Keresés

Az utolsó hozzászólásodhoz: igazad lehet, sőt más területen is gyanús lehet a permanens válsághangulat. A színház esetében, azt hiszem, konkrétan a folyamatos frissülés és újat befogadás lehetőségének és kényszerének, illetve a műhelyeknek a hiányáról van szó. Ez részben generációs kérdés is: tehetséges fiatalok kettesével-hármasával mindenhova kellenek, ellenben csoportként, saját koncepcióval csak a csodával határos módon maradhatnak együtt, mert a pénzek ki vannak osztva, és ha újak kapnának, akkor meglévőktől kellene elvenni. (De ez az idősebbekre, például az Új színházas társulat töredékeire is igaz; Novák Eszter pár éve Tatabányán rendez évente egy-két, alkalmanként Pesten is látható előadást, nagyrészt azonos szereplőkkel.) Lehet, hogy e téren ma jobban bebetonozhatják magukat direktorok és vezető színészek, mint mondjuk Székely és Zsámbéki indulása idején – ami, ha igaz, a korszak ismeretében borzasztó. A külföldi színházi rendszerekkel kapcsolatos, elszórt információim alapján könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy Keleten és Nyugaton is jobb a helyzet, a szakma belső erőforrásai vagy az intézmények és a finanszírozási utak nagyobb változatossága miatt.

kösz a sok információt és az idézetet.

Sándor L. Istvánhoz (egyelőre csak az általad beidézett részt olvastam, szóval bocs, de nem állom meg, hogy ne vitázzam ezzel is, ha már ugye vitacikk): "1997-ben a Fővárosi Önkormányzat (új vezetővel működő) kulturális bizottsága mégis igazgatóváltást kényszerített ki az intézményben, s azt a Márta Istvánt nevezte ki direktornak, akinek csak zeneszerzőként, musical-rendezőként és a kapolcsi fesztiválok szervezőjeként volt színházi gyakorlata." Hm, hm, azért ez a mondat az elfogult tényközlés (vagymiacsuda) mintapéldája. Kapolcs az Kapolcs, egy kivételes intézmény a magyar kulturális életben, amely nemcsak üdítően színvonalas és izgalmas, hanem talán a Sziget-fesztivált leszámítva minden más kulturális fesztiválnál népszerűbb, látogatottabb, sokak számára szinte zarándokhely. Márta István pedig nem a "szervezője", hanem a létrehozója, kitalálója, alapítója és a lelke, minimum. (Ha nem tévedek.) Mindez akkor is így van, ha Székely Gábor pedig kétségkívül Székely Gábor - egy másik intézmény a magyar kulturális (színházi) életben.

Én tényleg nem szeretem Márta István Új Színházát, és szerettem nagyon Székely Gáborét, de egyfelől sokan mondták, hogy az akkori Székely már messze nem volt a "régi", sokan megfáradtnak, megkopottnak látták az Új Színház-beli rendezéseit (és működését) a korábbiakhoz képest, és talán nekik is lehet némi igazuk - másfelől Márta István, ha jól számolom, már hatodik-hetedig éve vezeti a színházat, a jelek szerint ha nem is feltétlenül művészszínházi színvonalon, de működőképesen.

Na pardon, csak ha már vitacikk. :-)

Anikónak:
Székely pályázott, több forduló után adták oda a színházat Mártának. A hivatalos magyarázat, úgy emlékszem, olyasmi volt, hogy "nem voltak elég meggyőzőek" a művészeti eredmények, és a pénzügyi terv sem teljesült. A nem hivatalos magyarázat szerint pont vele (és csak vele) kapcsolatban horgadt fel a bizottság ambíciója, hogy érvényesítse jogosítványait. Amihez bizonyára hozzájárult a legendásan megmagyarázatlan feszültség Sz. és a szakma más erős emberei közt, és hogy a bizottság előtt nem volt alázatos.

Idézek egy bekezdést Sándor L. István Változtathatatlan viszonyok avagy mi az ára a struktúra megőrzésének (Ellenfény, 2000. 7.) c. vitacikkéből:
"...az Arany János helyén Székely Gábor vezetésével 1994 végén megalakult Új Színház sem kapott hosszú türelmi időt, annak ellenére hogy egyértelművé tette profilját, s kezdte megtalálni a saját közönségét is. Az Új Színház egyrészt őrizte Székely rendezői értékeit, ugyanakkor a fiatal Székely-tanítványok (Hargitai Iván, Novák Eszter) újfajta színházi szemléletének is teret biztosított. A kor hangján megszólaló művészszínház igazi erénye azonban a kivételesen gyorsan összekovácsolódott, erős társulat volt. 1997-ben a Fővárosi Önkormányzat (új vezetővel működő) kulturális bizottsága mégis igazgatóváltást kényszerített ki az intézményben, s azt a Márta Istvánt nevezte ki direktornak, akinek csak zeneszerzőként, musical-rendezőként és a kapolcsi fesztiválok szervezőjeként volt színházi gyakorlata. Azaz senki nem gondolhatta komolyan (aki egy kicsit is ért a színházhoz), hogy Márta képes hasonló színvonalú művészszínházat működtetni, mint ahogy azt Székely és csapata tette. Az eredmény a kételkedőket igazolta: Márta a széthullott társulat helyére sztárokat szerződtetett (a megszüntetett Művész Színház, illetve a Thália vezető színészeiből alakult Kelemen László Színkör tagjait), akik egy korábbi színházeszmény jegyében működnek: nem a csapatjátékra, hanem az egyéni teljesítményre helyezik a hangsúlyt..."