezt magad foglamaztad vagy idézted? Előbbi esetben jól fogalmazól, utóbbi esetben érdekelne, hogy hol írták. Gondolom ott bővebben is kifejti.
Erőszakosnak, rögeszmésnek sem jobb feltétlenül mint pánikbetegnek. Míg előbbiek másban tesznek kárt, utóbbiak "legfeljebb" magukban, s szűk környezetüknek okoznak esetleg fájdalmat. Lehet, hogy ezzel magam ellen is beszéle közben, de ez vélemény már régen kialakult.
Törtető embereket sem sorolom feltétlen mintaképeim közé, amit részükről láttam az inkább taszít, mint sem vonzana.

Ha jól kivettem Kung-Fu edzősködsz, tehát sportolsz. Sportolók többsége pedig teljesítménycentrikus. Elimserem a sport fontosságát s hasznosságát, s feltehetően sokakan segít segített.
Viszont hogy valakai elkezdjen sportolni, ahhoz is kell némi lelki erő. Ha valaki tömegtől szorong akkor az eljutás is akadály, valaki az ismeretlentől retteg, akkor nehezen jut el konditerembe. S még számtalan tényező lehet ami bár indokolatlanul, de akadályoz az eljutásban az edott helyre. Talán legáltalánosabb, hogy bénább vagyok mint a többiek, s majd kinevetnek.

S elhiszem neked hogy sokakon segítettél, edzőséged alatt, viszont nem hinném, hogy mindekin. Igen ők gyengék, s nem akarnak szembesülni problájukkal. Vagy esetelg más utat választanak, ahol érzésük szerint kevesebb kudarc élmény éri őket.
Egyetem volt érdekes megjegyzése egy tanárnak.

Pozítív énképű (elégett önmagával, önbizalma van, kezdeméynező stb) ember aki énerős sikert kereső.
Negatív énképű ember (fenti ellentéte) pedig kudarc kerülő.
S az emberek többsége sajnos nem elégett magával, és inkább a kudarcot kerüli, mintsem a sikert keresse.

Egyenlőre ennyi. Lesz még 5ltem melyet jobban összetudok foglalani, majd leírom.

J.G.

wipala Creative Commons License 2004-03-03 00:48:33 246
Arról nem tudok, hogy skizoid vagy hedonista lennék.

Először is: mi is pontosan a skizoid karakter? Jelent-e az valamit, hogy egész kamaszkoromban vágyálmaim voltak, körülbelül arról, hogy milyen szeretnék lenni (rettenetesen csúnyának tartottam magam, ma pedig sokak szerint nagyoon is bájos és szép vagyok), Voltak bizonyos aprólékosan berendezett álmaim: szép voltam, hosszú szőke hajam volt, mindenki értem rajongott, kialakítottam egy bizonyos álomképet, részleteimben, jeleneteket, amelyben én voltam a főszereplő. Ráadásul elég sokáig (mintegy 20 éves koromig megvoltak ezek az "álombeli jelenségek". Ez skizoid karakterre utal?

Hedonizmus: Sok filozófus vallja, hogy az ember alapvetően a hedonista életre törekszik (fájdalom kerülése, örömforrások, élvezetek megszerzése stb.) Ez miért baj? A legtöbb ember ma is anélkül viselkedik így, hogy tudna róla. Én is kerülöm azt, ami fájdalmat okozhat, és próbálom keresni az örömforrásokat. De nyilván nem minden hedonistából lesz pánikbeteg, csak azért, mert nem éri el azokat...

Ellenben ha személyiség helyett karaktert mondasz, az nekem jó hír. Már tudakozódtam afelől, hogy bizonyos személyiségjegyek megváltoztathatók-e. A válasz: nem nagyon, illetve attól függ, milyen jegyekről van szó tulajdonképpen. Ha karatterről van, szó, az miben különbözik?

A hozzászólás:
Olvasószem Creative Commons License 2004-03-03 00:29:10 244
"Kérdés, hogy miből lesz ez a hajlam? Örökletes? Környezet befolyásolja? Valami trauma?"

A hajlam maga a kamaszkorban "kikristályosodott", tehát véglegessé alakult karakterben (nem személyiségben) van. A skizoid vagy a hedonista karakter például igen erősen tartalmazza a hajlamot a pánikbetegségre. Még néhány más karakter is. A teljesítménycentrikus-törtető vagy az erőszakos-rögeszmés karakterű ember (például) viszont sosem lesz pánikbeteg.

