|
|
|
|
 |
angel_fire
2003-10-13 20:12:26
|
103
|
| én ugyanígy voltam egy Magyarországon eléggé trendi női magazinnál. Mellesleg én voltam az egyetlen aki értett is valamit ahhoz amit írni kellett, mégis pórul jártam velük. nem bánom, mostanában azt hallom nagyon zuhant az eladás. És örülök :-) |
|
 |
eMM
2003-10-05 23:27:55
|
102
|
Természetesen nem.
Ot van erös szakszervezet itt meg az mexünt a rendszerváltásssal.
Na nem mint ha az ért volna valamit, de igy már legalább nincs is. |
|
A hozzászólás:
 |
kállóka
2003-09-26 12:53:21
|
101
|
A médiában sincs ez másképpen. Én egy svájci kiadónál dolgoztam újságíróként, természetesen vállalkozóként. Fél évig külsőztem nekik úgy, hogy reggel fél kilenctől este hétig dolgoztam. Csak a megjelent cikkeket fizették ki, és akármennyit güriztem, a hónap végén nem kaptam többet 50 ezer forintnál (számlára!)Aztán felvettek belsősnek,maradt a vállakozósdi, de ekkor már szerződést (!) is kötettek velem. 100 ezret kaptam a kezdetekben, ami három év alatt 170 ezerre "dagadt". A belemet kihajtottam, éjszaka ügyeltem, hétvégén is dolgoztam, nem volt ünnepnapom sem. Közben úgy beszéltek velünk, mint a kutyákkal. A főnököm pedig azt hajtogatta, hogy a szabadidőnkkel ő rendelkezik (ezt általában be is bizonyította) és hogy a fizunk mozgóbér, amellyel ő rendelkezik, így bármikor levonhatott. (Hozzá persze soha nem tett.) Nem nagyon mertünk ugrálni, mert ma a médiában elég nehéz munkát kapni. (Aztán egyszer csak meguntam, és sikerült találnom egy másik kiadót. Ez egy finn cég, és talán ennek is köszönhető, hogy itt megbecsülik a munkatársakat. Itt a hr-es valóban érted dolgozik és nem azért, hogy a felsővezetés minél többet tudjon spórolni...)
Ismerősöktől hallottam amúgy, hogy a kereskedelmi tévéknél sem jobb a helyzet. Pályakezdőket toboroznak, akiket aztán ingyen dolgoztatnak. (Mert azt ugye senki sem hiszi, hogy a "sztárok" végzik a kulimunkát?)Persze az elején mindenki elhiszi, hogy akár ő is lehet majd híradós, a képernyőre kerülhet, de aztán lassan rádöbbennek: csak kihasználják őket. És amikor kilépnek, 10 másik jelentkező ugrik a helyükre...
Én csak arra lennék kíváncsi, hogy a nagypofájú multik az anyaországukban is ilyen rohadékok-e? Vajon az Ocsmány Franciaországban is kizsigereli a dolgozókat? És vajon Svájcban, Németországban, Hollandiában is éhbérért dolgoztatnak a médiában? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|