csak az nevet a pánikbetegeken akinek még nemvolt , mihelyt egyszer rájön a roham egyböl összesz@rja magát
Nem is erről van szó, nem annyira a "nevetés", pl. a környezetemben, akiknek elmondtam, senki nem nevet a problémámom. Olvasoszem sem nevet, tulajdonképpen értem én, hogy mit akar mondani a gyógyszerekkel, csak az a baj, hogy kívülállóként - mert az - nem látja, érzi át a pánikbetegek napi problémáit. Semleges környezetbe helyezi és szemléli a beteget, olyanban, mint akinek naponta semmi dolga nincs. Én - miként a többiek nagy része itt - nem ülök naphosszat kacsalábon forgó palotámban, bridzsezve meg festegetve a lábkörmeimet. (Valószínűleg ha így lenne, nem is lennék pánikbeteg...). Nekem - miként a többiek nagy részének itt - reggel fel kell kelnie, és tömegközlekednie kell csaknem egy órát, hogy a munkahelyére érjen. Ott végig kell tudni csinálni a napot, aztán délután/este hazautazgatás. És egy így megy hétről hétre. Dolgozni kell járni, hogy az ember ki tudja fizetni a rakás számláit, és meg tudjon élni.
Eközben pedig, ha az ember kapaszkodik a metrón a tömegben, hozzápréselődnek az emberek, tömegnyomor van, és erre a metró megáll az alagútban és áll öt percet mittomén mi miatt, vagy ha a villamosra nem tudnak időben felpréselődni az emberek, ezért a vezető nem tud zöldnél elindulni, tehát kivárja a pirosat, majd ismét a zöldet, közben fuldoklásban telnek a percek, a pánikbeteg gyógyszer nélkül szorítja a fogát, folyik róla a víz és ájuldozik, elgyöngül a lába, kapkodja a levegőt, a szíve majd kiugrik a torkán, és szeretne odaugrani az ajtóhoz, hogy szétfeszítse, és kilépjen akár a büdös halálba is, de valahogy meneküljön. Ez az, amit Olvasószem nem ért meg. Illetve el tudja képzelni, de nem érzi magát bele, és így papol a bogyók veszélyeiről. Hát erről van szó. Hogy aki pánikbeteg lesz, nem tudja egyik napról a másikra elsajátítani azokat a tchnikákat, amelyek révén a másnapi utazásnál az ember csak nyugodtan bámul ki a villamos ablakán, és nyugodtan szemléli a dolgokat. Ezért kell a gyóygszer. Majd aztán a technikák. Kívánom kedves Olvasószem (illetve tulajdonképpen nem kívánom, mert olyat, amiket a pánikbetegek "kezdőkként" átélnek, még a tulajdon ellenségemnek sem kívánom), hogy egyszer te is kerülj olyan helyzetbe, hogy rászorulsz a gyógyszerekre, mert pillanatnyilag nem tud más rajtad segíteni. Akkor talán megérted. |