Bocs', a pánikbetegséghez tudati alkat kell. Vagy inkább "megfelelő" karakter. Bizonyos karaktertípusú emberek saját elméje kreálja a pánikbetegséget.
Ezt elfogadom. Korábban említettem valahol, hogy nem mindenki lesz pánikbeteg, az sem biztosan, aki erős stresszes hatás alatt él. A pánikbetegségre valóban "hajlam" kell.
Kérdés, hogy miből lesz ez a hajlam? Örökletes? Környezet befolyásolja? Valami trauma? Például ez jó kiindulópont lehet, mert olyasvalami, amivel "szembe lehet nézni".
Azt is elismerem, hogy a húgod elkerüléses válasza nem vezet gyógyuláshoz.
A gyógyszerekről: amikor először beállítottam egy ideggyógyász-pzsichológushoz a pánikbetegségemmel, nem akarta felírni a gyógyszert. Zsúfolt munkaidejében (tb-s ellátás, kórház) több mint egy órát beszélgetett velem, és ez többet ért, mint a másik pszichológus nő, akinél volt szerencsém néhány alkalmat eltölteni. A doki - fiatal, vallásos orvos, amennyire megtudtam - nyilván tudta, miért nem akarja felírni a gyógyszert, de valamiért nem akarta elmagyarázni. Azt a szót, hogy Xanax, életemben akkor hallottam először. (A Xanaxról továbbra is negatív a véleményem, ha ez téged valamennyire is érdekel. A húgomat például kifejeztetten kértem, hogy ne kezdjen el nyugtatót szedni a problémájára. Nem is tudna szerintem, egyszerre így is legalább ötféle gyógyszert kénytelen szedni.)
Visszatérve a dokira: a koromat látva nem akart felírni nyugtatót (amúgy se nézek ki húszévesnél idősebbnek, bár huszonnyolc vagyok). Nagyon szimpatikusnak találtam, mert az az egy óra beszélgetés vele többet ért, mint a későbbi pszichiáternél eltöltött négy alkalom vagy mennyi. Próbált ugyan rámutatni a gyógyszerfüggőségre, de akkorra már elolvastam a pánikbetegségről mindent, amit találtam, és úgy láttam, hogy a hirtelen változást (hogy ne nézzenek hülyének, ha a pirosnál nekiesek az ajtónak) csak gyógyszer hozhatja meg, természetesen tudva azt is, hogy a gyógyszer mellé orvos is kell, pszichológus vagy -áter, miittomén, de valaki. Tudom, hogy ez agyi probléma. Akkor kezdtem keresgélni, sajnos, vajmi kevés sikerrel (mert tb-s kezelést próbáltam először, e fórumon pedig már megvitattuk ezt a részletet többször is).
Szóval csak azt próbálom elmagyarázni, hogy a gyógyszer olyan mankó, amely a begipszelt lábúnak sikert hoz abban, hogy másnap ne hívják fel a munkahelyéről, hogy miért nem ment be dolgozni. Nem tudom, érted-e. Nem tudom, megérted-e azt is, amiről már eddig is beszéltem, milyen az, amikor a pánikbetegnek olyan gondolatai vannak, hogy ha nem indul el az a szaros metró azonnal, nekiront a tömegnek, megpróbálja szétfeszíteni az ajtókat, jön a rendőrség/mentők/diliházi ápolók kényszerzubbonnyal, mert a pánikbeteg sokszor érzi azt, hogy nem tudja elmagyarázni másoknak, mi történik vele. Közöljem hangosan mindenkivel, ha belépek a metróba: "Elnézést mindenkitől, pánikbeteg vgayok, ha hülyeséget csinálok, ne hívjanak orvost stb." A lényeg a kontrollálatlanság, hogy nem tudod, kiszámítható leszel-e bizonyos pillanatokban. Én tudom, hogy nem ez a megfelelő út, de ha holnap nem venném be a bogyót, kitörne rajtam az őrület a legelső járművön, amire felszállnák. Vagy az első sarokig sem jutnék el, annyira szédülnék. Hát valahogy így. |