|
|
 |
SpinyNorman
 2003-07-01 18:20:58
|
203
|
| Hát, a nagymamám lelkiállapotát még én sem tudom pontosan átérezni, mert mnidig másra hivatkozik, miért ne legyen új kutyánk. Hol arra, hogy rossz gazdái voltunk Kormosnak, amiatt halt meg - ez nincs így: Kormi 10-12 éves volt, amikor a buszon találkoztunk és kiválasztott engem. Hazamentünk és ott maradt. Azóta négy és fél év telt el, szinte ltejesen megőszült, még a hasa is fehér lett. Sajnos ők sem élhetnek örökké, de úgy érzem, Korminak boldog élete volt, legalábbis az utolsó négy és fél éve. Hol arra hivatkozik, hogy nincs hol aludjon a kutya (a szüleimnek adtuk a kosarát, de amúgy is inkább a szőnyegken aludt, vagy a foteljében). Hol arra (ez lehet a legvalószínűbb), hogy úgy sajnálta szegény kutyát, amikor beteg lett. Én hiába mondom neki, hogy megértem, de más kutyának az élete múlik a befogadáson (az Illatos útról szeretnék kihozni egy kutyát). Bár ma reggel volt némi elmozdulás, s egész addig jutottunk, hogy "és hogy hívnák?". Elvileg most úgy néz ki, pénteken kimentek egy kutyust, remélem, addig nem gondolja meg magát. |
|
A hozzászólás:
 |
|
AliceCsodaországban
2003-07-01 17:35:51
|
200
|
Tökéletesen át tudom érezni a nagymamád lelkiállpotát. Anno én is a befogadott kóbor tacsim autó elütötte teteme mellett fogadtam meg, hogy nekem ezek után kizárólag olyan kutya kell, aki másnak nem. (No persze - gondoltam akkor - majd ha kiheverem az iránta érzett fájdalmamat.) Aztán vagy 3 nap mulva adták be nekem a mostani kutyámat, kicsi volt, nyomorult, össze volt verve, nekem meg a hátam közepére sem kellett, de azt mondták, ha nem fogadom be, megy a sintértelepre. (Egy afféle kertvárosban ahol laktam, gyorsan mennek a hírek, hol döglött meg éppen kutya...)
Pár hétig éppen hogy csak elviseltük egymást az új kutyával. Ő félt tőlem, én meg idegenkedtem tőle, annyira más volt... de kb. 4 hónap mulva egyszerr megtört a jég, nem is tudom hogyan, azóta is itt van, már a 10. évében jár, és nem adnám oda semmiért. |
|
Előzmény:
|
|
SpinyNorman
2003-06-30 19:23:56
|
197
|
| Valahol meg tudom érteni Léleklepkét. Én a nagymamámmal lakom, egy hónapja és tíz napja halt meg az öreg tacsink. Én nagyon szeretnék helyette (dehogy helyette: mellé, hiszen mindig érzem, hogy ott van) egy másik kutyust. Azonban a nagymamám lelkileg eléggé maga alatt van, és nagyon nehéz meggyőzni, hogy jöhessen egy kutya. Ma megint megpróbálom, mert egyrészt segíteni akarok egy kutyán, másrészt pedig segíteni akarok a nagymamámon és magamon, mivel a kutya remek társ, s rengeteg örömet okoz. Nem akarom a nagymamám kész helyzet elé állítani, hogy beállítok egy kutyával (bár többek szerint az lenne célravezető, elvégre Kormi is így került a házhoz), de bízom benne, hogy mielőbb megenyhül. Lehetőleg már ezen a héten. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
