|
|
 |
Jegkiralyno
2004-02-19 17:24:11
|
167
|
en 22 eves vagyok, nalam ugy kb 6 eve kezdodtek ugyanezek a tunetek... negy eve xanax fuggo vagyok de az orvosokhoz mar nem rohangalok. nincs miert.
egyre tobb es tobb xanaxot szedtem az utobbi idoben, felelmetesen sokat, hogy elerjem ugyanazt a hatast, amit a kezdetben kapott 0.25mg-os tabletta adott... elhataroztam,h leszokom.
Otodik napja nem szedem a lila kis "gyemantokat". Maga a pokol.
Ot napja nem mozdultam ki a hazbol a felelem es az eros elvonasi tunetek miatt. De remelem, idovel enyhul majd. Az egyetlen dolog, amit nem tudok, hogy az agorafobiammal mi lesz a xanax elvonasa utan...
ne kezdjetek el xanaxozni...vagy ha mar nagyon muszaly, ne szedjetek tovabb max. 3 honapnal |
|
 |
Sotetzold
2004-02-18 10:27:05
|
163
|
Szia Juczkó!
Melyik városban élsz? Csak mert nekem Budapesten van egy nagyon jó pszichológus barátom, de én nem járhatok hozzá, mert barátom.:(((
Elég borzalmas, amit írtál. Első házasságból a gyerekeiddel tartod a kapcsolatot? Az első férjed nem tudta, hogy pánokos problémáid vannak - már ha ezek pánikos bigyók? |
|
A hozzászólás:
 |
Juczkó
2004-02-18 09:39:52
|
162
|
Sziasztok!
Hát igen....már lassan húsz éve lesz, hogy elkezdődött. De talán már egész kicsiny koromtól mutatkoztak előjelek.
Első "igazi" tünet: álmomból iszonyatos szédülésre ébredtem. Ez borzalmas félelemérzéssel is jár. Mintha zuhannék, de nem tudok megkapaszkodni, csak kapkodok ide-oda. Mivel ettől a nagy parától felmegy a vérnyomás, hát a körzeti orvos vérnyomáscsökkentővel, meg enyhe nyugtatóval kezel, de tanácstalan- tehát ideggyógyász: megkopogtat, nem talál semmit, de agórafóbiára gyanakszik (mert közben előjött az a tünet, hogy az utcán úgy érzem, hullámzik a talaj a lábam alatt, és dülöngélnek a házak). Az az is egy másik nyugtatót. A tünetek ettől függetlenül hol elmúlnak, hol előjönnek.
Telik az idő, elköltözöm, más orvos, más hely, hasonló kezelés, pedig már pszihológushoz is küldtek. (megjegyzem, neki is jót tett volna egy kezelés) Szervi okokra gyanakodnak. Találtak is szűkületet a nyakcsigolyáim közt (de jó!), biztos ez volt a bűnös. Szedek értágítókat, meg járok ultrahangra. A szédülések jönnek, múlnak....jönnek, múlnak... Közben elválik tőlem a férjem, viszi a gyereket. "Egy őrültel nem él együtt."- én elismerem, de attól őrült maradok.
Következmény: kicsit mélyült a depresszióm. Nem újság, már kamasz komomban is szerettem volna öngyilkos lenni, szerencsére (?) nem voltam elég bátor és elszánt a dologhoz.
Elmegyek egy másik pszihológushoz. Dumálunk egy jót, ad egy lapát Xanaxot: majd írjak, ha jobban leszek! Nem írtam...
Élem az életem, van másik párom, másik babám. Nagy szédülés ritkább, kis szédülés gyakoribb. Félelem maradt. Tényleg jobban szeretem az estét, mert úgy érzem, akkor nem látják annyira rajtam, hogy milyen nyomorultul vagyok, meg egyébként is az alkony a kedvenc napszakom.
Hamarosan munkahelyet kell keresnem, mert lejár a gyesem. Már előre rettegek. Ja, én sem szeretem a tömeget, rosszul vagyok a várakozástól és a konfliktushelyzetektől. Most semmit nem szedek. Nem tudom, előlről kezdjem e a járkálást orvos után, és hol? Kezdjem a körzetivel, akinek a pletykás cserfes aszisztensei beleszólnak a dolgába és mindig pisilnie kell, vagy más menőkéje van, ha én bemegyek hozzá. (ez véletlen, nem azért van, mert unja a képem. két év alatt háromszor látott)
Jó lenne megszabadulni ettől a nyűgtől...lehetséges??? |
|
Előzmény:
 |
Phaedra11
2004-02-12 20:21:05
|
161
|
Igen, tényleg így van. Egyrészt az ember, ha magára figyel, könnyen belecsúszhat, másrészt meg szörnyű gyorsan lehet ihletet meríteni másoktól. Az a furcsa, hogy ha más esik össze, az a "pánikos" ember fejében sosem pánikroham, hanem mindig valódi betegség, mármint hogy te is így néztél rá, pedig lehet, hogy hasonló cipőben járt. Igazából nem is szokatlan dolog rosszul lenni ilyen helyen, mégis olyan nehéz szólni, az ember gyűrögeti a zsebkendőjét, hogy jaj, csak észre ne vegyék rajtam. Moziban is úgy irigyeltem a többieket, akik kimentek film közben, mert nekik biztos tényleg van valami dolguk, telefonálniuk kell, ilyesmi, bezzeg ha én felállok, akkor lesír rólam. Neked/nektek is gerjesztő szorongás, hogy mit szólnak mások, ha én itt most elájulok, ha kitör rajtam a pánik? Te is azt írtad, hogy rossz látni a kiszolgáltatottságot: mások sajnálnak, ás rájuk kell hagyatkozni. Pedig ez benne van mindenki életében. Persze engem is kiráz tőle a hideg. :)
(Az a jó, hogy bár eddig is sokat gondolkodtam a dolgon, de a fórum óta nem csak elméleteket szeretnék gyártani, meg tüneti kezeléseket, hanem azt keresem, mit kellene meglátnom, megváltoztatnom magamban ahhoz, hogy ne essek pánikba. Eddig meg csak a környezetem igazítottam a bajhoz. Szóval már segítettetek. :)
P. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|