|
|
 |
Tecs
2004-01-03 09:43:37
|
73
|
„Az arisztokratikus megközelítés éppen az "én tudom, mi a jó, és meg is mondaom nektek, tudatlanoknak". És itt jöhetne (százhuszonhatodszor), hogy nem az a baj, hogy valakinek határozott véleménye van, mi a jó (normája van), és azt terjeszti, ez mindenkinek joga. Az a baj, hogy ezt tudománynak hiszi (vagy állítja), és ezt a téves tételt bunkóként alkalmazza.”
Szerintem a kérdések megválaszolása egy kicsit udvariasság kérdése is és semmiképp nem jelenti azt, hogy meg kell mondani, mi a jó és mi a rossz. A korrekt válasz ismerteti az összes lehetőséget és elmondja, hogy melyik milyen nyelvi vagy stílusréteghez tartozik ma, kiemelve, hogy ezek idővel változhatnak. |
|
A hozzászólás:
 |
ZsB
2004-01-01 18:13:01
|
68
|
A közgazdaságtudományban pl. nincs ilyen szereposztás, ott nem válik el az oktató a kutatótól, ezeket a szerepeket általában párhuzamosan viszik vagy időszakonként váltogatják; tehát jellemző, hogy a tudós egyúttal tanár is.
Ez nem igaz. Az oktató-kutató kapcsolat nem szimmetrikus, az oktatónak egyben kutatónak is kell lennie (különben nem lenne mit tanítania), a kutatónak azonban nem kell oktatnia. Ráadásul annak a "tanításnak" (azaz a felső fokú oktatásnak) az égvilágon semmi köze sincs ahhoz a "tanításhoz", amit nyelvművelésnek neveznek. Utóbbi normaterjesztés általános, "össznépi" szinten, ráadásul általános "ismeretanyagé", az oktatás meg értelmiségiképzés, és szigorúan az oktató szűk szakterületére, szakterületeire szorítkozik. Előbbi ráadásul megőrző (konzervatív) szándékú, útóbbi épp ellenkezőleg, arra törekszik, hogy a tanítvány képes legyen továbblépni. Az egyik alkalmazkodást vár, a másik ellenkezőleg, kreativitást.
mintha lenne egy arisztokratikus nyelvészcsoport, amely kutat és tudományosan megalapoz és egy kicsit lenézi azokat a kollégákat, akik megpróbálják az eredményeket, egyszerű nyelvre lefordítva, az átlagembernek elmagyarázni
Fordítva van! A norma nem terjesztése cseppet sem arisztokratikus, ellenkezőleg, meglehetősen "szerény" álláspont. Az arisztokratikus megközelítés éppen az "én tudom, mi a jó, és meg is mondaom nektek, tudatlanoknak". És itt jöhetne (százhuszonhatodszor), hogy nem az a baj, hogy valakinek határozott véleménye van, mi a jó (normája van), és azt terjeszti, ez mindenkinek joga. Az a baj, hogy ezt tudománynak hiszi (vagy állítja), és ezt a téves tételt bunkóként alkalmazza. |
|
Előzmény:
 |
Tecs
2004-01-01 13:42:35
|
67
|
Értem, hogy a nyelvészek nem illetékesek nyelvi jelenségek megítélésében.
"Az ismeretterjesztő hajlam a tudósoknál előnyös és dícséretes, de nem kötelezhetők erre a tevékenységre. Ez a tanár hivatása, őt erre képezik ki, neki ez a dolga. Persze, a tanár lehet egyúttal tudós és viszont, azonban ez akkor is két szerep."
Sokszor leírtam már, hogy távol állok a nyelvtudománytól, ezért elfogadom, amit írsz. A közgazdaságtudományban pl. nincs ilyen szereposztás, ott nem válik el az oktató a kutatótól, ezeket a szerepeket általában párhuzamosan viszik vagy időszakonként váltogatják; tehát jellemző, hogy a tudós egyúttal tanár is. Természetesen senki nem kötelezhető olyanra, ami nincs a munkaköri leírásában, mégis azt gondolom, hogy van erkölcsi kötelesség is. A milliárdos sem kötelezhető adakozásra, de jobb olyan országban élni, ahol azt mégis feladatuknak érzik a gazdagok. New York-i múzeumok előcsarnokaiban tanulságos olvasmány a támogatók névsora.
"Tehát a nyelvművelés, az ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása nem a nyelvész dolga."
Megértettem, hogy a nyelvész nem automatikusan tanár és ha mégis az is, akkor élesen elválasztja magában a két szerepkört és nyelvészi minőségében elhárítja a nyelvhelyességre vonatkozó kérdéseket. Nádasdy példája azt mutatja, hogy az ilyen nyelvész tanári minőségében sem tesz másként.
Azt gyanítom, hogy igazából itt álproblémáról van szó. Még a XIX. században létrejött egy olyan irányzat, hogy a nyelvet művelni, nyesegetni, alakítani, gyomlálni, stb. kell és a mai nyelvészek még mindig ezzel a fantommal harcolnak, ráadásul a legkevésbé hatékony módon, a hallgatás fegyverével.
Ha túllépünk olyan formaságokon, hogy tulajdonképpen - a tanárokon kívül - nem kötelezhető senki buta kérdések megválaszolására, eddig semmilyen megalapozott érvet nem olvastam, amely indokolná a válaszadás előli kitérést.
Szerintem megalapozatlan érv, hogy a nyelvész a személyes véleménye kimondásával, génmanipulátorhoz hasonlatosan, beavatkozna a természet normális működésébe. Ha elmondja a véleményét - hogy pl. a suksükölés nem hiba, hanem egy természetes jelenség, viszont a köznyelv nem ezt használja - az miért beavatkozás? Mi itt a Magyarulezben manipuláljuk, eltorzítjuk a magyar nyelvet, amikor véleményt mondunk valamiről?
Talán az a hiba, hogy a nyelvészek maguk becsülik túl saját jelentőségüket. Mint a profi bokszoló, aki a tudományát csak a ringben használhatja, mert máshol túl veszélyes lenne. Aztán egyszer megkéri egy öreg néni, hogy segítsen már a szatyrát vinni, de a bokszoló máris hárít: az túl kockázatos, mert ha az ő erejével egyszer meglódítja azt a súlyt...
"A norma terén a nyelvész dolga a tudományos megalapozás, de nem a terjesztés és a magyarázat. Ez utóbbi a nyelvművelőre hárul."
Azt hiszem, itt harap a kígyó a saját farkába. Kizárólag a Magyarulezből informálódom, de ez alapján úgy tűnik, mintha lenne egy arisztokratikus nyelvészcsoport, amely kutat és tudományosan megalapoz és egy kicsit lenézi
azokat a kollégákat, akik megpróbálják az eredményeket, egyszerű nyelvre lefordítva, az átlagembernek elmagyarázni. Az utóbbiak ráadásul még személyes véleményüket is el merik mondani, ha egy-egy nyelvi jelenségről megkérdezik őket.
Nekem személy szerint a második fajta nyelvész a szimpatikus - nem mintha a szimpátiámnak bármiféle jelentősége volna. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|