Keresés

Részletes keresés

Juczkó Creative Commons License 2004-02-18 20:27:34 164
Közel lakom Pesthez, megköszönöm, ha ajánlasz egy jó lélekgyógyászt.
Igen, tartom, bár messze laknak. Szerencsére nincs már harag.(ő is ujranősült, és rájött, hogy a mamára sem kell mindig hallgatni)
Hát igen, nem valami nyerő dolog, ha az emberről azt sem lehet tudni, hogy mennyire testi és mennyire lelki eredetűek a tünetei. Sajnos egy alapos kivizsgálásért is szinte könyörögni kell, nem is beszélve a kellemetlenségről és veszélyekről...ha eljut oda az ember. Napról napra csalódom az orvoslásban. Alig tudnak valamit rendesen diagnosztizálni, hogy a kigyógyításról ne is beszéljek. A gyógyulásban a legnagyobb szerep a betegnek jut, akár egy fertőzésről, szervi, vagy lelki bajról van szó. Tudom, nincs könnyű dolga az orvosoknak, és a test (hátmég a lélek) nagyon bonyolult dolog.
A hozzászólás:
Sotetzold Creative Commons License 2004-02-18 10:27:05 163
Szia Juczkó!

Melyik városban élsz? Csak mert nekem Budapesten van egy nagyon jó pszichológus barátom, de én nem járhatok hozzá, mert barátom.:(((
Elég borzalmas, amit írtál. Első házasságból a gyerekeiddel tartod a kapcsolatot? Az első férjed nem tudta, hogy pánokos problémáid vannak - már ha ezek pánikos bigyók?

Előzmény:
Juczkó Creative Commons License 2004-02-18 09:39:52 162
Sziasztok!
Hát igen....már lassan húsz éve lesz, hogy elkezdődött. De talán már egész kicsiny koromtól mutatkoztak előjelek.
Első "igazi" tünet: álmomból iszonyatos szédülésre ébredtem. Ez borzalmas félelemérzéssel is jár. Mintha zuhannék, de nem tudok megkapaszkodni, csak kapkodok ide-oda. Mivel ettől a nagy parától felmegy a vérnyomás, hát a körzeti orvos vérnyomáscsökkentővel, meg enyhe nyugtatóval kezel, de tanácstalan- tehát ideggyógyász: megkopogtat, nem talál semmit, de agórafóbiára gyanakszik (mert közben előjött az a tünet, hogy az utcán úgy érzem, hullámzik a talaj a lábam alatt, és dülöngélnek a házak). Az az is egy másik nyugtatót. A tünetek ettől függetlenül hol elmúlnak, hol előjönnek.
Telik az idő, elköltözöm, más orvos, más hely, hasonló kezelés, pedig már pszihológushoz is küldtek. (megjegyzem, neki is jót tett volna egy kezelés) Szervi okokra gyanakodnak. Találtak is szűkületet a nyakcsigolyáim közt (de jó!), biztos ez volt a bűnös. Szedek értágítókat, meg járok ultrahangra. A szédülések jönnek, múlnak....jönnek, múlnak... Közben elválik tőlem a férjem, viszi a gyereket. "Egy őrültel nem él együtt."- én elismerem, de attól őrült maradok.
Következmény: kicsit mélyült a depresszióm. Nem újság, már kamasz komomban is szerettem volna öngyilkos lenni, szerencsére (?) nem voltam elég bátor és elszánt a dologhoz.
Elmegyek egy másik pszihológushoz. Dumálunk egy jót, ad egy lapát Xanaxot: majd írjak, ha jobban leszek! Nem írtam...
Élem az életem, van másik párom, másik babám. Nagy szédülés ritkább, kis szédülés gyakoribb. Félelem maradt. Tényleg jobban szeretem az estét, mert úgy érzem, akkor nem látják annyira rajtam, hogy milyen nyomorultul vagyok, meg egyébként is az alkony a kedvenc napszakom.
Hamarosan munkahelyet kell keresnem, mert lejár a gyesem. Már előre rettegek. Ja, én sem szeretem a tömeget, rosszul vagyok a várakozástól és a konfliktushelyzetektől. Most semmit nem szedek. Nem tudom, előlről kezdjem e a járkálást orvos után, és hol? Kezdjem a körzetivel, akinek a pletykás cserfes aszisztensei beleszólnak a dolgába és mindig pisilnie kell, vagy más menőkéje van, ha én bemegyek hozzá. (ez véletlen, nem azért van, mert unja a képem. két év alatt háromszor látott)
Jó lenne megszabadulni ettől a nyűgtől...lehetséges???

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!