Keresés

Részletes keresés

carlos z. Creative Commons License 2003-07-31 14:41:32 7
Szia

Ez gyakorlatilag jellemző az egész építőiparra.
Igénytelen barmokkal van tele az egész. Még azt sem mondhatom, hogy a sajátját biztosan szebben csinálja meg, mivel jópár szakiházat megnéztem már, így állíthatom, hogy ugyanazok az igénytelenségek a saját házukban is előfordulnak.
Én már csak a családi neveltetésre tudok gondolni. Ilyenre nevelték őket, így már egymástól sem tanulhatnak jó munkát.
A legszomorúbb, hogy saját egészségünket, párunkkal való kapcsolatunkat kockáztatjuk az egésszel. És a legszebb, hogy ez életünk legnagyobb kiadása, hónapok-évek óta tervezgetjük, alakítgatjuk, várjuk az alkalmat, amikor belevághatunk. Majd a végén mégsem tudunk neki teljes szívből örülni, pokolba kívánjuk már az összes melóst.
És a végén úgyis átveszed az egészet, mert már unod és időközben bele is szerettél a házadba, a környékbe, mindenbe.
Az autószerelők szokták az asztalosokat húzni azzal, hogy "könnyű a te szakmád, mert ami nem látszik nem érdekes". Így tehát az építőipariak még könnyebb helyzetben vannak, hiszen itt már az sem számít, ami látszik.

NE IDEGESÍTSD MAGAD!

cz.

szomi_szomi Creative Commons License 2003-07-30 16:41:45 3
No, mégis végignéztem a képeket. Ha van még hátralévő fizetési részleted, akkor írd be az ügyvédi levélbe azt is, hogy amíg a hibák javításáról nem tárgyaltatok, addig egy vasat sem fizetsz és, hogy ilyen állapotban nem veszed át a lakást. Tárgyalni csak ügyvéddel menj és a végén rögzítsetek mindent írásban.

Szerintem az összes hiba javítható csak néhány csempét kell leverni és a javítás végén új csempét tisztességesen bevágni, majd visszarakni. Az én lakásomban is történt ilyen, nem is egyszer. Elég szélesek a fúgák, nem lesz gond.

szomi_szomi Creative Commons License 2003-07-30 16:23:14 1
Na akkor ide is:

Minden attól függ, hogy, hogy állsz most jogilag.
1. Már leszerződtetek?
2. Fizettél már valamit?

Mindenképpen egyeztess egy ügyvéddel. Főleg, ha még korrigálható hibák vannak, szvsz jelezni kéne azokat már most írásban (ajánlott, tértivevényes levélben természetesen). De a teljesen elcseszett dolgok is jobb ha lajstromba kerülnek már most. Legyen mindennek írásbeli nyoma a későbbi komolyabb viták esetére.

Bocs de a képek lassan jönnek le így nem nagyon néztem meg őket. Jó lenne, ha minden lakásnézésre saját szakembert vinnél, főleg, ha "mesterekkel" illetve a kivitelező cégtől valakivel kell tárgyalni. Szakmabelivel szemben rögtön kisebb az arcuk.

Hát, hogy mennyiben magyar sajátosság azt nem tudom. Olvasd el Updike Párok című regényét. A főhős az építőiparban dolgozik és szereti az igényes kivitelezést, de eléggé "magyaros" viszonyokkal szembesül (persze a regény inkább arról szól, hogy az USA középosztály szexmániás, de mellékesen van szó építkezésekről is).

moonshadow Creative Commons License 2003-07-30 16:20:26 0
Hát ez elég durva.
A helyetekben meg sem venném.
Fizettetek már valamit?
Ha már jórészt fizettetek, akkor viszont nem szabad átvenni ezt a munkát.
A hozzászólás:
alexclassic Creative Commons License 2003-07-30 16:04:49 -
Röviden:

Lefoglaltunk egy lakást. Ez év azt hiszem márciusában. A szerződéses határidő amíg át kellett volna adni az épületet, május 31.
Még ma sem lehet költözni, természetesen ez nem gond, megszoktuk már kicsiny országunkban a hasonlóakat. Ma a cég egyik vezetőjével igen érdekes stílusban sikerült beszélni, kezdtem azt hinni én vagyok érte és nem fordítva, mikor az eddig feltárt hibákról kezdtem érdeklődni.
Enyhénszólva egyszerűen közölte, akkor nem kell megvenni, ha így (hibákkal együtt) nem tetszik.

Itt tartunk. Kinek van értelmes gondolata, mit lehet tenni ez ellen? Vagy ebben az országban ez van? El kell fogadni? Vagy hogyan tovább?

És még az is a kérdés ha itt olvassa valaki akinek köze van az építőiparhoz, az alábbi képek szakértelemről tanuskodnak?

Várom a véleményeiteket, ötleteiteket, hogyan tovább?

Egy megfáradt lakásvásárló...

A képek... http://kep.tar.hu/dunakeszi

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!