Keresés

Részletes keresés

FRODO Creative Commons License 2003-09-25 13:53:52 7
Szerintem bp57 nem azon akadt ki, hogy nem őt bíztad meg a munkával.
Inkább talán azon, hogy egy kicsit bambán oldottad meg a dolgot. Pontosan azokat a hibákat követted el, amikre itt nagyon sokszor többen figyelmeztettek már. Nevezetesen, hogy még ha ismerős is, akkor sem árt szerződést írni. Ez nem csak a te érdeked, hanem az övé is, ahogy most ez látszik is. És főleg akkor, amikor minden fillér számít, hogy tudjál előre kalkulálni. Elvileg a szóbeli megállapodás is szerződés, csak éppen a megállapodás tartalmának bizonyítása utólag kissé nehézkes: tanúk kellenek mindkét fél részéről meg jó memória. És ugye minden részletre nem emlékezhet az ember.
Aztán: a menet közbeni változtatásokat mindig alaposan meg kell beszélni, hogy miből állnak, mennyi plusz anyag, mennyi plusz munka kell hozzá, és azt mennyiért csinálja meg. Ennek szintén tételesnek kéne lennie, mint az eredeti ajánlatnak, hogy később ne legyen belőle vita. És a megbeszélt tételeket mind leírni, aláírni. Amiket felsoroltál, mint plusz dolgokat, szerintem nem jöttek volna ki 300ezerből, de ha ezt a megállapodást rögzítettétek volna papíron, most nem lenne semmi gondod.
A műszaki ellenőrt neked kell megbíznod, és az nem jó, ha ez az ellenőr azonos a kivitelező műszaki ellenőrével. A te ellenőröd a te érdekeidet képviseli, az ő ellenőre meg az övét. Érdemes erre pénzt áldozni, hogy az ilyen esetek, hogy lelép a kivitelező ellenőre, aztán meg össze-vissza barmolnak mindent, ne fordulhasson elő. De ezt is leírták már többen, többször.
Építési naplót meg bármelyik nyomtatványboltban vehetsz, sőt, elvileg megfelel erre egy kockás füzet is, ha azt megfelelően vezetik, aláírják az egyes szakaszok átvételekor, beleírják a menet közbeni változtatásokat.
Építő jellegű véleményem nincs, csak annyi: próbálj vele megegyezni, szerintem, mert ezt te szúrtad el. Ha máshogy nem megy, kérj részletfizetést. De a részletek összegét és a fizetési határidőket már írjátok le rendesen, könyörgöm!
szenyor Lopez Creative Commons License 2003-09-25 13:33:54 6
"teljes vakolás, falátrakás , pillér építés fal erősítés stb, teljes aljzatbeton, aljzatszigetelés + hőszig "

És erre te azt mondtad, hogy ez nem lehet több 300e Ft-nál??? Ez látatlanban több annál.
Minden anyagot ő hozott? Vagy ezek csak munkadíjak? Minden fázis előtt meg kellett volna állapodnotok a következő rész áráról.
Késő bánat...
Szerintem megegyezni még most sem késő. Próbáljatok valami kompromisszumot kötni. Ami kezdődhetne azzal, hogy tételesen átnézitek az árakat és az elvégzett munkát. Összeírni most is lehet. Akkor élhetsz a minőségi kifogásaiddal is. De ne várd azt, hogy bárki mellédáll, ha te akarod átverni a kivitelezőt. Ezzel nem a szándékosságot akarom feltételezni, lehet alulinformáltság is. Néha én sem akarom elhinni, hogy mi mennyibe kerül, aztán mégiscsak szembesülök vele.

A hozzászólás:
GuMiSZu Creative Commons License 2003-09-25 10:47:36 5
Hi!

Ismerős : ott dolgozott az ex-em, és én csinál(tam) az gépeiket mármint számítógép.

Az első ajánlat tételes volt.
-de lettek plusz dolgok : teljes vakolás, falátrakás , pillér építés fal erősítés stb, teljes aljzatbeton, aljzatszigetelés + hőszig
Az 1.8 Miller mondjuk korrekt az egészért

-átvételi elismervény természetesen van aláírva a befizetett összegről.

-a cég eddig szépen dolgozott, mert láttam munkájukat, de a műszaki ellenőrjük lelépett a munkások innentől kezdve kezdtek kókányolni,
a felhasznált anyagok jók (MEOs is megnézte) de a minőséggel vannak gondok

tudom , hogy az olcsó nem mindig olcsó, de ha valakinek nincs annyi pénze, hogy pl BP57-et kifizesse akko mit csináljon? valszeg ő szebben csinálta volna meg az egészet, meg gyorsabban, de az 2.4 millió forintal drágább lett volna annyi pénzünk meg nincs! meg ki tudja akkor mi lenne most? de ebbe ne menjünk bele.
BP57 nem tom miért akadt ki, nekünk nagyon szimpatikus volt amikor találkoztunk, és adott árajánlatot is, DE AZT MI NEM TUDTUK volna kifizetni, mert felújításra nem adnak normális hitelt > tehát zsebből. ez van. eddig is olyan házban éltünk ami eléggé le volt pukkanva, és azok a hibák amit leírtam még új ablakokkal sincsenek 2M forintba.

Ha majd hozzáépítünk akkor lesz terv, kiviteli cucc építési napló meg minden de most ez nincs.

elvileg holnap kijavítják a nagyobb hibákat : víz,vakolat beltéri ajtók
az ablakok meg maradnak ferdék (MEOs lebeszélt a kiszedésről)
ha ez kész akkor írunk papírokat: kivitelezői nyilatkozat, pénzügyi elszámolás és csók!

plusz adok neki még 1 kis pénzt

ha ez ok akkor marad még 1 két gond amivel 1ütt kell élnem de legalább tapasztalat már lesz.

Ő most nagyobb szarban van mint én , mert a nagyobb projekteken ahol dolgozik ott is ez van és ott nem ekkora pénzekről van szó,

Építő jellegű ötleteket vélemények szívesen fogadnék, de BP57 típusuakat NEM!

thx

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!