Keresés

Részletes keresés

wipala Creative Commons License 2003-12-16 17:25:30 101
Pszichoterápia? Mármint olyan pszichiáter, aki nemcsak felírja a gyógyszert, hanem kezelni is próbál? Ja, eljutottam egyhez. Még nem voltam sokszor nála, de eléggé bizonytalan vagyok vele kapcsolatban. Meghallgat és bólogat. Néha feltesz egy-két kérdést. Eddig többnyire én panaszkodtam. Elmondtam az életem. Nem lettem jobban tőle. Fiatal, szerintem tapasztalatlan. Úgy tűnik, várja a gyógyszer hatását. Én is. Erről a xanax sr-ről például neki kellett volna felvilágosítást adnia, hiszen beszéltem neki arról, hogy egyre emelnem kell az adagot, és nem sokat segít. Hogy félek az addikciótól meg a toleranciától, pedig a xanaxról igen nehéz leszokni. Azt pedig honnan tudjam én, hogy milyen egyéb bogyók léteznek. Úgy döntöttem, megvárom a következő alkalmat, és ha nem kezdi el a „terápiát”, nézek egy másikat. Ez ügyben tehát szívesen várok ajánlásokat, hova mehetnék, akár mélben is.

Lehet, hogy nem jól fejeztem ki magamat, inkább azt akartam mondani, hogy nemcsak a vércukorszintről van szó, hanem az elégtelen táplálkozásról is. Azóta, hogy találkoztam a belgyógyásszal, odafigyelek a kajálásra, rendszerszerűen eszem, és híztam vagy öt kilót. Meg belekezdtem afféle sportolásba: szobabicikli, evezőpad, súlyzózás. Soha még ennyit nem figyeltem magamra. Tulajdonképpen azt mondhatnám, hogy már nem annyira a rosszullétektől félek, sőt, azoktól szinte egyáltalán nem. Csak az elhúzódó orvoshoz járkálás és rossz mentális állapot miatt belekerültem egyfajta „mélyvölgybe”. Nem is tudnám máshoz hasonlítani. Talán megszoktam a szorongást, a félelem a rosszullétektől áttevődött a pániktól és a pánikrohamoktól való félelemre. Ezért vagyok szinte képtelen arra, hogy elinduljak otthonról. Sokszor érzem úgy, hogy talán nem lennék képes beszámíthatóan viselkedni, például ha a villamos megáll a pirosnál egy szorongásrohamom közepén, ütni kezdeném az ajtót, hogy engedjenek ki, és mindenki bolondnak nézne... Vagy ha épp hozzám beszél a főnököm, és érzem, hogy itt van, rám jött, hogyan meneküljek ki a helyzetből a szövegelés közepén? Néha már pusztán attól rosszul érzem magam, hogy erre gondolok. És itt van ez a hülye fej- és kézremegés. Bármennyi nyugtató van bennem, ha épp mindenki rám figyel, elkezdek remegni, mégpedig jól látható módon. Ez már évekkel ezelőtt kezdődött, talán ez volt az első jel, hogy nincs minden rendben. A múltkor, amikor születésnap alkalmából felköszöntöttek a munkatársaim, képtelen voltam a számhoz emelni a poharat, és megpróbáltam a nyakamhoz támasztani a kezem, mintegy észrevétlenül, hogy elkerüljem a hirtelen fejrángást. Szóval, nehéz problémák ezek, de gondolom, nem vagyok velük itt egyedül.

A hozzászólás:
azzo Creative Commons License 2003-12-16 10:50:45 100
Az sr a retard (elhúzódó hatású) változat. A diéta nem súlycsökkentésre irányulna, hanem egy viszonylag állandó, nem ugráló vércukorszint elérésére. De valószínűleg a belgyógyász jobban tudja, hallgass rá.
A 4 megállóhoz gratulálok,tényleg szép teljesítmény. Az jó, hogy nem hagyod magad egy szörnyű fóbiába süppedni.
Legjobbakat:-)

(Pszichoterápia igénybevételén gondolkodtál már?)

Előzmény:
wipala Creative Commons License 2003-12-16 08:24:43 99
Köszi a biztatást. Sajna nem tudom, milyen diétával próbálkozhatnék. A belgyógyász, akihez elmentem (itt jegyzem meg: tb-s kezelés sux) és aki nem sajnálta a fáradságot, hogy ezt cukorterheléssel kiderítse, épp arra biztatott, hogy egyek. Saját értékeimen láttam, hogy zuhan két óra alatt igen magas szintről a vércukorszint a normál érték alá. Amikor elmentem hozzá, 47 kiló voltam (28 éves vagyok), és nem volt nehéz magamnak rájönnöm, hogy a probléma forrása az addigi életmódom volt. Mindig is keveset ettem, és akkor, amikor a gyomrom már fenyegetőzött. Ennek az oka az, hogy három évig egy igen stresszes munkahelyen dolgoztam, és hozzászoktam ahhoz, ami ezzel jár: idegesség, cigi- és kávéhegyek, állandó rohanás, nemegyszer késő délután jutott eszembe, hogy egyek valamit, először aznap. Aztán jött néhány hónap munkanélküliség, munkakeresés, közben vizsgák, majd fél évnyi még stresszesebb meló, ami azt hiszem, feltette az i-re a pontot. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy pánikbetegség nem alakul ki a kiegyensúlyozott embereknél, csak azoknál, akik előtte erős idegi terhelés alatt álltak. Mai eszemmel sokkal több mindenre odafigyelnék, ha visszaforgathatnám az idő kerekét... Sajnos nem tudtam, mi lesz belőle. Most minden erőmmel arra koncentrálok, hogy valahogy kimásszak ebből.
Egyébként sikerélményeim is vannak: tegnap, több mint két hét után, négy egész megállót utaztam metróval! A leggyűlöltebb közlekedési eszközzel, a délutáni legforgalmasabb tömegben! És sikerült megállni, hogy ne gondoljak arra, hogy mi lesz, ha rám jön a roham két megálló közt, hogyan tudom kivárni, míg megáll a jármű, hogyan jutok ki az ajtón, fel a mozgólépcsőn... stb. OK, gondolatstop!
Egyébként én a Zolofttal kapcsolatban kétségtelenül hiszem, hogy olyan, mint a rabbis vicc az állatokkal. Btw, mi az a xanax sr?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!