|
|
 |
Szegedi Béla
2004-01-01 21:31:56
|
70
|
Kedves Tecs,
nagyon örülök a hozzászólásodnak, mert leírtad a lényeget:
>> Ha [egy nyelvész] elmondja a véleményét - hogy pl. a suksükölés nem hiba, hanem egy természetes jelenség, viszont a köznyelv nem ezt használja - az miért beavatkozás? <<
Hiszen egészen pontosan ezt a fajta hozzáállást szorgalmazzák az ún. antinyelvművelők! Szó nincs szemérmes hallgatásról, ahogy véled: természetesen a nyelvészek is tisztában vannak azzal, hogy vannak társadalmilag elfogadott és társadalmilag elítélt nyelvváltozatok, és eszük ágában sincs ezt eltitkolni a beszédközösség elől. Csak a tálalás módjában szorgalmaznak változtatást! A hagyományos nyelvművelés a művelt nyelvi norma használatát (vagy pl. az idegen szavak kerülését) erkölcsi és hazafias kötelességnek tartotta. Az antinyelvművelők csak ezt ítélik el, mivel 1) tudománytalan 2) erősíti a társadalmi előítéleteket. Föl lehet, és föl is kell hívni az iskolákban a figyelmet arra, hogy aki suksüköl, az az életben hátrányos megítélésre számíthat, de arra még fontosabb fölhívni a figyelmet, hogy a beszédközösség ilyen előítéletei meglehetősen irracionálisak, méltatlanok, és inkább az lenne mindenkinek erkölcsi kötelessége, hogy ezek ellen tegyen, amennyit tud.
>> Szerintem megalapozatlan érv, hogy a nyelvész a személyes véleménye kimondásával, génmanipulátorhoz hasonlatosan, beavatkozna a természet normális működésébe. <<
Átfutottam a hozzászólásokat, de nem találtam ilyen érvet, de ha lett volna is, rossz érv lenne: nincs ilyen „axiómája” a modern nyelvészetnek, hogy nem szabad beavatkozni. Éppenhogy be lehet avatkozni, a nyelvészek ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a nyelvre a beavatkozási szándékok nemigen hatnak. A nyelv nem olyan, mint a természet: nem nagyon árthat neki a beavatkozás. A nyelvészek ezért nem féltik a nyelvet, és ha néha szót is emelnek valamely beavatkozási szándék (pl. a felirattörvény) ellen, akkor azt nem a nyelv, hanem a beszélők jogainak védelmében teszik (és állásfoglalásuk innentől politika, de hát valahol minden tudomány találkozik a politikával, atombombát sem lehet úgy építeni, hogy ne hozzunk közben politikai döntéseket).
>> Megértettem, hogy a nyelvész nem automatikusan tanár és ha mégis az is, akkor élesen elválasztja magában a két szerepkört és nyelvészi minőségében elhárítja a nyelvhelyességre vonatkozó kérdéseket. Nádasdy példája azt mutatja, hogy az ilyen nyelvész tanári minőségében sem tesz másként. <<
Nádasdy nyelvművelő tevékenysége a hagyományos nyelvművelést igyekszik kiegészíteni azzal, ami hiányzik belőle. Úttörő és meglehetősen háládatlan feladatot vállalt: évszázados előítéleteket és értékeket kell megkérdőjeleznie. Az, hogy a suksükölést a többség elítéli -- a régi nyelvművelők harcos közreműködésének köszönhetően -- közhely, Nádasdynak fölösleges lenne emellett érvelnie. Ő azt mondja el, amit a régi nyelvművelők nem: fölhívja a figyelmet a beszélők jogaira, és az irracionalizmusra. És közben azt is igyekszik tudatosítani, amiről Ádám írt: hogy a normát időnként célszerű hozzáigazítani az időközben megváltozott gyakorlathoz. Ebben néha talán nagyon markáns és polgárpukkasztó a hozzáállása. Talán ezért látod a tanári munkáját egyoldalúnak.
Szegedi Béla
|
|
 |
Kis Ádám
2004-01-01 18:37:42
|
69
|
Kedves Tecs!
