Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2004-01-23 12:13:26 3778
Oké, lényegében mindennel egyetértek, amit írsz.

(Az álságos vagy nem ide illő megjegyzésemmel csak arra próbáltam utalni finoman (?), hogy Székely önmagához - és valószínűleg a saját elvárásaihoz - képest nyújtott "keveset" az Új színházi évei alatt. Talán bele is fáradt a színházvezetésbe - ezen belül most nem a társulatépítésre gondolok, hanem mondjuk a hivatalokkal, pénzelosztókkal való küzdelmekre, stb. -, nem tudom, csak mintha ilyen véleményeket is hallottam volna annak idején. És (viszont) remélem, hogy a Színművészeti rendező-tanáraként és rektoraként is a helyén van; dolga van ott (is). Az kétségtelenül kár, hogy színházat manapság nem csinál itthon. De mindezt csak zárójelben, a lényegben egyetértünk, és eszembe nem jutott volna Mártát színházi emberként Székely "fölé" helyezni, csak legföljebb pontatlanul fejeztem ki magam.)

Mollly Creative Commons License 2004-01-22 08:35:00 3749
Nem értek egyet. Márta nyilvánvalóan nem Székely, de erről nem tehet, ettől még remek színházi ember. Székely elkerül a színház éléről, bárki került volna helyére, szálka azok szemében, akik annyira szerették Székely Új színházát. Erről a Nemezeti színház 1990-es helyzete jut eszembe, ahol Csiszár Imre volt az igazgató, bravúros előadások születtek, és remek társulatot hozott össze, majd a választások után hatalmi szóval váltották le lényegében, és a helyére tették Ablonczy Lászlót. A színház társulatának nagy része felállt, többek között az általam olyan nagyra becsült Bregyán Péter is, és ezek a felállások elsöpörték például a csupán 90' áprilisában bemutatott Peer Gyntöt, melynek egyik érdekessége az volt, hogy húzás nélkül(!) játszották, így 4 és fél óra volt a játékidő. Fantasztikus előadás volt, és csak néhány alkalmat ért meg az igazgatóváltás miatt. Leplezetlen ellenszenvvel tekintettünk Ablonczyra, akiről azonban el lehet mondani, ugyanolyan jó színházat csinált, olyan remek előadásokkal, mint a Machbeth, Tóth Sándorral és Varga Máriával a főszerepben, sosem felejtem el Szakácsi Sándor Banquo-t sem.
Szóval több bizalmat Márta Istvánnak! :) Emlékszem a Doryan Gray-ra, mely máig kedvenc videófelvételeim egyike, és Márta neve fémjelzi.
A hozzászólás:
banyaszbeka Creative Commons License 2004-01-22 01:29:00 3747
Nyilvánvaló, hogy Márta ügyes menedzser, egyaránt jól forgolódik a pénzemberek, a politikusok és az újságírók közt, bizonyára kitűnő ötletember és fesztiváligazgató, továbbá tájékozott, kulturált ember.
Úgy tudom, társulatot építeni egész más, ahhoz nem menedzseri kreativitás, hanem sajátos művészi képesség, karizma kell.
Az Új Színház nyilván nem a legrosszabb, sőt némely előadása egész jó.
Jó színházunk, mint tudjuk, kevés van, műhelyként működő még kevesebb.
Ennek fényében elég álságos, de legalábbis nem érzem ide illőnek azt az érvet, hogy Székely Új színházas rendezéseinek színvonala nem érte el a korábbiakét. Valószínűleg igaz, de mihez képest!
A közvélekedés és a saját, szórványos tapasztalatom szerint is, Székely Új Színházának fő erénye az volt, hogy kitűnő és erre kiéhezett művészekből egymásra figyelő, egymást támogató társulatot hozott létre, és hogy teret adott az övénél sok mindenben különböző felfogást képviselő rendező-dramaturg tanítványainak. Az igazgatóváltás elsősorban azzal okozott kárt, hogy véget vetett ennek a társulatnak, és csak a kisebbik rossz, hogy a szakma élvonalába tartozó jó néhány ottani ember azóta sem tartozik sehová, pedig nagyon szeretne.
A pályázatról pedig annyit, hogy ott ugye elvileg bármi megtörténhet, ezzel szemben a fővárosi döntéshozók akkor (és talán azóta is) tudtommal egyedül a Székely Gábor esetében látták szükségesnek a váltást. Érinthetetlennek bizonyultak olyan színházvezetők, akik a cipőjét sem köthetnék meg, bármennyit fáradjon is önmagához képest.

