Keresés

Részletes keresés

Phaedra11 Creative Commons License 2004-02-10 11:03:39 149
Tíz évvel ezelőtt volt az első pánikrohamom, 19 évesen, de a tömött busszal magyaráztam, pár évre rá egy nagyobb pánik közben elvittek ügyeletre, akkor futottam egy kört a körzeti orvos, a nagyrutin, a fásult ideggyógyász, a Seduxen és Xanax érintésével, persze sokat nem segített, meg nem is tudtam, miről van szó. Azóta egyre jobban beszűkült az életem, végül pszichiátriára kerültem, 3 éve. Az volt a mélypont, de legalább szembesített azzal, mi is a helyzet: pánik, szociális fóbia, agorafóbia, generatív szorongás.
A munkahelyem otthagytam, új helyen dolgozom, itt nem tudják, nem is veszik igazán észre, bizonyos helyzeteket folyamatosan kerülök, de szeretném visszaszerezni elveszett, vagy soha nem is volt szabadságom. Próbálkozom, évek óta újra voltam moziban, szeretnék végre jogsit, és szeretném egyszer használni is, ilyesmi.
Nem tudom, egyelőre azt hiszem, hogy ez sosem fog elmúlni az életemből, elég egy labilisabb szakasz, néhány egyszerre támadó gond, kevés alvás, és újra elkap, ezért inkább kezelni szeretném, "uralkodni" rajta. És nem tudom, ti hogy látjátok, de néha képes vagyok a jó oldalát látni: kaptam valami érzékenységet, ami állandóan nyomaszt, de talán profitálhatok belőle, csak fel kell használni.
wipala, bátor dolog elmondani, kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd a dolog 2-3 hét múlva, és hónapok múlva. Van egy tippem, hogy el fogják felejteni, pont azért, mert lelki probléma, és ez valahogy úgy van meg az emberek fejében, mint múló dolog: "majd kialszod, igyál egyet, menj el nyaralni stb." Az orbáncfű cseppeket kipróbálom, hallottam már, hogy jó antidepresszáns, de valahogy kimaradt.
Még egy kérdés, hátha valaki okosat tud írni. Nekem gond ez a párkapcsolatban is. Nem azért, mert titok, elég hamar előrukkolok vele, sosem problémáztak rajta, de úgy érzem, kicsit elzár a kedvestől. Amikor rajtam van a szorongás, a pánik, persze tud picit segíteni, de látom rajta a tehetetlenséget, nem tudja felfogni, még ha tudja is, miről van szó. Én pedig nem tudom igazán elmesélni, hogy lehet az, hogy miközben biztosra veszem, meghalok, a másik felem tudja, hogy nem, csak nem jut szóhoz. Nektek mi a tapasztalatotok? Elegendő, ha a kezébe adok egy jó könyvet a témáról?
P.
A hozzászólás:
wipala Creative Commons License 2004-02-09 23:39:38 148
Ja igen, munkahelyi túlélés. Épp a múlt héten böktem ki magamból a dolgot. Kényszerhelyzet állt elő, a hiányzásaim miatt. Nem egészen úgy sikerült elmondanom, ahogy akartam, de most már mindegy. Tulajdonképpen nem is részleteztem. Valamiért jó, valamiért rossz érzés. Azért jó, hogy végre elmondhattam, miért "lógtam" annyit, mert azért is szorongtam, hogy ne higgyék azt, lusta vagyok vagy ilyesmi (elvileg kötetlen a munkaidőm, de heti két-három nap hiányzás már akkor is "feltűnő" volt). Másrészt kicsit kínos, hogy tudják. Érzem, hogy más szemmel néznek rám, kicsit szánakozva, meg együttérzéssel. De ezt csak a hátam mögött érzem, mert azóta nem néztem a szemükbe. Nem tudok. Valamiért szégyenlem ezt a dolgot, s azt hiszem azért, mert nem testi, hanem lelki probléma, amivel "be lehet csapni" az embereket, ahogy én is tettem velük eddig. Fogalmam sincs, hogy jó-e ez egyáltalán.
Előzmény:
Phaedra11 Creative Commons License 2004-02-09 12:29:04 145
Sziasztok!

Én is hasonló cipőben járok, nagyjából végigolvastam az eddigi termést is, így sok újat nem írhatok, inkább kérdéseim vannak.
Pici bemutatkozás:
Úgy látom, sok út visz a gyógyulásig, vagy az élhető életig, sok mindent nem próbáltam ki, voltam áternél (egyelőre nem akarom újra próbálni, nem érzem, hogy sokat kaptam volna a gyógyszerek felírásán kívül), szedtem sokáig Seropramot, még tovább Rivotrilt, (egy éve nem igazán szedek gyógyszert, de mindig szükségem van arra, hogy legyen nálam, még ha hónapokig nem dobok be semmit), próbálkoztam gyógyteákkal. Azt hiszem, olyasmi ez, ami talán elmúlik az életemből, de inkább abban hiszek, hogy egyfajta bármikor előjövő "érzékenység", amit kezelnem kell, együtt kell élnem vele, úgy, hogy minél kevésbé gátolja a mindennapjaimat. Próbálok életmód-terveket kipróbálni, és szívesen veszek mindenféle tanácsot.
A kérdéseim:
1. Ki milyen recept nélküli cuccot szedett-ivott? Mivel a gyógyszer egy idő után egyre inkább mankó, mint valódi kémiai segítség, ezért próbálok átállni kevésbé károsító mankóra. Most magnézium tablettát nyomok, illetve Naturland teát, hogy pihentető legyen az alvás - a kipihentség pl. nekem nagyon sokat segít.
2. Milyen túlélési technikák vannak a munkahelyen? Kinek milyen a tapasztalata? Habár remek, megértő a kollégák társasága, mégis félek elárulni ezt a gyengeségemet, sem meg nem értést, sem állandó sajnálkozást nem szeretnék kapni.

Köszönöm előre is, sziasztok.
P.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!