1. Nem tudom, honnan veszed, hogy a közgazdaságtudományban minden kutató egyúttal ismeretterjesztő is.. Szerintem a gazdaság területén az ismeretterjesztés mind a megnyilvánulások számát, mind azok hatékonyságát tekintve messze elmarad a nyelvészetétől. Hol vannak olyan közismert gazdasági ismeretterjesztők, mint Balassa, Lőrincze, Fábián, Grétsy, és hogy az ellentábort is nézzük, Nádasdy, Kenesei? Hol jelent meg annyi népszerűzítő könyv, cikk gazdasági témákról, mint nyelviekről? Tőlem nem áll messze a közgazdaságtudomány sem, de Liska óta csak egyetlen, a nyelvi ismeretterjesztéshez mérhető közgazdasági ismeretterjesztő megnyilvánulást olvastam, Bokros 130 pontját(függetlenül annak szakmai megítélésétől).
2. Mit gondolsz, miért van a Nyelvtudományi Intézetnek Nyelvművelő Osztálya és közönségszolgálata? Ha a nyelvészek általában a közönségkapcsolattal foglalkoznának, mikor érnének rá a saját munkájukat végezni. Hogy lehetne például egyszer végre befejezni a magyar nyelv nagyszótárát (nem kevés nyelvész dolgozik rajta a 19. század vége óta!), hogyan lenne magyar helyesírás-ellenőrző program és még egy csomó dolog, amin a nyelvész-kutatók dolgozznak, ha mindegyiknek kötelessége lenne, hogy a középiskolai magyartanárok helyett a magyar nyelv alapismereteit terjesszék. Még a kifejezetten ismerettejesztő célú művek létrehozása (pl. a 2003-ban megjelent két frazeológiai szótáré) is olyan munka, amelynek végzőinek nemhogy nem kötelessége a közönségkapcsolat, hanem kifejezetten káros lenne, ha foglalkoznának vele.
Hogy érted azt, hogy az ismeretterjesztés – bármilyen területen ¬ erkölcsi kötelesség? Különösen annak fényében, hogy különleges képesség is kell hozzá. Olvastad te például Neumann János ismeretterjesztő műveit? Ne haragudj, de ez az állításod teljességgel elfogadhatatlan.
3. Mit jelent az, hogy van egy arisztokratikus nyelvészréteg, aki nem hajlandó a nyelvműveléssel foglalkozni? Például Nádasdy egyszemélyben nyelvész és nyelvművelő. Nyelvészként a fonológiát kutatja, nyelvművelőként pedig emészthető formában (ha te nem tartod annak, az nem feltétlenül Nádasdy hibája, az ismeretterjesztő írásait általában senki nem tartja nehéznek, érthetetlennek) megírja a közönségnek azt, amit a nyelvről tud. Tehát ő nappal arisztokrata, munkaidő után pedig demokrata?
4. A nyelvi ismeretterjesztés nem azonos a minősítéssel, annak ellenére sem, hogy a közönség egy részének az az igénye, hogy a nyelvművelő mindenképpen bíráljon. Nézzük meg ezt egy kicsit részletesebben:
Írod: "Ha elmondja a véleményét ¬ hogy pl. a suksükölés nem hiba, hanem egy természetes jelenség, viszont a köznyelv nem ezt használja - az miért beavatkozás? "
A nyelvészek nemigen foglalkoznának a suksükölés kérdésével, ha nem állítanák egyes nyelvművelők, hogy ez durva hiba. Bizonyára lenne nyelvész, aki megpróbálná kikutatni, hogy mi ennek a jelenségnek az oka.
Hadd hívjam fel a figyelmedet arra, hogy a suksükölők nem totálisan szúrják el a felszólító módú igealakot, hanem csak az igék egy szűk körénél. Tehát nem az igeragozással van gondjuk, hanem bizonyos igetövekkel (amelyekben -t, illetve -szt van). Hogy miért, az érdekes, kutatható és bizonyára foglalkozik is valaki a kutatásával. A nyelvművelők egy része valamikor azonban stigmatizálta ezt a hibát a műveletlenség emblémájaként (emlékszel a futballkapusra a reklámban!). Az igazságosság kedvéért itt körültekintőnek kell tekinteni a máshol bírál Nyelvművelő kéziszótárat, amely rámutat például a suksükölés nyelvjárási hátterére, és ezesetben nem ír „durva hibáról”, hanem inkább a kétféle igealak megkülönböztetésének fenntartása érdekében tartja kerülendőnek a használatátát. Ezzel kapcsolatban azonban azt is meg kell jegyezni, hogy van a magyar igéknek olyan csoportja is, ahol a kijelentő és a feleszólító módú ragozás egybeesik (pl. ahol a tőben -s van), és ez nem jelent megértési problémát, tehát a megkülönbözhetőség fenntartása inkább esztétikai, semmint megértési szükséglet.
