Kedves Hippocampus!
Köszönöm gyors válaszod. A teszten négy pontom lett; mind a szomorúságot, enerváltságot állító mondatok közül. Sokszor azt hiszem, nem is kéne szednem hangulatstabilizálót, hiszen mivel már tudom mire kell figyelnem, talán elég lenne az SSRI-t csökkenteni egy esetleges kilengéskor. Az a baj, hogy a pszichiáterek -tisztelet a kivételnek- mindenkit, aki hangulati zavarral küzd, egységesen úgy ítélnek meg, hogy képtelenek megítélni saját állapotukat. Én ezért hagytam el azt a pszichiáternőt, aki mindenáron azt akarta elhitetni velem, hogy nem láthatom a helyzetemet megfelelően, és csak a környezet kompetens a kliens megítélésében. Talán ez is sok embert elriaszt. De nekem meggyőződésem, ami Titeket olvasva megerősödött, hogy igen is kell, hogy beleszólhassunk.
Amit OutsideR írt az intézményi kezeléssel kapcsolatban, szerintem nagyon igaz. Nekem szerencsém volt: a barátnőm neurológus, így amikor összeomlottam, nem pszichiátriára, hanem neurológiára kerültem. Két napig egyedül voltam néhány idős néni között a folyamatos sírásommal; kedvesek és empatikusak voltak, békén hagytak, nem akartak mindenáron "segíteni". Ha pszichiátriára kerülök, ott tönkrementem volna.
Hippocampus! Öröm olvasni hozzászólásaidat, és a többiekét is (nagyrészt fiúk vagytok, ugye? - bocs, ha indiszkrét a kérdés;csak a stílusból gondolom, mely tárgyilagos, lényegretörő és nagyon emberi)! Köszönöm! szívesen olvasnék még Tőletek!
Zsuzsa |