|
|
 |
Phaedra11
2004-02-11 14:47:26
|
157
|
| És elnézést a neved ékezetesítéséért, elbambultam. :( |
|
A hozzászólás:
 |
Phaedra11
2004-02-11 14:36:48
|
156
|
Szia, Sötétzöld.
A szociális fóbia a szociális helyzetektől való indokolatlan félelem. Szociális helyzet pedig mindenféle társas szitu lehet. (Tömegben szereplés, vagy csak utazás, idegenektől való félelem, van erről is topik.) Talán (de nem tudom, így van-e valóban) a pánikroham mindig valami más, kötöttebb szorongás eredménye, nekem biztosan összefügg a szociális fóbiával, de el tudom képzelni, hogy a mások iránti aggodalom is vezethet idáig: pl. amit írtál, az atomtámadás Budapesten ilyesmi lehet, az ember aggódik, mi lehet a szeretteivel, egyre szörnyűbb képeket lát maga előtt, összeszorul a szíve, és máris megérkezett a pánik.
Lehetséges, hogy nem igazán vagy pánikbeteg, csak erősen szorongó. Nem tudom. Valahol régen azt olvastam, hogy a pánikbetegek pontosan emlékeznek első rohamukra. Ez az állandó balsejtelem, amiről írsz, néha kicsúcsosodik rohamokban? A balesetektől félsz, vagy inkább attól, hogy elájulsz, infarktusod lesz?
Sok okosat nem tudok válaszolni, de ha itt megnyílsz, biztos akad, aki segíteni tud. Ha mással nem, azzal, hogy nem vagy egyedül, megértenek.
P. |
|
Előzmény:
 |
Sotetzold
2004-02-11 13:26:23
|
155
|
hülyén hangzik, de úgy örülök, hogy másik is vannak így. Komolyan, az első időkben én csak borzasztóan magányosnak éreztem magam, fel sem merült benne, hogy rajtam kívül élnek még emberek így.
Mi az a szociális fóbia?
Én eredetileg nagyon vidám, nyílt, optimista és vagány csaj volt.
Most ha az érzéseimet kellene leírnom, azt mondanám, hogy egy állandó balsejtelem van bennem, rossz előérzet vagy mi.
Az első időkben én sem tudtam metrózni, azt még most sem tudok. A múltkor egy állomáson 10 percig nem nyitottották ki az ajtót, valami műszaki gigszer volt. Hát, én meredten néztem az ablakokat, hgoy kiférek-e rajtuk. :)) Az egész napomat elrontotta a dolog.
Nekem a munkám miatt elég sokat kell utazni. Ha a vonat pl. Budapest előtt leáll (ez sokszor van, MÁV:), akkor én lázasan kezdek telefonálni a páromnak, hogy lezárták-e Budapestet, karantén van-e, esetleg atomtámadás.
Előszőr én sem mertem moziba menni, aztán már igen, de csak a szélére. Most már minden további nélkül ülök középre, és 10 alkalomból 7-szer fel sem merül bennem ,hogy én pánikos vagyok és hogyan fogok az esetleges tömegkatasztrófa esetén kimenekülni.
Az elején nem mertem beszélni erről, ma már tudják a barátaim és persze a párom is. Múlt héten a "betegség" óta először egyedül mertem aludni, nagyon jó érzés volt.
Nekem a munka nem volt probléma, mert én inkább abba menekültem, beletemetkeztem, és ezzel próbáltam csillapítani a pánikrohamaimat. Soha, egyet sem vettek észre bent.
Ti milyenek voltatok korábban? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|