A suksük a nyelvhasználat egy létező alternatívája, és mint ilyen, még az sem zárható ki, hogy szélesebb körben elterjed, és beépül a normába. És akkor már a nyelvművelő sem fogja hibásnak tartani.
Ennek a történetnek az a lényege, hogy a nyelvművelő megpróbál beleavatkozni a nyelv alakulásába, és a nyelvész azt mondja neki, hogy ne tegye. Hogy miért? Erre is van példa a Nyelvművelő kéziszótárban. A -tatik, -tetik stb. kapcsán olvashatjuk, hogy „A -tatik, -tetik képzős igealakok eltűnésébern szerepet játszott az a nem teljesen jogosult nyelvjelyességi, kül. iskolai hibáztatás, amely a szenv. ragozást idsz.-nek (idegenszerűnek – K.Á.), a lat. v. a ném. passzívum szolgai utánzásának minősítette, s emiatt gúnyolta, sőt tiltotta („tatik, tetik a magyarban nem használtatik”). Pedig a szenv. ragozás természetesen belső fejleménye volt ny.-ünknek, nem id. hatásra keletkezett...
A nyelvészek ellenérzése nem az egész nyelvművelést érinti, hanem annak a negatív változatát.
Sietek megmagyarázni, hogy a negatív szót ezesetben nem értékminősítésként használtam.
Pozitív nyelvművelőnek azt tartom, aki létrehoz valami (például helyesírási, terminológiai, nyelvjárási, kétnyelvű, nyelvleírási stb. szótárat, nyelvi réteg leírását, etimológiát, de ide tartoznak a nyelvet alkotó módon kezelni képes írók is). Nem ismerek olyan nyelvészt, aki ezt a fajta nyelvművelő tevékenységet bírálná, még akkor sem, ha a létrehozott produkció bírálható is.
Negatív nyelvművelésnek azt tartom, amelyik a nyelvhasználatban keresi a hibákat, és azokat teszi bírálat tárgyává. Ez nagyon nehéz és kétséges dolog. Jellemző, hogy igen-igen sokszor lehet találkozni azzal a jelenséggel, hogy a hivatásos nyelvművelő türelemre inti a hozzá bírálatért fordulókat, és figyelmezteti az illetőt arra, hogy ne a nyelvérzéke alapján ítélkezzék. Emellett arra is szokás felhívni a figyelmet, hogy a kipécézett jelenség többnyire csak itt és most kárhoztatható, dehát erről írt Gombocz is.
Ha szabad, néhány szót a Magyarulezt érő erkölcsi alapú kritikáról. A Magyarulezt annak idején az Internettoban azért hozták létre, mert a kezdeti „ömlesztett” vitákban jól elkülönülő csoportot alkottak a nyelvi témák. Hogy miért adták neki a „Nyelvművelő topic” nevet, arról az akkori felelősöket kellene megkérdezni: a résztvevők általában kezdettől fogva nem nyelvművelő rovatnak szánták, és néhány periódustól eltekintve – sajnos szűk körben és kissé belterjesen – inkább „vájtfülő” nyelvi problémák megvitatásával és kuriózumnak nevezhető dolgokkal foglalkoztunk (pl. etimológia). Szeretném hangsúlyozni, hogy az őstagok közül senki nem kapott felkérést sem a résztételre, sem szolgáltatásra, leszámítva azt, hogy amikor az Index fórumainak moderálása megindult, néhányunkat felkértek moderátornak, de visszautasítottuk (a Magyarulez a mai napig moderálatlan topik). Ennek ellenére szolgáltatunk is: ha jól emlékszem, 1998 körül magam is indítottam nyelvi ismeretterjesztő sorozatot, főleg LvT révén virágzik a névetimológia-szolgáltatás, rumci minden helyesírási kérdést megválaszol, magam terminológiai kérdéseket szoktam felvetni, és használom is az itt kapott tippeket. Ezek alapján kissé különösnek tartom, hogy erkölcsi korholásban kell részesülnünk részedről, mert bizonyos nyelvművelő irányzatot nem kedvelünk, és nem követünk.
