|
|
 |
oncogito
2003-06-28 16:03:20
|
69
|
Azt lehet hogy élnek ma is olyan népek, akik bocsánatot kérnek az elejtett állattól, de vannak olyanok is, akik pl. az élő majom agyvelejét eszik. Ezek azonban távoli országok és törvényeikben valóban itt most nekünk nem lehet beleszólni, csak vélemenyezni.
De ami ebben az országban zajlik abba már igen. Valóban nem sok, amit tenni lehet. De egy törvényes megmozduláson résztvevőként, írásban adott tiltakozásként, vagy éppen megfelelő törvény követelésként növelni a létszámot lehet. És a közvetlen környezetben merni hangot adni a nemtetszésnek, ha brutalitások történnek, állatvédők munkáját támogatni legalább erkölcsileg. A megfelelő törvények ha nem is oldanak meg mindent, de nagyon sokat változtathatnak. És hiszek benne, hogy sokkal többen vannak akik hasonlóan gondolkoznak mint azt ebből a fórumból sejteni lehetne.
De még ehhez a kevéshez is, amit tenni lehet tudatos elhatározás kell. De azt hiszem ez kihat az emberre más területen is. Mint ahogy Lélelklepkének idéztem: az állatvédelem nem magatartás, hanem életforma.
oncogito
|
|
A hozzászólás:
 |
patuha
2003-06-28 15:18:42
|
68
|
Majdnem egyetértünk.A bikáról annyit,hogy ha egy múltbéli eseményről beszélek,akkor nem tudok otteremni és seggberúgni az elkövetőt.Nehézkes dolog és az időgép nincs feltalálva.Ki kell rúgni az ilyen embert a munkahelyéről.Megoldás?Fel kell akasztani.Megoldás?A kutyakínzó őröket végig kell vonszolni autóval az utcán.Megoldás?Ugyanakkor pénzért rágcsálóirtás van.Pedig ugyanolyan élőlény,mint a marha.Csak kisebb.Az sem kegyes halál.
A közvéleményről meg annyit,hogy ezen a fórumon kívül vajon máshol is megjelent ennek a topicnak a tartalma?Itt megmozgatott eddig ha jól emlékszem max 7 embert.Abból hárommal nem értesz egyet,mert eszik húst.
Olyan népek most is vannak,akik bocsánatot kérnek az elejtett állattól.Véleményem szerint,minden ember,aki állatot tart,beszélget velük.Én például szoktam beszélgetni a kutyáimmal,macskáimmal,nyulaimmal és stb.Senki nem nézett érte bolondnak. |
|
Előzmény:
 |
oncogito
2003-06-28 12:33:02
|
67
|
Ez egy igen összetett dolog. Merthogy az állatartónak kevés pénz jut, a boltokban pedig egyre megfizethetetlenebb. Ez viszont számomra nem indok a lélektelen állattartásra, hiszen több anyagi haszna abból nem lesz - de ez csak az érem egyik oldala.
Az állattartásban számomra benne van szoros összefüggésben nemcsak a felnevelése, hanem a leölése is. És szerintem semmiféle pénzkérdés nem igazolja a lelkiismeretlenséget.
Régen olvastam valahol, hogy a régi parasztok rossz embernek tartották azt, aki pl. nem beszélget állataival. Ma azt hiszem bolondnak tartanák. Még régebben voltak népek, akik az eleljtett állattól bocsánatot kértek. Ma ezt szintén a legtöbb ember megmosolyogja - de gondolj bele az ilyen ember biztosan sokkal jobban tisztelhette az élet minden formáját, beleértve az emberét is. Márpedig a közvélemény alakulásáért szerintem minden ember felelős a maga környezetében. De csak akkor képes erre, ha belegondol...
Azt írod pl., nem tehetsz arról, hogy az utcán verik agyon a marhát. Ha ember lenne, biztos lenne ötleted. Az ember a maga számára megköveteli, jogosnak tartja a kegyes halált. Közben fizet a kegyetlenkedőknek...
Alicének írtam korábban, a törvények nem az égből pottyannak. A közvélemény nyomása is jelent olykor valamit, csak fontosnak kell tartani dolgoka. És hogy ki mit tart fontosnak, az az erkölcsi mérce meghatározója szerintem.
oncogito |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|