|
|
|
|
 |
szkd
2004-03-02 10:47:58
|
21
|
Én azért nem teljesen így emléxem.
2000 környékén volt az amikor a kormány nem akart árat emelni, úgy, hogy az árfolyam a csillagos egekbe szökött. Ekkor határozták el kartellszerűen a gyártók, hogy 8%-kal emelik az áraikat. Ezt megtámadta a versenyhivatal és majdnem nagy bukta lett belőle de az ügy szerintem politikai úton elsikkadt.
A mostani kormány tavaly nem befagyasztotta az árakat hanem 20%-kal csökkentette őket. És ezt tetézte azzal, hogy ezt elvileg nektek patikusoknak kellett volna megkapnotok a nagykereskedőktől.
|
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2004-03-02 10:27:06
|
18
|
Ilyen alapon a megelőző Fidesz kormány is, sőt a Horn kormány is sáros. Mindkettő elkövette a befagyasztást, de most először lesz "visszaértékelés is". Ez mondjuk a mi készleteinket is érinti, ebből pedig egyenesen következik, hogy mától kiadtam magamnak, az erős készletcsökkentés parancsot, hogy minimalizáljam a veszteségeimet. A beteg meg jönni fog vissza kéccer-háromszor, minthogy "hülye azért nem vagyok".
Nagy büdös lóFaustus az AB seggébe, mely nem hajlandó ítéletet hozni ezekben az ügyekben, (nekem magamnak is van beadványom 2001-ből, és le se x@rták), ezáltal közvetve lehetővé teszi, hogy újra és újra "felelős" kormányok elkövethessék, ugyanazt azt a feltehető alkotmánysértést.
Magam halottam egy szaktárcát képviselő közszolgától, hogy egy jogszabály akkor lesz alkotmánysértő, ha az AB annak ítélte. Amíg nem, addig újra lehet próbálkozni, ugyanazzal trükkel.
|
|
Előzmény:
 |
szkd
2004-03-02 10:08:22
|
16
|
Igen, ez terjeng most a levegőben. Az egyetlen probléma most is az, hogy a hatósági ár bevezetését a törvény csak kivételes alkalmak esetén engedi meg. Ilyen kivételes alkalom most nincs (most sincs, tavaly sem volt, igaz mégis megtették)
Majd az Alkotmánybíróság egyszer, sok év után talán megállapítja, hogy a kormánynak erre nem volt joga és akkor majd a szocik utódja fizetheti vissza a gyártóknak azt a többmilliárd forintot amit most ők jogtalanul követeltek. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|