Kis Ádám
|
|
 |
ZsB
2004-01-01 18:13:01
|
68
|
A közgazdaságtudományban pl. nincs ilyen szereposztás, ott nem válik el az oktató a kutatótól, ezeket a szerepeket általában párhuzamosan viszik vagy időszakonként váltogatják; tehát jellemző, hogy a tudós egyúttal tanár is.
Ez nem igaz. Az oktató-kutató kapcsolat nem szimmetrikus, az oktatónak egyben kutatónak is kell lennie (különben nem lenne mit tanítania), a kutatónak azonban nem kell oktatnia. Ráadásul annak a "tanításnak" (azaz a felső fokú oktatásnak) az égvilágon semmi köze sincs ahhoz a "tanításhoz", amit nyelvművelésnek neveznek. Utóbbi normaterjesztés általános, "össznépi" szinten, ráadásul általános "ismeretanyagé", az oktatás meg értelmiségiképzés, és szigorúan az oktató szűk szakterületére, szakterületeire szorítkozik. Előbbi ráadásul megőrző (konzervatív) szándékú, útóbbi épp ellenkezőleg, arra törekszik, hogy a tanítvány képes legyen továbblépni. Az egyik alkalmazkodást vár, a másik ellenkezőleg, kreativitást.
mintha lenne egy arisztokratikus nyelvészcsoport, amely kutat és tudományosan megalapoz és egy kicsit lenézi azokat a kollégákat, akik megpróbálják az eredményeket, egyszerű nyelvre lefordítva, az átlagembernek elmagyarázni
Fordítva van! A norma nem terjesztése cseppet sem arisztokratikus, ellenkezőleg, meglehetősen "szerény" álláspont. Az arisztokratikus megközelítés éppen az "én tudom, mi a jó, és meg is mondaom nektek, tudatlanoknak". És itt jöhetne (százhuszonhatodszor), hogy nem az a baj, hogy valakinek határozott véleménye van, mi a jó (normája van), és azt terjeszti, ez mindenkinek joga. Az a baj, hogy ezt tudománynak hiszi (vagy állítja), és ezt a téves tételt bunkóként alkalmazza. |
|
A hozzászólás:
 |
Tecs
2004-01-01 13:42:35
|
67
|
Értem, hogy a nyelvészek nem illetékesek nyelvi jelenségek megítélésében.
"Az ismeretterjesztő hajlam a tudósoknál előnyös és dícséretes, de nem kötelezhetők erre a tevékenységre. Ez a tanár hivatása, őt erre képezik ki, neki ez a dolga. Persze, a tanár lehet egyúttal tudós és viszont, azonban ez akkor is két szerep."
Sokszor leírtam már, hogy távol állok a nyelvtudománytól, ezért elfogadom, amit írsz. A közgazdaságtudományban pl. nincs ilyen szereposztás, ott nem válik el az oktató a kutatótól, ezeket a szerepeket általában párhuzamosan viszik vagy időszakonként váltogatják; tehát jellemző, hogy a tudós egyúttal tanár is. Természetesen senki nem kötelezhető olyanra, ami nincs a munkaköri leírásában, mégis azt gondolom, hogy van erkölcsi kötelesség is. A milliárdos sem kötelezhető adakozásra, de jobb olyan országban élni, ahol azt mégis feladatuknak érzik a gazdagok. New York-i múzeumok előcsarnokaiban tanulságos olvasmány a támogatók névsora.
"Tehát a nyelvművelés, az ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása nem a nyelvész dolga."
Megértettem, hogy a nyelvész nem automatikusan tanár és ha mégis az is, akkor élesen elválasztja magában a két szerepkört és nyelvészi minőségében elhárítja a nyelvhelyességre vonatkozó kérdéseket. Nádasdy példája azt mutatja, hogy az ilyen nyelvész tanári minőségében sem tesz másként.