A karakter kialakulása nem örökletes, hanem gyermekkori környezeti befolyásra történik (mint az ego megjelenése).

Ami kihozhatja és aktív tünet-termelővé teheti a hajlamot, nos, ez lehet akár trauma is, de lehet észrevétlen, "sorsszerű" mechanizmus.

A többit máskor, most megyek aludni. Jó éjt!

Előzmény:
wipala Creative Commons License 2004-03-02 23:55:50 240
Bocs', a pánikbetegséghez tudati alkat kell. Vagy inkább "megfelelő" karakter. Bizonyos karaktertípusú emberek saját elméje kreálja a pánikbetegséget.

Ezt elfogadom. Korábban említettem valahol, hogy nem mindenki lesz pánikbeteg, az sem biztosan, aki erős stresszes hatás alatt él. A pánikbetegségre valóban "hajlam" kell.

Kérdés, hogy miből lesz ez a hajlam? Örökletes? Környezet befolyásolja? Valami trauma? Például ez jó kiindulópont lehet, mert olyasvalami, amivel "szembe lehet nézni".

Azt is elismerem, hogy a húgod elkerüléses válasza nem vezet gyógyuláshoz.

A gyógyszerekről: amikor először beállítottam egy ideggyógyász-pzsichológushoz a pánikbetegségemmel, nem akarta felírni a gyógyszert. Zsúfolt munkaidejében (tb-s ellátás, kórház) több mint egy órát beszélgetett velem, és ez többet ért, mint a másik pszichológus nő, akinél volt szerencsém néhány alkalmat eltölteni. A doki - fiatal, vallásos orvos, amennyire megtudtam - nyilván tudta, miért nem akarja felírni a gyógyszert, de valamiért nem akarta elmagyarázni. Azt a szót, hogy Xanax, életemben akkor hallottam először. (A Xanaxról továbbra is negatív a véleményem, ha ez téged valamennyire is érdekel. A húgomat például kifejeztetten kértem, hogy ne kezdjen el nyugtatót szedni a problémájára. Nem is tudna szerintem, egyszerre így is legalább ötféle gyógyszert kénytelen szedni.)
Visszatérve a dokira: a koromat látva nem akart felírni nyugtatót (amúgy se nézek ki húszévesnél idősebbnek, bár huszonnyolc vagyok). Nagyon szimpatikusnak találtam, mert az az egy óra beszélgetés vele többet ért, mint a későbbi pszichiáternél eltöltött négy alkalom vagy mennyi. Próbált ugyan rámutatni a gyógyszerfüggőségre, de akkorra már elolvastam a pánikbetegségről mindent, amit találtam, és úgy láttam, hogy a hirtelen változást (hogy ne nézzenek hülyének, ha a pirosnál nekiesek az ajtónak) csak gyógyszer hozhatja meg, természetesen tudva azt is, hogy a gyógyszer mellé orvos is kell, pszichológus vagy -áter, miittomén, de valaki. Tudom, hogy ez agyi probléma. Akkor kezdtem keresgélni, sajnos, vajmi kevés sikerrel (mert tb-s kezelést próbáltam először, e fórumon pedig már megvitattuk ezt a részletet többször is).
Szóval csak azt próbálom elmagyarázni, hogy a gyógyszer olyan mankó, amely a begipszelt lábúnak sikert hoz abban, hogy másnap ne hívják fel a munkahelyéről, hogy miért nem ment be dolgozni. Nem tudom, érted-e. Nem tudom, megérted-e azt is, amiről már eddig is beszéltem, milyen az, amikor a pánikbetegnek olyan gondolatai vannak, hogy ha nem indul el az a szaros metró azonnal, nekiront a tömegnek, megpróbálja szétfeszíteni az ajtókat, jön a rendőrség/mentők/diliházi ápolók kényszerzubbonnyal, mert a pánikbeteg sokszor érzi azt, hogy nem tudja elmagyarázni másoknak, mi történik vele. Közöljem hangosan mindenkivel, ha belépek a metróba: "Elnézést mindenkitől, pánikbeteg vgayok, ha hülyeséget csinálok, ne hívjanak orvost stb." A lényeg a kontrollálatlanság, hogy nem tudod, kiszámítható leszel-e bizonyos pillanatokban. Én tudom, hogy nem ez a megfelelő út, de ha holnap nem venném be a bogyót, kitörne rajtam az őrület a legelső járművön, amire felszállnák. Vagy az első sarokig sem jutnék el, annyira szédülnék. Hát valahogy így.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!