(Na mégegyszer, talán Explorerből jobban sikerül:)
Kedves Ádám,
a kertész tisztában van azzal, hogy mit tehet a növényeivel és mit nem, valamint, hogy mit kell tennie, hogy az általa kívánt minőségű és mennyiségű terméshez jusson. Ebben az értelemben a kertész is "tudós", hiszen nem pusztán esetleges, vagy szubjektív, esztétikai elvek alapján végzi a munkáját, hanem mint szakértő.
Az antinyelvművelőknek immmáron dogmatikus érve lett az, hogy a nyelvész nem ítélkezhet a nyelvről, és ebből következően nem is foglalkozhat annak befolyásolásával. Ez az implikáció azonban sántít. A kertész sem tartja a vadalmafát rosszabb, csúnyább, károsabb stb. növénynek, mint egy nemesített almafát, azt viszont senki sem vitatja, hogy az almát fogyasztó ember, az emberi társadalom igényeit tekintve a nemesített almafa hasznosabb.
Persze ahogy a természet művelésében, úgy a nyelv művelésében is hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Ahogy az én iskolás környezetismeret tankönyveim még "káros" és "hasznos" állatokról szóltak (a károsakat természetesen utálni és pusztítani kellett), úgy a nyelvben is illett tudni, hogy mi helyes és mi helytelen. Utóbbi ma is elég mélyen gyökerezik a fejekben, ezért a "nyelvművelés" szemináriumomon én magam is provokatív antinyelvművelő vagyok (a hallgatóim nagy megrökönyödésére -- pedig ők nem is nyelvszakosok!), de azért van egy olyan érzésem, hogy a viták hevében az antinyelvművelő tábor is hajlamos túlzásokba esni.
Jó lenne árnyaltabban, kevésbé dogmatikusan és magabiztosan gondolkozni minderről. Jó lenne, ha az antinyelvművelők egymással is vitatkoznának néha. És jó lenne figyelembe venni azt a tényt, hogy a társadalom igényei nem feltétlenül esnek egybe a nyelvészet lassez fair elveivel. Hajdú Péter például büszke arra, hogy a magyar szakos felsőoktatásban kötelező és megkerülhetetlen uralisztika tankönyvét nem lehet idegen szavak szótára nélkül olvasni (ÉS 41/21). Tolcsvay Nagy Gábor a határon túli magyar nyelvváltozatok kodifikálásáról vitatkozva fölteszi a kérdést Deme Lászlónak, hogy ő megbüntetné-e a csángó iskolást, ha az, a kiejtését követve, egybeírja a névelőt a névszóval? (Lsd. Kontra--Saly "Nyelvmentés vagy nyelvárulás?" kötetében.) Ez a kérdés olyan szélsőséges álláspontra utal, ami még a helyesírást tekintve sem tart igényt szabályozott és egységes normára. Ezzel szemben az előzőekkel "egy oldalon álló" Lanstyák István azt írja, hogy "nem tartanám szerencsésnek, ha a nyelvészek végképp lemondanának a nyelvművelésről, s így az teljes mértékben a kellő nyelvészeti műveltséget nélkülöző >>"önkéntes nyelvművelők<< prédájává válna" (ISZ 41/3–4 és 5-7) -- ami azt mutatja, hogy az antinyelvművelő oldalon sem lehet egységes álláspontról beszélni.
(Meg persze az is jó lenne, ha a nyelvművelő oldal hangnemét és vitastílusát kritizáló Sándor Klára sem utalna kajánul Deme László Sztálinra hivatkozó ötvenes évekbeli cikkére... Persze ez már OFF volt, elnézést is kérek érte...)
|