Azt gyanítom, hogy igazából itt álproblémáról van szó. Még a XIX. században létrejött egy olyan irányzat, hogy a nyelvet művelni, nyesegetni, alakítani, gyomlálni, stb. kell és a mai nyelvészek még mindig ezzel a fantommal harcolnak, ráadásul a legkevésbé hatékony módon, a hallgatás fegyverével.
Ha túllépünk olyan formaságokon, hogy tulajdonképpen - a tanárokon kívül - nem kötelezhető senki buta kérdések megválaszolására, eddig semmilyen megalapozott érvet nem olvastam, amely indokolná a válaszadás előli kitérést.
Szerintem megalapozatlan érv, hogy a nyelvész a személyes véleménye kimondásával, génmanipulátorhoz hasonlatosan, beavatkozna a természet normális működésébe. Ha elmondja a véleményét - hogy pl. a suksükölés nem hiba, hanem egy természetes jelenség, viszont a köznyelv nem ezt használja - az miért beavatkozás? Mi itt a Magyarulezben manipuláljuk, eltorzítjuk a magyar nyelvet, amikor véleményt mondunk valamiről?
Talán az a hiba, hogy a nyelvészek maguk becsülik túl saját jelentőségüket. Mint a profi bokszoló, aki a tudományát csak a ringben használhatja, mert máshol túl veszélyes lenne. Aztán egyszer megkéri egy öreg néni, hogy segítsen már a szatyrát vinni, de a bokszoló máris hárít: az túl kockázatos, mert ha az ő erejével egyszer meglódítja azt a súlyt...
"A norma terén a nyelvész dolga a tudományos megalapozás, de nem a terjesztés és a magyarázat. Ez utóbbi a nyelvművelőre hárul."
Azt hiszem, itt harap a kígyó a saját farkába. Kizárólag a Magyarulezből informálódom, de ez alapján úgy tűnik, mintha lenne egy arisztokratikus nyelvészcsoport, amely kutat és tudományosan megalapoz és egy kicsit lenézi
azokat a kollégákat, akik megpróbálják az eredményeket, egyszerű nyelvre lefordítva, az átlagembernek elmagyarázni. Az utóbbiak ráadásul még személyes véleményüket is el merik mondani, ha egy-egy nyelvi jelenségről megkérdezik őket.
Nekem személy szerint a második fajta nyelvész a szimpatikus - nem mintha a szimpátiámnak bármiféle jelentősége volna. |
|
Előzmény:
 |
Kis Ádám
2003-12-31 15:00:38
|
66
|
Kedves Tecs!
Az a szolgálat, amelyet a nyelvészektől vársz, azoknak nem kötelessége. A szakemberektől általános felkészültséget vársz el. A példádnál maradva, ha a sebészt kérdezed a szőke nők értékeléséről, hibát követsz el, mert a sebész egyáltalán nem illetékes a válaszadásra.
A nyelvművelőnek feladott kérdésekre a nyelvészek általában azért nem illetékesek válaszolni, mert nekik is megvan a maguk szűkebb szakterülete. Például, a sokat emlegetett Nádasdy Ádám fonológus, így ő szakmai értelemben a fonológia kérdéseiben illetékes. Persze, tájékozott még egy sor más nyelvészeti résztudományban és segédtudományban, de nem mindben. (Mondjuk az előadása azért kárhoztatható kissé, mert ő hajlamos arra, hogy kizárja a nyelvtudományból – de nem a tudományból általában! – azokat az ismeretirányokat, amelyek őt nem érdeklik, például a pszicholingvisztikát vagy a szociolingvisztikát).
Az ismeretterjesztő hajlam a tudósoknál előnyös és dícséretes, de nem kötelezhetők erre a tevékenységre. Ez a tanár hivatása, őt erre képezik ki, neki ez a dolga. Persze, a tanár lehet egyúttal tudós és viszont, azonban ez akkor is két szerep.
