Keresés

Részletes keresés

azzo Creative Commons License 2003-12-16 00:25:30 98
Bíztatásképpen: nekem néhány évvel ezelőtt nagyon bevált a Zoloft. Két napig majd meghaltam, menten el is kocogtam az orvoshoz és mondtam, hogy nem lesz ez így jó. Az addigi natúr xanax adagomat egy kis xanax sr-rel megtámogatta,és viszonylag gyorsan rendeződtek a dolgok. Ha gondjaid voltak a vércukroddal , talán valami diétaszerűséget is kipróbálhatnál.Anno kétségbeesetten olvasgattam a "Csak semmi pánik!" című könyvet, ott elég nagy jelentőséget tulajdonítottak a vércukorproblémáknak. Én pedig jól elhittem:-) Nem tudom, van-e benne valami, de legalább az ilyen kis hülyeségek elfoglaltak.
A hozzászólás:
wipala Creative Commons License 2003-12-10 11:59:54 90
Üdv. mindenkinek.
Egy ideje nézegetem ezt a topikot, meg a párját, gondoltam, most már írok is bele. Több mint fél éve vagyok pánikbeteg és agorafóbiás. Nyár elején kezdődött, szervezeti problémák hozták elő (többször rosszul lettem, egyszer el is ájultam), és hirtelen elkezdtem félni ezektől a helyzetektől. Alig pár nap alatt egyszer csak képtelen voltam elindulni itthonról, ha muszáj volt, rettegéssel töltött el a tömegközlekedés, a sorbanállás stb. (több hülye helyzet is előfordult: boltból kirohanás, járművek pánikszerű elhagyása...) Szóval a klasszikus tünetek. Eleinte jobban tűrtem, pedig tudtam, hogy ez pánikbetegség (bizonyos jelekből már évekkel ezelőtt tudtam, hogy amolyan „szociális fóbiás” vagyok, utálom a tömeget, a közlekedést, otthonülő vagyok, izgultam a mások előtti szerepléstől, képtelen vagyok kapcsolatot teremteni, kommunikálni stb.). Hülye voltam, hogy nem fordultam azonnal pszichiáterhez, csak kivizsgálásra mentem el, hogy kiderüljön, mi okozza a rosszulléteket. Több hónap után aztán végre rájöttek, hogy ingadozó a vércukorszintem, és állandóan zabálnom kell, hogy szinten tartsam. Xanaxot szedtem addig is (0,25), voltak jobb napjaim, voltak rosszabbak. Persze eleinte megkönnyebbültem, hogy végre kiderült, mi a nyavalyám van, mert azt hittem, a félelem ezzel elmúlik. Nem múlt el.

Nemrég végre rászántam magam, hogy elmegyek pszichiáterhez, mert egyre rosszabb lett minden. Reggelenként hányinger, öklendezés, úgy érzem magam, mintha az egész testem egy nagy gyomor lenne, amely állandóan remeg. Rengeteget hiányzok a munkahelyemről, mert egyszerűen képtelen vagyok elindulni itthonról. Bár rugalmas a munkaidőm, de félek attól is, hogy egy idő után megkérdezik, mi bajom van. Nem akarom nekik elmondani. Úgyis épp elég erőfeszítésembe került, hogy a családomnak és a barátomnak elmagyarázzam, mi van velem. Nem is értették meg teljesen, máig sem, ami külön nehéz helyzet. Szerintem ezt soha nem értheti meg senki, csak aki tapasztalta.

Közben az állapotom egyre rosszabb, most már hetente jó, ha két nap összekaparom magam, hogy begyógyszerezve elindulhassak. Az orvos Zoloftot írt fel. Na, ettől aztán padlóra kerültem. Nem igazán értem, hogyan hozhatnak forgalomba pánikbetegségre olyan gyógyszert, amelynek mellékhatásai között pániktünetek is szerepelnek. Ezek ugyan állítólag csökkennek, illetve megszűnnek egy idő után, de az első hét maga volt a pokol, pedig a javasolt fél tablettával kezdtem (mi lett volna, ha rögtön egészet veszek be?). Most két hete szedem (már egészet), eddig semmi javulás. A tünetek ellenére nem akarom abbahagyni, hátha... Van valakinek valami tapasztalata ezzel kapcsolatban?

A legrosszabb az, hogy teljesen begubóztam. Egyáltalán nem járok sehová, barátaim nincsenek, a barátom nem ért meg. Szerinte eltúlzom a problémáimat, túl sokat foglalkozom velük, ezért nem tudok tőlük szabadulni. Nem tudom vele megértetni, hogy az állapot velejárója éppen ez, hogy az ember örökké szorong, és folyton erre gondol. Nem tudok kimenni az utcára úgy, hogy „holnaptól én vagyok az önbizalom királynője”, és szuperul fogom érezni magam. Gyakran annyira szarul érzem magam, hogy a falat tudnám kaparni. Éjjelente felébredek és csak bámulok a sötétségbe. S közben nem tudom, hogy a lejtő legalján állok-e, vagy még csak a közepén... Már azon is órákat töprengek, hogy lemenjek-e öt percre kaját vásárolni. Félek, hogy hamarosan egyáltalán nem fogok tudni kimozdulni, elvesztem a nehezen szerzett munkáimat és egyáltalán, minden kapcsolatot a külvilággal. Közben tudom, hogy magamnak kell megtanulnom talpra állnom, de ha az ember életében nincs semmi, amitől jól érzi magát, olyan nehéz módszert találni, amellyel rövid idő alatt legalább apró sikerélményeket könyvelhetnék el, amitől talán elindulhatnék felfelé...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!