Az utolsó hozzászólásodhoz: igazad lehet, sőt más területen is gyanús lehet a permanens válsághangulat. A színház esetében, azt hiszem, konkrétan a folyamatos frissülés és újat befogadás lehetőségének és kényszerének, illetve a műhelyeknek a hiányáról van szó. Ez részben generációs kérdés is: tehetséges fiatalok kettesével-hármasával mindenhova kellenek, ellenben csoportként, saját koncepcióval csak a csodával határos módon maradhatnak együtt, mert a pénzek ki vannak osztva, és ha újak kapnának, akkor meglévőktől kellene elvenni. (De ez az idősebbekre, például az Új színházas társulat töredékeire is igaz; Novák Eszter pár éve Tatabányán rendez évente egy-két, alkalmanként Pesten is látható előadást, nagyrészt azonos szereplőkkel.) Lehet, hogy e téren ma jobban bebetonozhatják magukat direktorok és vezető színészek, mint mondjuk Székely és Zsámbéki indulása idején – ami, ha igaz, a korszak ismeretében borzasztó. A külföldi színházi rendszerekkel kapcsolatos, elszórt információim alapján könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy Keleten és Nyugaton is jobb a helyzet, a szakma belső erőforrásai vagy az intézmények és a finanszírozási utak nagyobb változatossága miatt.

Előzmény:
Törölt nick Creative Commons License 2004-01-21 23:23:22 3743
Kedves bb,

kösz a sok információt és az idézetet.

Sándor L. Istvánhoz (egyelőre csak az általad beidézett részt olvastam, szóval bocs, de nem állom meg, hogy ne vitázzam ezzel is, ha már ugye vitacikk): "1997-ben a Fővárosi Önkormányzat (új vezetővel működő) kulturális bizottsága mégis igazgatóváltást kényszerített ki az intézményben, s azt a Márta Istvánt nevezte ki direktornak, akinek csak zeneszerzőként, musical-rendezőként és a kapolcsi fesztiválok szervezőjeként volt színházi gyakorlata." Hm, hm, azért ez a mondat az elfogult tényközlés (vagymiacsuda) mintapéldája. Kapolcs az Kapolcs, egy kivételes intézmény a magyar kulturális életben, amely nemcsak üdítően színvonalas és izgalmas, hanem talán a Sziget-fesztivált leszámítva minden más kulturális fesztiválnál népszerűbb, látogatottabb, sokak számára szinte zarándokhely. Márta István pedig nem a "szervezője", hanem a létrehozója, kitalálója, alapítója és a lelke, minimum. (Ha nem tévedek.) Mindez akkor is így van, ha Székely Gábor pedig kétségkívül Székely Gábor - egy másik intézmény a magyar kulturális (színházi) életben.

Én tényleg nem szeretem Márta István Új Színházát, és szerettem nagyon Székely Gáborét, de egyfelől sokan mondták, hogy az akkori Székely már messze nem volt a "régi", sokan megfáradtnak, megkopottnak látták az Új Színház-beli rendezéseit (és működését) a korábbiakhoz képest, és talán nekik is lehet némi igazuk - másfelől Márta István, ha jól számolom, már hatodik-hetedig éve vezeti a színházat, a jelek szerint ha nem is feltétlenül művészszínházi színvonalon, de működőképesen.

Na pardon, csak ha már vitacikk. :-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!