Keresés

Részletes keresés

Olvasószem Creative Commons License 2004-03-03 00:29:10 244
"Kérdés, hogy miből lesz ez a hajlam? Örökletes? Környezet befolyásolja? Valami trauma?"

A hajlam maga a kamaszkorban "kikristályosodott", tehát véglegessé alakult karakterben (nem személyiségben) van. A skizoid vagy a hedonista karakter például igen erősen tartalmazza a hajlamot a pánikbetegségre. Még néhány más karakter is. A teljesítménycentrikus-törtető vagy az erőszakos-rögeszmés karakterű ember (például) viszont sosem lesz pánikbeteg.

A karakter kialakulása nem örökletes, hanem gyermekkori környezeti befolyásra történik (mint az ego megjelenése).

Ami kihozhatja és aktív tünet-termelővé teheti a hajlamot, nos, ez lehet akár trauma is, de lehet észrevétlen, "sorsszerű" mechanizmus.

A többit máskor, most megyek aludni. Jó éjt!

A hozzászólás:
wipala Creative Commons License 2004-03-02 23:55:50 240
Bocs', a pánikbetegséghez tudati alkat kell. Vagy inkább "megfelelő" karakter. Bizonyos karaktertípusú emberek saját elméje kreálja a pánikbetegséget.

Ezt elfogadom. Korábban említettem valahol, hogy nem mindenki lesz pánikbeteg, az sem biztosan, aki erős stresszes hatás alatt él. A pánikbetegségre valóban "hajlam" kell.

Kérdés, hogy miből lesz ez a hajlam? Örökletes? Környezet befolyásolja? Valami trauma? Például ez jó kiindulópont lehet, mert olyasvalami, amivel "szembe lehet nézni".

Azt is elismerem, hogy a húgod elkerüléses válasza nem vezet gyógyuláshoz.

A gyógyszerekről: amikor először beállítottam egy ideggyógyász-pzsichológushoz a pánikbetegségemmel, nem akarta felírni a gyógyszert. Zsúfolt munkaidejében (tb-s ellátás, kórház) több mint egy órát beszélgetett velem, és ez többet ért, mint a másik pszichológus nő, akinél volt szerencsém néhány alkalmat eltölteni. A doki - fiatal, vallásos orvos, amennyire megtudtam - nyilván tudta, miért nem akarja felírni a gyógyszert, de valamiért nem akarta elmagyarázni. Azt a szót, hogy Xanax, életemben akkor hallottam először. (A Xanaxról továbbra is negatív a véleményem, ha ez téged valamennyire is érdekel. A húgomat például kifejeztetten kértem, hogy ne kezdjen el nyugtatót szedni a problémájára. Nem is tudna szerintem, egyszerre így is legalább ötféle gyógyszert kénytelen szedni.)
Visszatérve a dokira: a koromat látva nem akart felírni nyugtatót (amúgy se nézek ki húszévesnél idősebbnek, bár huszonnyolc vagyok). Nagyon szimpatikusnak találtam, mert az az egy óra beszélgetés vele többet ért, mint a későbbi pszichiáternél eltöltött négy alkalom vagy mennyi. Próbált ugyan rámutatni a gyógyszerfüggőségre, de akkorra már elolvastam a pánikbetegségről mindent, amit találtam, és úgy láttam, hogy a hirtelen változást (hogy ne nézzenek hülyének, ha a pirosnál nekiesek az ajtónak) csak gyógyszer hozhatja meg, természetesen tudva azt is, hogy a gyógyszer mellé orvos is kell, pszichológus vagy -áter, miittomén, de valaki. Tudom, hogy ez agyi probléma. Akkor kezdtem keresgélni, sajnos, vajmi kevés sikerrel (mert tb-s kezelést próbáltam először, e fórumon pedig már megvitattuk ezt a részletet többször is).
Szóval csak azt próbálom elmagyarázni, hogy a gyógyszer olyan mankó, amely a begipszelt lábúnak sikert hoz abban, hogy másnap ne hívják fel a munkahelyéről, hogy miért nem ment be dolgozni. Nem tudom, érted-e. Nem tudom, megérted-e azt is, amiről már eddig is beszéltem, milyen az, amikor a pánikbetegnek olyan gondolatai vannak, hogy ha nem indul el az a szaros metró azonnal, nekiront a tömegnek, megpróbálja szétfeszíteni az ajtókat, jön a rendőrség/mentők/diliházi ápolók kényszerzubbonnyal, mert a pánikbeteg sokszor érzi azt, hogy nem tudja elmagyarázni másoknak, mi történik vele. Közöljem hangosan mindenkivel, ha belépek a metróba: "Elnézést mindenkitől, pánikbeteg vgayok, ha hülyeséget csinálok, ne hívjanak orvost stb." A lényeg a kontrollálatlanság, hogy nem tudod, kiszámítható leszel-e bizonyos pillanatokban. Én tudom, hogy nem ez a megfelelő út, de ha holnap nem venném be a bogyót, kitörne rajtam az őrület a legelső járművön, amire felszállnák. Vagy az első sarokig sem jutnék el, annyira szédülnék. Hát valahogy így.

Előzmény:
Olvasószem Creative Commons License 2004-03-02 23:17:18 239
Bocs', a pánikbetegséghez tudati alkat kell. Vagy inkább "megfelelő" karakter. Bizonyos karaktertípusú emberek saját elméje kreálja a pánikbetegséget. Ha az az egyébként lehetetlen helyzet állna elő, hogy most hirtelen pánikbeteg lennék, valószínűleg meggyógyulnék magamtól holnap reggelre.

A húgom viszont (enyhén) pánikbeteg (vagy inkább fóbiás). Nem utazik BKV-val, rosszul lesz a liftben, a tömegben stb. Viszont nem néz szembe a problémával, nem néz szembe önmagával. Kapott egy autót (nem is utazik soha mással), költözés volt, így most az ötödik helyett az első emeleten lakik (hogy ne kelljen liftezni), levelezőn végzi az egyetemet (hogy minél kevesebbet kelljen "tömegbe" járni) stb.

Szerintem ez nem jó. Így az életben nem fog meggyógyulni.

Én a gyógyszereket is ilyen nemkívánatos könnyítésnek látom. Nehéz leírnom, hogy én miképp' segítettem azon a bizonyos néhány tanítványomon (Kung Fut tanítok). Legyen elég annyi, hogy "szembesítettem őket önmagukkal.

Ide tényleg csak azért írtam, hogy lássam, hogyan reagál egy bizonyos kijelentésre egyszerre több érintett.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!