|
|
 |
Phaedra11
2004-02-11 16:23:38
|
159
|
Van ám elméletem erre is, biztos azért, mert olyan sokáig csak magamban volt alkalmam rágódni mindenen. Hát gyártottam ezret. :)
Szóval azt hiszem, hogy az első fázis valamiféle túlérzékenység, akár kémiai a magyarázata, akár lelki problémák gerjesztik. Mindenki más úton érkezik ide. Ebben a túlérzékeny állapotban az ember erősebben reagál az ingerekre, maga a pánik normális reakció olyan esetben, amikor komoly ok váltja ki, de életet nehezítő, ha már egy rezdülésre bekapcsol a vészvillogó. Harmadik fázis, ha ez állandósul, ha az ember belekeveredik az ördögi körbe, már magától a pániktól fél, kerüli azt a szituációt, amikor korábban is rossz tapasztalatokat szerzett, retteg, hogy újra megtörténik, és ez a rettegés persze még érzékenyebbé teszi, s a kör bezárult. A kiegyensúlyozott ember nem fél ilyesmitől, mert van mögötte biztos hátország, sokszor előfordult, hogy barátaim pánikféle érzésről meséltek, de nem szorongtak, hogy újra megtörténhet. És nem is történt meg.
Azt, hogy miért nem vagyunk kiegyensúlyozott emberek, nem tudom, gőzöm sincs, hol van az a határ, amin túl az ember belesodródik az örvénybe, és ki az, akinek egyszeri élmény lesz életében. Vagyis általános elvet nem tudok mondani, csak a magam folyamatát boncolgathatom. Nem találom biztonságos helynek ezt a világot, igenis felrobbanhat a metró, igenis összeeshet valaki csak úgy, és nem igazán vagyok elégedett magammal sem, ebből jön aztán a szociális fóbia, egyszóval nálam a bizonytalanság a gyökér.
Engem is érdekelne, más mit gondol, neki mi a kiindulópont?
P. |
|
A hozzászólás:
 |
Sotetzold
2004-02-11 15:15:33
|
158
|
Igazából persze Sötétzöld, csak a freemailos címen nem lehetett ékezeteset, vagy én voltam béna és nem tudtam. :)
Konkrétan emlékszem az első pánikrohamomra. A másodikra is. A harmadikra már nem. A balsejtelmem az nem mindig lép át pánikrohamba, sőt, azt mondhatom, hogy mostanában akár már több hónap is eltelik úgy, hogy "igazi" - bocsánat az őszinteségért -, wc-n ülős, izzadásos pánikrohamom lenne. Ennél vannak szolidabbb "pici" rohamok, amikor már nem hiszem azt, hogy infarktusom lesz, vagy megáll a szivem, de félek attól, hogy mindjárt annyira félni fogok, hogy...
És persze, nekem is vannak betegségparáim, mostanában pl. azt hiszem, hogy gyomorrákom van. Nem kellemes, mert attól is félek, hogy addig félek, amíg tényleg az lesz. De pl. a tüdőrákfélelmem miatt szoktam le egyik napról a másikra a dohányzásról.
Ti tudjátok,hogy mitől lettetek pánikosok? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|