|
|
|
|
 |
szkd
2004-03-02 11:11:59
|
25
|
Szerintem mégsem emléxem olyan rosszul ha visszaigazolod amit írtam.
Az OEP nem az árakat fagyasztotta be hanem a gyógyszerkasszát (é: gyógyszerár-támogatást). Először megemelte pármilliárddal majd azt mondta, hogy ennyi (239 milliárd) lesz és nem több, nem kevesebb. Az árbefagyasztás szerintem mást jelent.
Amúgy szerintem nincs eltérés a kettőnk által mondottak lényegében csak kinek mi az ár, a befagyasztás és ártámogatás.
Az árakat tartalmazó közlöny meg is jelent, ebben minden (majd' minden) támogatott gyógyszer ára 80%-a volt a korábban kihírdetettnek. Ez árcsökkentés. A kormányrendelet az ártörvényre hivatkozott, még akkor is amikor tudták, hogy jogalap nélkül. S ahogy Te írod, a patikák szívtak volna első körben mindaddig amíg a nagykereskedőktől meg nem kapják a különbözetet.
Szegény Bárándynak biztos égett az arcán a bőr, hogy kormánya és miniszterelnöke jogtalanul hivatkozik mindenféle törvényekre, de hát mit számít a törvény ha a pénz, a politika és a miniszteri szék ennyire fontosabb.
De ha minden igaz most is lesz ellenetek valami, legalábbis Kökény már húzza elő zsebéből a kártyát, miszerint az árrés módosításával a ti szátok egy időre be lett fogva... |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2004-03-02 10:58:45
|
23
|
A mostani kormány tavaly nem befagyasztotta az árakat hanem 20%-kal csökkentette őket. És ezt tetézte azzal, hogy ezt elvileg nektek patikusoknak kellett volna megkapnotok a nagykereskedőktől.
Nagyon rosszul emléxel.:-)
Tavaly a kormány júl 1-ével, (végülis szept 1 lett) befagyasztotta a TB gyógyszerártámogatását az első félévi szinten. Ezt úgy kívánta elérni, hogy a patikák csak 80%-ban kapták volna meg a TB számára saját pénzükből megelőlegezett gyógyszer ár támogatást, és a nagykereskedők is 80%-os nagyker áron kellett volna, hogy szállítsanak a patikáknak. Egy bonyolult elszámolás után, végül is a gyártóknak kellett volna visszafizetni az első félévhez képest többlet forgalmat. Végül is bevállalták ezt direktben, és 10milliárdon felüli összeget tettek vissza a gyógyszerkasszába négy hónap alatt.
Most úgy látszik, hogy az OEP úgy akarja "megfogni" a gyógyszerkasszát, hogy a várható 15%-os piac azaz forgalom bővüléssel megegyező mértékű, árcsökkentést terhel a gyártókra, a közvetlen hatósági ár, és a "visszaértékelés" eszközével.
krz.
Tévecc, nagyot fog durrani!
|
|
Előzmény:
 |
szkd
2004-03-02 10:47:58
|
21
|
Én azért nem teljesen így emléxem.
2000 környékén volt az amikor a kormány nem akart árat emelni, úgy, hogy az árfolyam a csillagos egekbe szökött. Ekkor határozták el kartellszerűen a gyártók, hogy 8%-kal emelik az áraikat. Ezt megtámadta a versenyhivatal és majdnem nagy bukta lett belőle de az ügy szerintem politikai úton elsikkadt.
A mostani kormány tavaly nem befagyasztotta az árakat hanem 20%-kal csökkentette őket. És ezt tetézte azzal, hogy ezt elvileg nektek patikusoknak kellett volna megkapnotok a nagykereskedőktől.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|