Hát akkor bejött!
Én gondoltam, hogy ha más nem, fű alatt visszakúsznak "bizonyos"csapatok!
NB I/B: nem lesznek légiósok
Budapest, november 12., 18.10 Két 16 csapatos osztály lehet jövőre.
A liga Hattyú utcai székházában ma délután az NB I-es és az NB I/B-s liga elnökségei is üléseztek.
A sort a másodosztály kezdte délután, ahol a jövő évi versenykiírások megtárgyalása, illetve az irányvonalak meghatározása volt a fő napirendi pont. A ligatanács azt kérte, hogy az MLSZ elnökségénél a liga képviselje azt az álláspontot, hogy a következő szezonban két 16-os csoportban küzdjenek meg egymással a két osztály csapatai (NB I, NB I/B), illetve, hogy ne játszhassanak légiósok a második vonalban, állandó játéklehetőséget biztosítva ezzel legjobb fiataljaink számára.
A másodosztály képviselői ugyanakkor kifejtették: továbbra is szükségesnek tartja az "U23-as" szabályt, azaz a jövőben is két 23 éven aluli játékosnak kell a pályán lennie a másodosztály csapataiban.
Ezt követően az Arany Ászok Liga vezetői grémiuma ült össze, amely elfogadta az MLSZ edzőbizottságának a profi csapatokra vonatkozó részét (NB I, NB I/B, juniorok), vagyis az első osztály képviselői is a 16-16 csapatos NB I-et és NB I/B-t támogatták.
A vezetők kitértek olyan kérdésekre is, mint a kiesés és a feljutás, ennek lényege, hogy a sportszerűség megtartása érdekében a jelenlegi versenykiírás nem változna (hogy legyen tétje a bajnokságnak, az első 4 NB I/B-s csapat feljutna, míg az Arany Ászok Liga két utolsó helyezettje osztályozót játszana az NB I/B 5.-6. helyezettjeivel).
Mindezen döntések természetesen még csak javaslatok, a részletek kidolgozását a sportág szakmai vezetőitől várják a tulajdonosok.
|