|
|
|
|
 |
Fresco
2003-09-05 07:30:00
|
249
|
Engem távcsokiztak a szüleim - de táv "matchbox"-ozás is volt valamint táv jacket (remélem jól írtam ezeket az előbbi játékautó, a másik az akkoriban divatossá váló kiskabát). Lényeg: a szeretet helyett tárgyak, vagy ételek. Ha van szeretet nincs éhség. De nem hibáztatom őket, nekik sem jutott a harmóniából túl sok. Mivel sokat dolgoztak távol Magyarországtól, önmaguk helyettesítésére és szeretetük bizonyítására tárgyakat és étkeket használtak. (Egyébként kortünet volt a konszolidálódó hatvanas évektől fellendülő tárgykultúra) Főleg jóanyám aki a mai napig kizárólag majomszeretettel tud az unokák felé viszonyulni.(Ezért aztán ki is növik a gyerekek legalábbis lazul a kapcsolat. talán ez a normális) Nálam is van egy bizonyos kajacentrikusság - fiammal gyakran betérünk valami jó kis kifőzdébe vagy török helyre, uszoda után, ami addig nem baj amíg uszoda is van.
Hogyan mutatom meg a szeretetemet?!
1., Megtanulom(tam) magamat szeretni, a hibáimmal együtt mert az is én vagyok. Valamilyen működő személyiséget odarakni nekik. Tessék ez az apátok.
2., Ambícióik fel vannak karolva, mindig odafigyeltünk az iskoláztatásra: fiam most érettségizett, nyolc évig nyögtem a számomra megterhelő tandíjat. Lányom idén érettségizik.
Fiam zenésznek tanul tovább, lányom a képzőművészet felé kacsintgat. A napokban bekereteztettem (együtt választottuk) három gyönyörű szines rajzát. A keretező azt mondta neki: gratulálok neked a papádhoz, hogy ilyen drága keretekbe teteti a képeidet... Hízott a lelkem (az is hozzátartozik, hogy a következő kiállításom kereteire egy vagyont hagytam ott.)
Pozitív elvárások közt élnek. Igyekszem jó szót is adni bár gyakran ér az a vád, hogy "leugatom" őket. Bizony van bennem agresszió ami kell is de ha túlcsordul... Sajnos én ugye itthon dolgozom és ez túl intenzívvé teszi a jelenlétemet amely: állandó és fárasztó a számukra. Minden pozitív kezdeményezésük és igényük (ha nem is azonnal) de megoldást nyer. Lányomnak most szereztem egy kis kiegészítő munkát, nem kell mindig engem pumpolnia ha valamire szüksége van stb.
A téma kimeríthetetlen és mint minden családban speciális. Nálunk kb. fél éve tart egy folyamatos távolodás köztem és a feleségem közt. Hova fut ki nem tudni. De a gyerekek leveszik Jól is meg rosszul is. (magyarázatra szorul)
Kösz a meetinget. |
|
A hozzászólás:
 |
anne shirley
2003-09-04 18:30:17
|
248
|
vajasterror nem, csokiterror annal inkabb. en tizennyolc eves koromig minden nap kaptam csokit otthon. ha nem csokit, akkor cukorkat, de azt annyira nem szerettem. milyen erdekes, hogy a szuloi szeretet neha nem a legjobb eszkozokkel fejezodik ki... de az a lenyeg, hogy igyekszik megmutatni magat:) remelem, en majd nem a lo tuloldalarol fogom korpas keksszel meg salatalevelekkel tomni a gyerekeimet... az talan megrosszabb lenne. vajon szukseges az etellel kozvetiteni a biztonsagot meg a nyugit meg az otthont?
te hogy mutatod ki a gyerekeidnek, hogy szereted oket?
|
|
Előzmény:
 |
Fresco
2003-09-04 17:23:28
|
247
|
Ezzel tökéletesen egyetértek, valóban (szerencsére) nagyon sokáig tart míg az ember megismeri önmagát. Eltart ez élethosszig nem akarok olcsó kávéházi filozofálásba kezdeni, de az életút - élet út, tanulás kifelé és befelé. Sose hittem volna, csak most néhány józan év után kezdem ezeket a hétköznapi izgalmakat felfogni.
Reggeli: improvizatív. Hideg-meleg szendvics itthon vagy rántotta, vagy csak egy-két pogácsa útközben ha rohanok valahova. "Szerencsére" kávét azt sokat iszom. A jó, hogy kerülöm az édességet és sok gyümölcsöt eszem ezen a nyáron és hát azóta is , hogy elmúlt a nyár...
A vajaskenyér csodálatos étek de jóból is megárt sok és ez már nemcsak sok hanem sokk!
Talán ez vajaskenyér terrort volt? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|