Kedves Sorstársak!
Amikor elindult ez a topik, én voltam a negyedik hozzászóló, abban a boldog tudatban, hogy kigyógyultam, ura vagyok a testemnek...
Sajnos visszatalált az Agyrémem. 2002. szeptemberében főiskolát kezdtem, sokat kellett metróval járnom. Nem is kellett sokáig várni, hamar rámtalált a "Fekete Csönd" (copyright by Csáth Géza). Eléggé szenvedtem, de sokáig próbáltam egyedül harcolni ellene. Mondogattam a szüleimnek, hogy utálom a metrót, meg így, meg úgy, próbáltam alkudozni, hogy kísérjenek el - ezt időnként meg is tették-, a végén már nem jártam be órákra, csak a vizsgákra. Az első évet szépen teljesítettem, büszke voltam magamra. Aztán a nyáron egy nagyon stresszes hónap következett, amivel kapcsolatban tehetetlen voltam, mert nem volt igazán ráhatásom az eseményekre - egyik nap olyan rohamot kaptam, hogy azt hittem, most aztán tényleg vége, ennyi volt. A szívem másfél órán keresztül úgy vert, mintha ki akarna törni a mellkasomból, szájzárat kaptam, ötpercenként kellett pisilni, a tenyerem jéghideg volt, de folyt róla a víz, reszkettem, mint a nyárfalevél, a tekintetem őrült iramban verdesett egyik pontról a másikra, mintha kiutat keresnék, alig bírtam értelmesen beszélni, a lábaim pedig nem bírtak el. Vidéken voltunk ráadásul, haza kellett jönnünk Pestre, mert úgy gondoltam, ha itthon leszek, megnyugszom. Persze nem nyugodtam meg. Lefeküdtem, hogy na, majd egy jó alvás helyretesz, de nem mertem elaludni, nehogy elveszítsem a kontrollt a szívem felett és meghaljak álmomban! Egy jó fél órát vergődtem otthon, mikor nagy nehezen valami nyűszítés-féle hangon könyörögtem, hogy hívjanak mentőt. Anyu valahogy összeszedett és bevitt a kórházba. A pszichiátrián szerencsére ismerős orvos volt bent, elég volt egy szót mondanom: pánik! és máris vitt a kezelőbe. Leültetett, vizsgált, meghallgatta a szívemet, pulzust mért, vérnyomást és megnyugtatott, hogy a vérnyomásom rendben van, normális értéket mutat. Ettől kissé megnyugodtam, beszélgettünk tovább a betegségemről, stb. Kaptam egy Seropramot, majd miután hazaértem, bevetettek velem egy Rivotrilt is. Két nap múlva kellett jelentkeznem a dokinőnél telefonon, hogy a nap 1 SEropram- 2 Rivotril kombináció hogy hat rám. Mondhatom, remekül: a Rivotrilt ahogy bevettem, máris ájulásszerű alvásba zuhantam. Gyakorlatilag két napot végigaludtam tőle, úgyhogy megvonta a doktornő. A Seropramot kettőre emelte, borzasztó mellékhatásai voltak, de kb. két hét alatt elmúlt. Eddig azt szedtem, de úgy felemelték az árát (800 Ft-ról 2700 lett egy doboz, ami nekem két hét!), hogy áttértem a Rexetin-re. Úgy érzem, jó, de mióta ezt szedem, minden éjjel felébredek. Nagyon félek, hogy nem fogom tudni soha többé elhagyni a gyógyszereket, mert biztos támaszt nyújt. Édesanyám szerint, ha egy kicsit később veszem be a szokásosnál külső kényszer miatt, már látszik rajtam a bizonytalanság... Borzasztóan bánt, hogy nem tudom teljes embernek érezni magam, hogy még a gyógyszer mellett sem vagyok teljesen nyugodt a rohamokat illetően, és rettegek, hogy mi lesz, ha gyermeket szeretnék vállalni... Szerintetek mit tegyek?
Bocs a hosszúságért, csak annyira jó érzés, hogy olyanoknak is elmesélhettem a "Fekete Csönd"emet, akik értik is, miről beszélek, és nem néznek úgy, mint egy őrültre...
Solya |