Miért is illetéktelen a nyelvtudós a nyelvhelyesség kérdéseiben? Erre nagyon pontosan válaszol Gombocz Zoltán (http://dragon.unideb.hu/~tkis/gombocz.htm), akiről aztán igazán nem lehet állítani, hogy liberális, vagy valamelyik politikai tábor elkötelezettje. (Múltkor észrevettem, hogy Gombocz neve nem váltotta ki a kellő hatást. Életrajza itt olvasható: http://www.bibl.u-szeged.hu/ligeti/gombocz.hu.utf8.html. Ő nagyjából az a magyar nyelvtudományban, mit Eötvös Loránt a természettudományban.)
Most idézek tőle:
Mondják... "A nyelv fejlődéstörvényeit a nyelvész ismeri legjobban, tehát a nyelvész a nyelvhelyesség hivatott őre. Ezt a szerepet a nyelvész, illetéktelensége teljes tudatában, tisztelettel elhárítja magától. A nyelvtörvények nem apriori, hanem tapasztalati törvények: a nyelvtörténet tényeiből vonjuk el őket. Hogyan lehetne az ilyen tapasztalati törvényt a nyelvi tények megítélésében normaképen alkalmazni? És másodszor a nyelvtudomány tapasztalati törvényei nem végérvényesek; a tudomány fejlődésével együtt változnak. Ami a mai ismereteink mellett helytelennek látszik, lehet, hogy holnap helyesnek bizonyul és megfordítva..." ((kiemelések tőlem, K.Á.)
Tehát a nyelvművelés, az ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása nem a nyelvész dolga.
Sajnálatos, hogy ezt általában azonnal értékrendnek tekintik.
Antal László annak idején azt mondta, hogy nem szereti a kitűnő tanulókat: az ő ideálja az a hallgató, aki a tárgyak többségén épp csak átmegy, de van egy téma, amelyben többet tud, mint a professzora. Ez tipikusan tudósi, kutatói álláspont.
A tanár, a hivatásos nyelvművelő nem ilyen. Tőle univerzális tudás várható el. Tudása nem alacsonyabb rendű, mint a nyelvészé, de más célú, másfajta struktúrájú. Az ilyen szakember ezer témában sokkal többet tud, mint a tudósok általában – de a tudósé az ezeregyedik.
És körülbelül itt kezdődik a probléma: a neylvművelők nemcsak a tudósok által bebizonyított tényeket interpretálják a közönségnek.
A példa kedvéért vegyük kézbe a Nyelvművelő Kézikönyvet. A 182. oldalon a feltételes mód ragozási kérdéseit ismerteti.
„1. Az alanyi ragozás jelen idő e.sz. 1. személyben nincs illeszkedés: (én) fáznék, bocsátanék, húznék. A -nák told. (én) fáznák stb. igen durva hiba!”
Igen, ezt tudjuk, tanultuk az iskolában. De arról még nem hallottunk, hogy miért. Miért durva, miért hiba. Azt kell mondanom, hogy szájhagyomány alapján. Az élet számos területén vannak olyan normák, amelyek oka a múlt ködébe vész, és ez önmagában még nem baj (Tradísn, énekli Tevje), de nem kellene tudománynak tekinteni.
A nákoláshoz hasonlóan gyenge a tudományos bázisa a suksük elítélésének is: ettől még nem kell helyesnek tartani, csak ne mondjuk azt, hogy az ítéletnek tudományos alapja van.
Más részről, ha azt tapasztaljuk, hogy a nyelvhasználók gyakran megszegik a normát, nem igazán jó, ha a tömeg műveletlenségén háborgunk: tisztességesebb elmorfondírozni azon, nincs-e baj a normával. Erre a nem-e alakot tartom jó példának (az –e szócska alkalmazási szabálya megszegésének többi esetétől leválasztva).
Összefoglalva: a dolgokat helyükön kell értékelni.
Más a nyelvész dolga és más a nyelvművelőé (még akkor is, ha egy személyben egyesül a kettő, mint pl. Nádasdyéban).
A norma terén a nyelvész dolga a tudományos megalapozás, de nem a terjesztés és a magyarázat. Ez utóbbi a nyelvművelőre hárul.
A nyelvművelő feladata fontos és hasznos, de nem tudomány. Ettől függetlenül a tudományosság a nyelvművelőtől is elvárható (pl. csínján kell bánni az olyan típusú ítéletekkel, mint amilyent a nákolásról olvastunk.)
Kis Ádám |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|